Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kép  

A nagy utazás

-- Élvezd a jó levegőt! -- szólt hátra a kis vakond ürge barátjának, aki közvetlen a háta mögött lépkedett.

-- Azt teszem. -- mondta Fürge Ürge és egy mélyet szippantott be a tüdejébe a virágoktól illatos, friss mezei levegőből, majd hátra tekintett és mosolyogva így szólt kiránduló társához, az aranyszínű hörcsöghöz.

-- Gyönyörködj a táj ragyogó szépségében! Töltsük fel magunkat a természet éltető erejével!

A kis hörcsög is elmosolyodott és derűs arccal válaszolt.

-- Nem tudok betelni a természet adta csodákban. Nézzétek, mily gyönyörűek körös-körül az erdők zöld lombkoronái, ahogy bólogatnak a gyenge szellőben. Szinte hívogatóan susognak: -- gyertek közelebb! Körülöttünk zümmögnek, virágról-virágra szállnak a szorgos méhek, röpködnek a tarka pillangók.

-- Érdemes volt kiruccanni erre a kis kirándulásra. Igaz? -- állt meg az élen haladó kis vakond. -- De most pihenjünk meg itt a zöld réten.

Mindhárman leültek. Letették maguk mellé vándorbotjaikat. Elővették táskájukból az üdítős üveget és nagy kortyokban nyelték a finom málnaszörpöt. Vidáman beszélgettek, nézelődtek.

Egyszer a kis vakond a távolban valami színes, nagy-nagy lufira lett figyelmes.

-- Nézzétek csak -- hívta fel a társai figyelmét is --, mi lebeg ott a föld felett! Gyertek menjünk oda!

Talpra ugrott a három jó barát, s ott hagyva a fűben tarisznyájukat, botjukat, szaladtak a furcsa lufi felé.

Hát nem lufi volt ám az, hanem egy hatalmas léggömb. Tirke-tarka minta díszelgett körbe-körbe rajta. Erős, vastag kötélen libegett ide-oda közvetlen a föld felett. A kötelet egy cölöphöz erősítette a léggömb gazdája, hogy míg ő elintézi a dolgait, a léggömb meg ne szökjön.

A kis vakond és társai először lentről csodálták meg az óriási, színes léggömböt.

-- Nagyon szép! -- mondta a vakond.

-- Nagyon érdekes! -- toldotta meg Fürge Ürge.

-- Óriási! -- tette hozzá a hörcsög.

Körbejárták jó párszor, a nyakuk már fájt, ahogy néztek felfelé.

-- Kíváncsi vagyok a belsejére. -- szólt a kis vakond. -- Jöttök velem?

-- Megyünk hát! -- kiáltotta egyszerre az ürge és a hörcsög.

A vastag kötélen kezdtek felmászni. Elől kúszott ügyesen felfelé a vakond és utána a társai.

Egy bokor mögül leste a kíváncsiskodókat a vörös róka. Régi ellenségek voltak. Kibékíthetetlenek. Azt lesték, hol, mikor tudnának borsot törni egymás orra alá. Mivel ők hárman voltak, mindíg a róka húzta a rövidebbet.

Felmásztak a kis vakondék a léggömbre. A léggömbkosár szélén sétáltak, majd leugrottak a kosár aljába. Mindent szemügyre vettek,  mindent megszagoltak.

Erre várt a bokorban a róka. Odasompolygott a kötélhez. Éles fogaival rágcsálta, tépdeste, míg a kötél elvékonyodott, és ... hopp, elszakadt. A léggömb abban a pillanatban kissé oldalra billent, majd emelkedni kezdett felfelé a levegőben.

-- Mi volt ez? -- rémült meg a kis vakond. Felmászott a léggömbkosár szélére, a többiek utána.

-- Elszakadt a kötél -- kiáltották egyszerre --, utazunk!

Lenéztek a földre és akkor észrevették, hogy a ravaszdi róka kárörvendően vigyorog, s lengeti lompos farkát.

-- Jó utazást barátaim! -- kiáltott fel a három jó barátnak. -- Jó utazást!

A kis vakond, Fürge Ürge és a hörcsög nem szóltak a rókához. Tetszett nekik az utazás. Gyönyörködtek a tájban. Figyelték, mint emelkedik magasabbra, egyre magasabbra a léggömb, mint távolodik egyre messzebb a föld. Integettek a mellettük elrepülő madaraknak. Könnyű szellő repítette a színes léggömböt.

-- Ott a házam! -- nézett le a vakond. -- Pont a kertem felett repülünk.

Élvezték az érdekes utazást.

Hanem a léggömb egyre magasabban repült, ahogy erősödött a szél. S amikor a kis utazók lenéztek a földre, megrémültek, mert eltüntek az ismerős házak, a dombok. Eltűnt a szeretett rétjük. Ismeretlen táj felett lebegtek.

-- Most mi lesz? -- kérdezték egymástól. -- Hogy kerülünk haza? Hogy szállunk le a földre?

Kétségbeesve futottak a léggömbkosár szélén, erősen kapaszkodva, nehogy a mélybe zuhanjanak.

-- Kiáltsunk segítségért. -- mondta a kis vakond, azzal amilyen hangosan csak tudott, kiáltozni kezdett. -- Segítség! Segítség!

-- Segítség! -- visítozott Fürge Ürge is.

-- Segítsen valaki! -- ordította mellső lábait a szája elé tartva tölcsérként, hogy minél messzebbre jusson a hangja, a kis hörcsög is.

Meghallotta a segélykiáltást a vadgalamb, ki a párját keresve épp arra repült. Megpillantotta az óriási, színes léggömböt. Először rosszat sejtve el akarta kerülni, de akkor meglátta a kosár szélén kiáltozókat. Odaszállt és letelepedett ő is a kosár szélére.

-- Hogy kerültetek ide? -- kérdezte tőlük.

A vakond elmondta, hogy kíváncsiságból felmásztak a léggömbbe és hogy a csalafinta róka elvágta a rögzítő kötelet.

-- Tudsz nekünk segíteni?

A vadgalamb ingatta a fejét és így szolt:

-- Nem tudok segíteni. Sajnos nem tudok segíteni.

De egyszerre felragyogott az arca, eszébe jutott valami.

-- Talán mégis tudok segíteni! -- turbékolta felszabadultan, azzal elröppent.

A három nagy utazó hunyorogva követte a kék égen tovasuhanó vadgalambot, aki egyre kisebb lett, amint gyors szárnycsapásokkal távolodott a léggömbtől. Szívük megtelt reménykedéssel. A vadgalamb segít nekik.

S a galamb meg sem állt, míg el nem érte a magas szírt tetejét, ahol a hegyi sas fészke volt. Szerencséjére épp otthon is találta az óriás madarat, amint a fiókáit etette.

A vadgalamb tisztes távolságra ereszkedett le egy kiugró kőpárkányra a fészektől és átkiáltott a sasnak.

-- Három barátom bajban van, kérlek segíts nekik. Te erős vagy. -- azzal elmondta mibe keveredtek a kis vakondék a róka jóvoltából.

-- Szívesen segítek -- mondta a sas --, csak hívom a párom is.

Felröpült a levegőbe és egy éleset rikoltott. Meghallotta a párja, ki rögtön odasietett.

Mind a hárman a léggömbhöz szálltak. Ott tanakodtak, hogyan segítsenek a kis vakondon és barátain. Hamarosan megtalálták a megoldást. Az egyik sas jobb oldalt fogta erős karmai közé a léggömbkosár kötelét, a másik sas bal oldalt tette ugyanezt.

A kis vadgalamb, aki szintén segíteni akart, elől markolta meg a kötelet.

A kis vakond fogta a kosárban talált iránytűt és megadta az útirányt a madaraknak.

-- Kissé délnyugat felé tartsatok.

Nekifeszültek a levegőnek. A madarak erősen csapkodtak a szárnyaikkal, hogy felülkerekedjenek a szél erején és az ellenkező irányba húzzák a léggömböt. És sikerült is.

A tájat élesen figyelő Fürge Ürge egyszer felkiáltott. Boldogság rezdült a hangjában, ahogy felismerte háza kertjének kapuját.

-- Nézetek le, itthon vagyunk!

Ekkor a két sas nekiveselkedett és éles csőrükkel, hegyes karmaikkal kilyukasztották a léggömböt.

Mint egy homokzsák, úgy zuhant lefelé a léggömbkosár a három kis utazóval a fedélzetén és ... potty,  a földre pottyantak. Véget ért a nagy utazás.

A kis vakond elharapta a nyelve hegyét az esésben. Fürge Ürgének kibicsaklott a bokája, ahogy kirepült a kosárból és egy buckának ütődött. Egyedül a kis arany hörcsög úszta meg sérülés nélkül a hirtelen földet érést.

-- Megállj te álnok róka! -- ez volt a kis vakond első szava, amint magához tért a nagy zuhanás után. -- Ezért meglakolsz.

Napestig törték a fejüket, hogyan fizessék vissza a rókának, amit ellenük elkövetett.

Egyik délután, amikor a kis vakond és Fürge Ürge a kerti padon üldögéltek és gondolkodtak, messziről integetve, valami hosszú tárgyat vonszolva maga után, közeledett feléjük a kis hörcsög.

-- Találtam valamit, amivel megbosszúlhatjuk a rókát. -- mondta, amint melléjük ért.

S mit gondoltok, mit talált a hörcsög? Egy doboz sprayt. Azzal elballagtak a róka tanyához, a lyukba befújták a doboz tartalmát, ami úgy elvette a róka szaglását, hogy két hétig nem tudott vadászni menni, mert nem érezte meg a zsákmány szagát.

Így állt bosszút a három barát a ravaszdi cseltevésén.Kép

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.