Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

A LEFÜLELT  CSEREBOGARAK

 

   Egy szép májusi napon összetalálkozott két cserebogár.Kép

-- Szerbusz haver! -- köszönt az egyik.

-- Minden jót. -- köszönt vissza a másik cserebogár.

-- De jó, hogy találkoztunk! Ajánlok valami finomat, ha velem tartasz.

-- Ha valami finomságról van szó, naná, hogy veled tartok. Hova megyünk? -- érdeklődött kíváncsian a társa.

-- Láttad itt a kert végében azt a gyenge, fiatal fát? Nos, úgy döntöttem, hogy ma este meglátogatjuk s a gyanútlan fácskát megtámadjuk, a zsenge leveleitől megszabadítjuk.

-- Hű, de jó lesz! Már érzem az ízét az üde levélkének! -- nyelt egy nagyot a cserebogár.

-- Akkor este, ha besötétedik, itt találkozunk és támadunk. -- búcsúzott el pajtásától a cserebogár, azzal elrepült.

Elrepült a másik cserebogár is. Nem vették észre, hogy kihalgatta tervüket egy arra repülő fekete rigó, aki pont hallótávolságra szállt le tőlük az egyik ágra kissé megpihenni.

-- Majd adok én nektek megtámadni azt a kedves fácskát! -- mérgeskedett a rigó. -- Ha ti ketten vagytok, én is keresek magamnak egy társat.

Szárnyra kapott a fekete rigó. Felszállt a magasba. Onnan körülnézett a kert fáira, hogy találjon egy társat. Rövid szemlélődés után megpillantotta barátját, a fülemülét, aki éppen fészket rakott magának és párjának. Odarepült hozzá a rigó.Kép

-- Ne haragudj, hogy megzavarlak a munkádban, de fontos mondanivalóm van. -- szólt a fülemüléhez.

-- Mond csak bátran, addig legalább pihenek egy keveset. -- csicseregte a fülemüle.

-- Emlékszel a kert végében hajladozó kis fiatal fára? -- kérdezte tőle a fekete rigó. -- Formás, kedves fa. Ha megnő, ott rakok fészket.

-- Emlékszem. Szeretek az üde, zöld levelei közé telepedni. Ott mindíg kedvem támad egy víg nótát fütyülni.

-- Én is így vagyok vele. Nos azt a kis fácskát nagy veszély fenyegeti. Kihallgattam véletlenül két csúf cserebogár beszélgetését, akik azt tervezik, hogy ma éjjel megtámadják és a leveleitől megfosztják.

-- Oh a cudarok! -- háborodott fel a fülemüle. -- Hisz az a fácska halálát jelentené! Ezt nem engedhetjük meg.

-- Nem ám! Azért jöttem hozzád. Ketten, ha összefogunk, lecsaphatunk a gaz támadó cserebogarakra.

-- Igen, igen. -- bólogatott a fülemüle. -- Persze, hogy melléd állok. A baj csak az, hogy mi a sötétben nem látunk.

-- Ez bizony így igaz.- -- szomorodott el a fekete rigó. -- Erre nem is gondoltam.

Mind két madár búsan lógatta csőrét. Nagyon elszontyorodtak. De egyszerre nagyot koppintott a fa ágára a fülemüle.

-- Eszembe jutott valami! -- kiáltott fel.

-- Mondd már! -- türelmetlenkedett a rigó.

-- Megkeressük a szentjánosbogarat -- mondta a fülemüle --, ő világít és ha szépen megkérjük, segít nekünk.

-- Gyere keressük meg! rikkantotta a fekete rigó, azzal felröppentek és elrepültek az út szélére. Hamarosan rá is találtak a szentjánosbogárra, aki egy fűszál alatt szunyókált.

A két madár csendesen, illedelmesen köszönt.

-- Kérünk ne haragudj, amiért megzavarjuk csendes pihenődet, de szükségünk volna a segítségedre. -- s elmondták neki, milyen alattomos támadásra készül ma éjjel két cserebogár a fiatal fácska ellen.

-- Mi sajnos nem látunk a sötétben, de ha te a testvéreiddel világítanál nekünk, elkaphatnánk a támadókat és így megmenthetnénk a fa életét.

-- Segítek bíz én! -- kiáltott mérgesen a szentjánosbogárka. -- Csak nem engedjük, hogy tolvajok garázdálkodjanak! -- s már ment is, hogy összehívja testvéreit.

Így, amikor a nap este pihenni tért, a tájat sötétség fedte be, a szentjánosbogár csapat olyan fényesen világított, hogy a fekete rigó és a fülemüle egy-kettőre ott is voltak a gyenge fácskánál.

Ott a szentjánosbogarak elbújtak a levelek alá, a madarak pedig az ágak közt lapultak meg. Várták a támadókat.                                                                          Kép

Azok már alig várták, hogy beesteledjen s amint leszállt az éj, repültek is a fához. Nem sejtettek semmit. Azt hitték, hogy hamarosan megtömhetik a hasukat a friss, harmatos levelekkel. De még arra sem volt idejük, hogy megkóstolják. Épp csak kitátották a levelek felé a szájukat, amikor előbújtak rejtekhelyeikről a szentjánosbogárkák, akik nappali fényben ragyogták körül a kis fát.

A fülemüle és a fekete rigó sem volt rest. Lecsaptak a két megszeppent cserebogárra és a csörükbe kapták őket.

-- Irgalom! -- kiáltott könyörögve a két bogár. -- Kegyelmezzetek! -- rimánkodtak.

-- Nincs kegyelem. -- mondták a madarak. -- Ti sem kegyelmeztetek volna szegény fának. -- azzal eltüntették a begyükbe a cserebogarakat.

A kis fácska azt sem tudta hogy köszönje meg a fülemülének, a fekete rigónak és a szentjánosbogaraknak, amiért megmentették a szép, üde, zöld leveleit, velük együtt az életét.

-- Mindig szívesen látlak benneteket az ágaimon. -- suttogta hálálkodva.

 

Kép


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Orgovány

(Peti, 2017.02.09 11:55)

Nagyon aranyos, tanulságos mese!

2222222222

(00000000000000000000000000000000000, 2010.11.10 16:33)

99999999999999999999999999

555

(999999, 2010.11.10 16:32)

22222226666666888888844444440000000