Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A nap

 

A  NAP

 

 

napnak nem voltak gyerekei. Bármerre nézett, akár az égre, akár a levegőbe, akár a földre, mindenütt látta a boldog szülőket, akik vigyáztak az eleven, játszadozó gyerekeikre. Így figyelte mindig a felhők, a szellők kergetőzését. A levegőben a madarak tanították repülni a kis fiókáikat. A földön az ember a gyerekeket leste, amint hintáztak, bujócskáztak. Az óriási erdőbe is bekukucskált és látta az állatok gyerekeit is.

Nagyon elfogta a vágy, hogy neki is legyen gyereke. Gondolkodott, hogyan valósítsa meg álmát. Elhatározta, hogy örökbe fogad gyerekeket, mert két-három gyerkőcöt szeretett volna. Érdeklődött itt-ott, hogy ki adná örökbe a gyerekeit, de sajnos nem járt szerencsével. Nem talált egyetlen édesanyát, édesapát, aki megvált volna kislányától vagy kisfiától.

Elkeseredett a nap, de nem adta fel. Elment a hivatalba és ott örökbe fogadott két felhő fiúcskát és egy szellő lánykát. Boldogan vitte haza őket, fel a hatalmas, égig érő hegy tetejére. Egy nagy szobát berendezett nekik takaros gyermekbútorokkal, kényelmes fekhelyekkel és sok-sok játékkal.images.jpg

Gyökeresen megváltozott a nap élete. Majd minden percét a gyerekekkel töltötte. Vidám, gyerek kacajtól viszhangzott az egész lakás. A nap óriás szíve csordultig volt ezelőtt is szeretettel, de most egész közelről, egész másképp érintette ez az érzés.

A kis lurkók elevenek, rettentő mozgékonyak voltak. Fáradhatatlanok. Korán reggeltől késő estig, de sokszor még éjjel is -- ha nem tudtak elaludni --, kergetőztek, futkostak az égen. Összekeveredtek a többi felhővel, elvegyültek a szelek között.

-- Lassabban kicsinyeim! -- szólt rájuk a nap. -- Vigyázzatok magatokra! Vigyázz Szellőcske, mindjárt megbotlasz abba a nagy sziklába, hiszen úgy száguldasz, mint egy kiscsikó!

-- Papa, gyere te is játssz velünk! -- hívták apjukat.

S a nap, aki pedig pont delelni akart, közéjük állt és együtt játszottak.

-- most aludj! -- bújt hozzá az egyik felhő fiú. -- Betakarlak.

S a nap boldogan hunyta le a szemét, hogy pihenjen egy kicsit, mert nagyon elfáradt a nagy játéktól. De, amikor épp elszenderedett, odaugrott hozzájuk a másik felhő fiú.

-- Én takarom be a papát! -- kiáltotta, s azzal félrelökte testvérét.

No ebből azután keveredett olyan veszekedés, hogy a napnak kellett őket megbékíteni.

-- Tudjátok mit? Ne veszekedjetek, hanem egyezzetek meg. Az egyik oldalamat az egyikőtök, a másik oldalamat a másikotok takarja be. Jó lesz így?

A fiúk beleegyeztek és szeretettel betakargatták apjukat. Hanem ez sem tartott sokáig. Odalibbent Szellőcske és elfújta testvéreit apja elől. Azok nem voltak restek. Újra és újra visszaszálltak a nap elé.

index.jpgFelnéztek az emberek az égre: -- Esni fog, vagy nem? -- kérdezték és igen furcsállották, amit láttak. Nem is sejtették, hogy a nap gyerekei játszanak az apjukkal. Nem is sejtették, hogy másnap reggel mi okból késik a nap a felkeléssel.

Úgy elfáradt szegény a gyerek nevelésben, hogy reggel hiába húzta fel csörgőre az órát, nem ébredt fel. S amikor felébredt végre, akkor is csak nagyon lassan vánszorgott az égen.

-- Hát soha nem lesz már dél? -- morogtak az emberek. -- Hogy milyen lassan telik ez a nap!

S a nap nem tudta mit vállal magára, amikor örökbe fogadta a felhőfiúkat és a kis szellő lányt. Mert a gyerekekkel nemcsak játszani kellett, hanem állandóan vigyázni rájuk, el ne csavarogjanak, meg ne sérüljenek, egyenek eleget, s tanuljanak az élet iskolájában.

Mégis a sok munka, felelősség ellenére is nagyon boldog volt a gyerekeivel a nap, mert ő is sok szeretetet, kedvességet kapott tőlük.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.