Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A KÍVÁNCSI  KUTYUS

 

  Élt egy pici tacskó kutya egy zöld gyepes, virágoktól pompázó kertben.Kép

Egész nap kergette a színes pillangókat, nagyokat vakkantott jókedvében játék közben. Kis gazdija is nagyon sokat játszott vele.

Egy bánata volt csak a kiskutyának, hogy nem látott szét a nagyvilágban. Roppant kíváncsi volt, milyen lehet odakint az élet. Hogyan járnak-kelnek az emberek?

A gyönyörű kertet, e ház lakója magas deszkakerítéssel vette körül, így a tacskó valóban nem láthatott túl a kerten. Fel és alá szaladgált a kerítés mellett.

-- Talán találok egy kis rést, ahol kiláthatok. -- reménykedett.

Hát, ahogy így szaladgál és keresgél, talált egy kis kerek lyukat a kerítés egyik deszkáján. Kiesett onnan valamikor egy kis göcs. Erre a kis lyukra helyezte jobb szemét az eb, s kandikált kíváncsian kifelé. De csak a szomszéd ház kerítését látta, meg egy-egy autó suhant el az utcán. Semmi több.

-- Többet szeretnék látni a világból! -- sóhajtotta.

Egyszer beteljesedett a kívánsága. Jött a postás, hozott egy nagy csomagot. Nehéz lehetett neki, mert nem tudta a kezével becsukni a kaput. A lábával próbálkozott, de azzal sem sikerült.

-- Á, nem baj. -- dörmögte a postás --, úgy is mindjárt jövök. -- azzal résnyire nyitva maradt a kapu.

-- Ez kell nekem! -- vakkantott boldogan a tacskó, s már ki is bújt rajta. -- Végre kint vagyok! -- s elindult a hosszú utcán. Csodálkozva kapkodta a fejét ide-oda.

-- Hű, hogy itt mennyi látnivaló van!

Megnézett minden kirakatot. Megugatta a kirakatban álló játék kutyát:Kép

-- Te sem tudsz kijönni onnan? -- nézett rá sajnálkozva. -- Kár, mert olyan csodálatos ez a nagy világ.

Ment, ment tovább. Nem is vette észre, de egyre messzebbre és messzebbre került otthonától. Még nagyon fiatalka volt ahhoz, hogy gondolt volna arra, haza is kellene majd találnia. Nem jegyezte meg az utat, merre kell visszamennie. Félre ugrott egy csilingelő sárga villamos elől:

-- Na, mindjárt nekem jössz és elütsz! -- vicsorított rá mérgesen a villamosra.

Ment, ment és nézelődött, észre sem vette, hogy lassan kezdett leszállni az est sötétje. Felgyulladtak a villanyfények az utcán, a kirakatokban.

-- Oh, de csodálatos. -- ámélkodott és forgott körbe-körbe a kutyus.

Egyszer azonban érezte, hogy szinte fájnak a lábai a sok gyaloglástól.

-- Nagyon elfáradtam és meg is éheztem. -- figyelt fel korgó gyomrára. -- Haza megyek. -- Körül nézett. -- De hol a haza? Merre kell mennem? -- azt bizony nem tudta szegény.

Minden porcikájában remegni kezdett félelmében, s elkezdett futni, futni.

-- Hova, hova ilyen nagy sebesen? -- kiáltott rá egy nagy bozontos kutya az egyik udvar kerítésén át.

Megtorpant a tacskó.

-- Haza felé futnék, de úgy hiszem nem jó az irány. -- válaszolta és keserves vonyításra fakadt.

-- Hogy kerültél ide? Elszöktél a gazditól? -- kérdezte a bozontos. -- No ne sírj már, segítek neked. -- azzal egy ugrással keresztül lendült a kerítésen és odaállt a tacsi elé.--Persze nem jelölted meg a hazafelé vezető utat  ugye? -- fedte meg a nyüszítő eltévedt kutyát. -- Tanuld meg, minden fát, minden utca sarkot meg kell jelölnöd és akkor, ha szimatolsz, könnyen visszatalálsz.

-- Én erről még soha nem hallottam. -- szipogott a kis kutya.

-- Jól van na, most hallottál és jegyezd meg jól, ne feledd. -- nyalta végig a tacsi képét, új barátja. -- Nekem nagyon jó a szimatom. Ha végig szagolom a bundád, talán haza tudlak vezetni. -- azzal fejétől a farka végéig szaglászta a kutyust, majd beleszimatolt a levegőbe: -- Gyere mindig utánam.

Így hamarosan ott is álltak a magas deszkakerítés mellett.

-- Itt az otthonom! -- kiáltott fel boldogan a tacskó, és akármilyen fáradt volt, körbeugrálta örömében öreg barátját.

-- No, no mindjárt fellöksz! De mond, hogy tudsz bemenni, hisz nincs nyitva a kapu, keresztül ugrani meg ezt a kerítést nem lehet.

Megszeppent ismét a kiskutya.

-- Úgy ám, hog megyek be? -- sopánkodott.

-- Úgy, úgy -- ugatott a bozontos --, úgy, úgy, vonyíts jó hangosan. -- és ő is rázendített.

-- Vaú, vaú-ú-ú! -- sírt a tacsi.

-- Vaú, vaú-ú-ú! Nyissatok ajtót a barátomnak. -- vonyított erősen a nagy kutya.

Felébredt a kutya sírásra a ház egész népe.

-- Hallottátok ti is? -- futott be szülei szobájába a kis fiú. -- A kapu előtt sír a kiskutyám!

Kimentek és beengedték.

-- Te csavargó, te. -- kapta fel a gazdija örömkönnyek között.

Még mielőtt megköszönhették volna a nagy bozontos kutya segítségét, amiért hazavezette az ő kíváncsi tacskójukat, az sarkon fordult és lassan elindult haza.

A házuk elé érve, könnyedén lendítette át magát az alacsony kerítésen, befeküdt kényelmes oljába és nyomban elaludt.

Álmában kellemes melegség járta át a szívét, hogy jót cselekedett, hazavitt egy eltévedt, védtelen kis kutyát a gazdijának.

Kép

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.