Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A  LÁTHATATLAN  TRÉFÁS  MANÓ

 

     Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy város. Élt ebben a városban egy fiúcska a szüleivel. Egy nap így szólt az édesanyja:

-- Kisfiam szaladj le kérlek a közértbe és hozz egy liter tejet. Itt van rá a pénz.

A kisfiú azonnal indult is a boltba. Ott nem ment rögtön a tejes hűtőhöz:

-- Előbb szétnézek egy kicsit. -- gondolta.

Nézegette a polcokon szépe sorba rakott friss zöld salátafejeket, a színes papírba csomagolt sajtféleségeket. Ahogy épp egy befőttekkel megrakott polc előtt haladt el, egy nagy csattanás és összetört mellette egy üveg befőtt. Hogy, hogyan sem, nem tudni, de lerepült a földre.

-- Eltörtél egy üveg befőttet. -- lépett hozzá a boltos néni, s neheztelve csóválta a fejét. -- Ki kell fizetned az árát.

-- Néni kérem, én nem löktem le. -- tiltakozott a kisfiú.Kép

-- Hogy tagadhatod le, mikor nézz körül, rajtad kívül nincs itt senki.

-- Tessék elhinni, nem én voltam. -- görbült sírásra a fiú szája.

Szomorúan ballagott haza. Anyukája rögtön észrevette a fia bánatos arcát látva, valami baj történt.

-- Hol a tej Lacikám?

-- Nem volt rá pénzem, mert ki kellett fizetnem egy üveg befőttet, ami leesett a polcról.

-- Lelökted?

-- Anya, nem én löktem le. Nem tudom, hogy eshetett le, de én hozzá sem értem!

-- Fura dolog. -- csóválta meg a fejét az asszony. -- Nagyon érdekes, rejtélyes.

 

Reggel Laci, hátán az iskolatáskájával, ballag az iskolába. Nem sietős az útja, hisz van még ideje nyolc óráig. Így nézegeti a nyüzsgő, siető embereket, ahogy igyekeznek a munkájukba. Figyeli az autók, buszok, villamosok forgalmát.

Észrevette, hogy az egyik fa ágain négy-öt szürke veréb vitatkozik, megtárgyalják az időjárást, hogy ki hogyan aludt az éjszaka.

Hát ahogy így jobbra-balra tekingetve halad Laci a járdán, egyszer csak egy korabeli kislány hasra vágódik mellette. Jó nagyot huppan a földön. Rettentő mérgesen kiált a fiúra:

-- Szemtelen, miért buktattál el?

Döbbenten néz le rá Laci, még segíteni is elfelejt.

-- Nem én löktelek fel.

-- Szégyelld magad, még hazudsz is! -- tápászkodik fel a kislány a földről --, ahelyett, hogy bocsánatot kérnél. -- s faképnél hagyja a fiút.

-- Nem én voltam. -- mormogja Laci. -- Nem értem.

 

A második órán a tanító néni felelésre hívja ki Lacit.

-- Mondd el fiacskám, mit tudsz a napraforgóról?

-- A napraforgó olaj tartalmú növény -- kezdi Laci, de a következő pillanatban ... potty ... leesett a földre az asztalról az osztálynapló, mintha lesöpörte volna valaki.

-- Ejnye, ejnye Laci, miért lökted le a naplót? -- kérdezi csodálkozva a tanító néni.

Ijedten néz a fiú:

-- Nem én voltam. -- nyögi keservesen.

-- Miért hazudsz? -- förmed rá a nevelője.

-- De tényleg nem én voltam!

-- Na jó, ebből elég volt! -- zárta le a vitát a tanító néni. A táblához lépett, s felírt egy matematikai példát. -- Oldd meg ezt a szorzást.

Kezébe veszi Laci a krétát, és: -- Háromszor négy az tizenkettő.Leírom a kettőt, marad egy. Ötször ... -- s csend.

-- Számolj tovább! Miért akadtál el? -- fordult a tábla felé a tanító néni. S mit látott? A tábla üres volt. -- Miért törölted le a táblát? -- kérdezte meglepetten.

Ijedten meredt az üres táblára a kisfiú, kezében reszketett a kréta.

-- Nem én töröltem le. -- mondta csendesen.

-- Nem-eee?

-- Nem én voltam.

-- Hazudsz! -- kiáltott a tanító néni. -- Hozd ki az ellenőrződet, hadd tudják meg a szüleid is, hogy hogyan viselkedtél ma.

 

Tanítás után Lacinak nem volt semmi kedve gyalog hazamenni. Minél előbb szeretett volna otthon lenni. Így felugrott a villamosra.

Csilingelve indult el a sárga villamos. Laci elgondolkodva kapaszkodott, amikor élesen csikorogtak a kerekek a hirtelen fékezéstől.

-- Ki húzta meg a vészféket? -- nézett hátra a vezető.

Az utasok Lacira néztek. Ugyanis ő állt a vészfék közelében.Kép

-- Valami baj van? Rosszúl érzed magad? -- kérdezte tőle a vezető bácsi.

-- Nincs semmi bajom -- felelte megszeppenve a fiú --, jól érzem magam.

-- Akkor miért húztad meg a vészféket? -- vörösödött el dühében a férfi.

-- Nem húztam meg kérem szépen. -- dadogott ijedten Laci.

-- No, ilyen szemtelen legyen egy gyerek, még hazudik is. -- morgott a vezető.-- Legszívesebben jól meghúznám a füled.

A kisfiú a legközelebbi megállónál szégyenkezve és vérig sértve leszállt a villamosról.

Ismét szomorúan kullogott haza Laci. Elmesélte szüleinek mi történt, és bizonygatta, ő nem tehet semmiről.

-- Furcsa dolgok ezek. -- jegyezte meg édesanyja. -- Igen furcsa. Rejtélyes.

Ebédhez ült a család. Laci, vízzel teli pohara után nyúlt, hogy szomját csillapítsa, mikor loccs, az asztalra ömlött a pohárból a víz.

-- Jaj, de ügyetlen vagy! -- szólt anya. -- Miért nem vigyázol?

Elpirosodott haragjában Lacinak, még az orra hegye is.

-- Nem én öntöttem ki a vizet! -- kiáltotta. Még hozzá sem értem a poharamhoz!

-- Akkor ki tette? -- mérgelődött apa. -- Talán egy láthatatlan manó? -- jegyezte meg csúfolódva.

-- Elegem van ezekből a rejtélyekből! -- állt fel Laci. -- Majd én kinyomozom, mi történik itt.

Nagy dirrel-durral a szobájába ment. Elővette a könyveit, füzeteit és tanulni készült. Egyszer csak halk neszezést hallott a könyvespolc felől. Hirtelen hátra fordult. Hát uram fia, abban a pillanatban repült a földre az egyik mesekönyv.

-- No fene, vajon ki lehet ez a rejtélyes valaki? -- kérdezte magától a kisfiú. -- Lehetséges, hogy apának van igaza, s egy manó? Egy láthatatlan manó?

Ezzel a gondolattal ment este aludni. Forgolódott, forgolódott az ágyában, míg végül elaludt.

Reggel amikor felébredt, felült az ágyában és így szólt:

-- Oh, de fura álmom volt. Kipróbálom, igaz-e? -- azzal kiugrott a meleg takaró alól és kifutott az anyjához, aki a reggelit készítette.

-- Anya, arra kérlek, köss nekem egy piros sapkát.

-- Piros sapkát egy fiúnak? -- nézett nagyot az asszony. -- Nincs is piros fonalam.

-- De van. -- felelte Laci. -- A szekrény fiókban kell lenni egy gombolyagnak. -- s már sietett is a szobába. Kihúzta a szekrény fiókját és valóban ott porosodott, ki tudja mióta, egy gombolyag piros fonal.

Az asszony szemeit meresztve nézte:

-- Honnan tudtad, hogy ott fonalat találsz, és miért kérsz sapkát?

-- Nem szeretnék most erre válaszolni, majd később mindent megmagyarázok. -- mondta Laci. -- Ugye megkötöd nekem még ma a sapkát?

-- Megkötöm, bár egyáltalán nem értelek, olyan rejtélyes vagy.

 

Mire Laci hazaért az iskolából, elkészült a piros sapka. Izgatottan kapta ki édesanyja kezéből és futott vele a szobájába. A tükör elé állt és azonnyomban a fejére húzta.

Mit gondoltok, mi történt? Nos a kisfiú nyomban láthatatlanná vált.

-- Ez az. -- suttogta. -- Igazat álmodtam. Most aztán jaj lesz neked, te titokzatos lény.

Zörgést hallott a polcok felől. Odafordult és meglátta, hogy egy zöld ruhás kis manó épp ledobni készül ismét egy könyvet.

-- No megállj csak! -- kiáltott rá Laci, s nyakon csípte a manót.

Olyan hirtelen történt mindez, hogy a tréfa csináló manónak nem volt ideje elsurranni. Rögtön láthatóvá vált. Laci lekapta a fejéről a piros sapkát.

-- Engedj el! -- rúgkapált a fiú kezében a manó. -- Engedj már el! -- kérte Lacit, de az szorosan markolta a manó karját.

-- Nem engedlek bíz el addig, míg be nem vallod mindenkinek, hogy te követted el a csíntalanságokat.

Azzal kivitte és beletette egy befőttes üvegbe, melynek tetejét jól rácsavarta. Ámulva nézték a szülei, a boltos néni, a tanító néni, a kis rakoncátlan manót, aki töredelmesen bevallott mindent.Kép

-- Most már elengedsz? -- kérdezte Lacitól.

-- Elengedlek, ha megígéred, hogy soha többé nem követsz el ilyen tréfákat.

-- Ígérem. -- felelte a kis manó, s be is tartotta az ígéretét. Úgy eltűnt, hogy hírét sem hallották azóta sem.

 

A piros kötött sapka is elvesztette a varázserejét, hiába nyomkodta Laci a fejére, többé nem lett láthatatlan.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.