Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

A  KIS  VIRÁGLÁNYKA

 

     Szomorúan tengette életét kis házában a hófehér hajú nénike.

Mióta meghalt a párja, azóta egyedül, magányosan teltek a napjai. Gyermeke nem volt. Kertjében szebbnél-szebb virágok nyíltak. Egyedüli örömét abban lelte, ha gyönyörködött ragyogó színben pompázó virágaiban.Kép

Gondozta is őket nagy szeretettel. A környéken senkinek nem volt ilyen gyönyörű virágos kertje, mint neki. Színes pillangók, méhek szálldogáltak egyik virágról, a másikra.

 

      Egyszer egy csodálatos napsütötte reggelen az egyik kék harangvirág nyújtózott jó nagyot, s abban a pillanatban fekete hajú, piros arcú csöpp leánnyá változott. Két öklével megdörzsölte szemeit és mint aki mély álomból ébredt, körülnézett. Meglátta a cseresznyefa ágán ülő kék mellényű cinke madár és így üdvözölte:

-- Jó reggelt viráglányka!

Kedvesen, mosolyogva nézet fel a kislány a cinkére, hunyorított szemével a fénylő nap miatt.

-- Jó reggelt kis cinke, neked is. -- azzal elindult a baromfiudvar felé, s ügyesen magot szórt a tyúkok elé. -- Egyetek sokat. Jó étvágyat! -- biztatta a szárnyasokat. -- Friss vizet is hozok. -- s térült-fordult a kis vödörrel, hozta is a kútról a vizet.

-- Ki ez a jó tündér, aki helyettem ellátja a baromfiakat? -- lépett ki csodálkozva az udvarra a nénike. Meglátta a csöpp lánykát. -- Ki vagy te? -- kérdezte tőle barátságosan.

-- A nevem, Virág. -- mondta csendesen a kislány.

Ölébe vette a gyermeket a nénike, megsimogatta a fénylő haját.

-- Olyan is vagy, mint egy gyönyörű, harmatos virág. Honnan jöttél? Kié vagy?

A virág leányka a nénike füléhez hajolt és halkan súgta:

-- Innen jöttem a kertből és a tiéd vagyok. Akarod?

Az öreg nénike szíve hevesen kezdett dobogni a boldogságtól, szemei könnyben úsztak.

-- Hogy akarom-e? -- rebegte elcsukló hangon. -- Egész életemben erre vágytam a legjobban. Egy gyönge, édes kis leánykára.

Kéz a kézben mentek be a házba. Együtt reggeliztek finom kalácsot, gőzölgő kakaóval. A nénike le nem vette volna a szemét a kislányról, attól félt, hogy ahogy jött, úgy el is tűnik.

Mintha megérezte volna. Mert bizony csak a déli harangszóig voltak együtt. Amikor felcsendült a harang első ütése a leányka kiszaladt a kertbe,s visszaváltozott virággá.

Csoszogott utána rémülten a nénike. Szólongatta síró hangon.

-- Kis Virág, hová tűntél? Kicsi Virág, merre vagy?

De nem látta, nem találta sehol. A kertben csak a virágok hajladoztak gyenge szárukon, ahogy a szellő ringatta őket.

Szívében végtelen nagy ürességet érzett a nénike. Leült a padra. Aznap nem volt kedve semmit sem csinálni. Csak üldögélt és szomorúan gondolt a csöpp leányra.

Éjjel a szemére nem jött álom. Ide-oda forgolódott ágyában, míg végül hajnal felé fáradt szemei lecsukódtak és elszenderedett.

A kislány bársonyos, csicsergő hangjára ébredt.

-- Egyétek tyúkocskák az aranyló kukoricát. Itt a friss, tiszta víz is.

Fürgén ugrott ki a takaró alól a nénike, s egyenesen az udvarra sietett.

-- Hát itt vagy újra kicsi lelkem? Úgy megijesztettél, azt hittem, soha többé nem látlak. Ugye többé nem hagysz el?

Kis Virág odabújt öreganyóhoz.

-- Minden nap eljövök, de ha szólítanak, mennem kell. De eljön az idő hamarosan, hogy soha többé nem megyek el.

A leányka nagyon szorgalmas volt. Söprögetett, mosott, mosogatott. Fürgén futott a boltba bevásárolni. Munka közben dalolt, mint egy kedves énekesmadár. Azonban a déli Kép harangszó első kondulásakor úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.

Anyóka sehogy sem értette a dolgot. Délután bánatosan sétálgatott a kertben. Nézegette, öntözgette, gyomlálgatta csodálatos virágait.

Hát ahogy így szorgoskodott a virágok között, úgy érezte, mintha az egyik üde, illatos kék harangvirág megsimogatta volna a kezét. Mintha csókot lehelt volna ráncos kezére. Szeretettel nézett a virágra, s nem tudta mire vélni, de érdekes módon a kicsi leányka jutott eszébe.

Nehezen teltek egyedül az órák. Alig várta, hogy a nap előtűnjön a domb mögül, és jöjjön a kis Virág.

Jött is a kislány az első napsugárral. Vidám kacagása betöltötte a pici házikó minden zegét-zugát.

-- Újra elhagysz? -- kérdezte a nénike tőle szorongó szívvel.

-- El. -- válaszolta Virág. -- Ma utoljára.

-- Nem engedlek el! -- kiáltott az öreg néni. -- Erősen szorítom a kezed! Nem engedlek el, mert félek, hogy nem jössz vissza soha többé.

Ijedten ugrott hátra a kislány:

-- Jaj anyókám, ne tégy ilyet! Most, amikor már oly közel vagyok a szabadsághoz!?

De a nénike utána kapott és szorosan rákulcsolta vékony ujjait kis Virág csuklójára.

Ebben a pillanatban megszólalt az öreg templom bim-bam harangja.

A kislány kétségbe esve ráncigálta a kezét, hogy kiszabaduljon a szorításból.

-- Eressz! Eressz el kérlek! -- és olyan erővel rántott egyet magán, hogy sikerült kirántania kezét a nénike erőtlen ujjai közül. Villám sebesen perdült ki az ajtón.

-- Holnap mindent elmondok! -- kiáltott vissza.

Anyókának meg soha ilyen hosszú délutánja és éjszakája nem volt. Üldögélt összekulcsolt kézzel az udvaron. Odarepült a kiscinke.

-- Miért szomorkodsz anyókám? Miért folydogál a könny a szemeidből?

A hófehér hajú, sápadt arcú nénike elmesélte bánatát a madárkának, aki vigasztalni kezdte.

-- Hiszen megígérte, hogy visszajön és soha többé nem hagy el. Úgy is lesz, majd meglátod.

És amikor a harmatos reggel eljött, vele együtt megjelent kis Virág is. Két karját a nénike nyaka köré fonta.

-- Megjöttem és most már itt is maradok. -- mondta tiszta, csengő hangon.

Olyan volt ez a hang az öregasszony fülének, mint a legszebb muzsika. A szíve közepéig hatott.

-- Mesélj Virágom, mesélj nekem. -- kérte.

A kislány mesélni kezdett.

-- Egyszer játszottam a pajtásaimmal. Elgurult a labda és én utána futottam. Amikor utolértem, fel akartam emelni, ott termett egy csúf, ráncos képű törpe. Elkapta a lábam és így szólt hozzám:

-- Neked nincs se anyád, se apád. Gyere velem! Nagyon megrémültem, s tiltakoztam, hogy nem megyek. Erre ő így válaszolt:Kép

-- Ha nem jössz velem, megátkozlak! Változz virággá! Csak akkor szabadulhatsz, ha egy ősz hajú öregasszony megszeret. Addig is minden nap reggelén a déli harangszóig visszaváltozhatsz leánnyá. De jaj neked, ha az első harangszóra nem leszel a kertben, hogy virággá változz újra! Ha ez egyszer is előfordul, átkom örökké fogva tart ... Így történt. -- fejezte be az elbeszélését a csöpp lányka.

-- És én majdnem elrontottam mindent. -- sóhajtott bűnbánóan a néni. -- De most már örökké együtt maradunk.

-- Örökké! -- súgta kis Virág.

Így is volt.

                

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.