Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A tücsök hegedűje

 

A  TÜCSÖK  HEGEDŰJE

 

Szól a tücsök muzsika. Élvezettel hegedül. Az éjszaka csendjében messze száll. Tisztán, csengő hangon zeng a tücsök zenéje.

-- Itt ciripel a tücsök az ablakunk alatt. -- jegyzi meg a hófehér kakas az ülőn, aki most kukucskált ki, hogy pirkad-e az ég alja, kell-e már kukorékolnia?

-- Ez, a mi kis tücskünk. -- válaszol rá a kendermagos kakas, s szárnya alá dugja a fejét. -- Alszom még hajnal hasadtáig egyet.

S kint a csillagos éjben, egy bokorágon ülve muzsikál a tücsök. Fáradhatatlanul húzza és húzza a szép nótát. Reggel felé elszenderedik egy kicsit, s amint feljött a nap, leugrott a bokorról, hogy árnyékba bújjon,index.jpeg és még aludjon egy kicsit.

De, oh jaj! Megbotlik egy fűszálba, és olyan rosszul esik, hogy a hegedűje ketté törik. Kétségbeesve húzogatja a vonóját a hegedűn, de semmi hang. A törött hegedű nem szólal meg. Keserves sírásra fakad.

-- Ühüm, ühüm. -- zokog a kis tücsök. -- Hol találok egy mestert, aki megjavítaná a hangszeremet?

Meghallja a szívszaggató sírást egy arra repülő fekete rigó. Leszáll a bokorra és kérdi a tücsöktől:

-- Ugyan miért sírsz ilyen nagyon kis muzsikus? Csak nem törött el a hegedűd?

Még keservesebben rázendít a sírásra a tücsök, alig tud megszólalni.

-- De igen. Megbotlottam egy fűszálban és ráestem a hegedűmre, s eltört.

-- Baj. Ez nagy baj. -- bólogatott a kis madár. -- Keresni kell egy hangszerjavítót, aki összeragasztja a törött hegedűt. Megkeresem a fekete varjút, ő mindent tud. Megkérdezem tőle, hol lakik a hegedű foltozó. -- azzal kiterjesztette szárnyait és felröppent a magasba. Hamarosan eltünt a tücsök könnyes szemei elől.

A mindent tudó varjúval tért vissza a rigó.

-- Vigasztalódj meg -- csicsergett a még mindig szipogó tücsöknek --, itt a varjú koma, eligazít téged, merre találod meg a mestert.

-- Kár, kár, itasd fel a könnyeid. -- károgott rekedt hangon a varjú. -- Itt lakik az öreg csíkos borz az erdő szélén, ő egy-két szóból összerakja a hegedűdet. -- s elmagyarázta a tücsöknek, merre menjen, melyik fánál forduljon balra, s onnan a harmadik fa után lévő tisztáson megtalálja a borzot, aki segít a baját orvosolni.

Úgy megörült a tücsök a jó hírnek, hogy siettében, hogy minél előbb odaérjen, majdnem elfelejtette megköszönni az útbaigazítást, de azért eszébe jutott és visszakiálltott:

-- Köszönöm a kedvességeteket -- s azzal hatalmas ugrásokkal elindult az öreg borz mesterhez.

Meg is találta könnyen. Illedelmesen köszönt és elmondta, mi járatban van.

Kezébe vette, nézegette, forgatta a mester a törött hegedűt nagy szakértelemmel. Végül megszólalt:

-- Sajnos csúnyán eltört a hegedűd. Nem lehet megjavítani.

A tücsök már-már újra sírásra fakadt, de a borz megelőzte:

-- Ne sírj! Készítek neked egy újat, csak fát kell szereznem, mert az nekem nincs.

-- Fát? De honnan? -- kérdezte a tücsök.

-- Hm, elég messze van a hely, ahol a megfelelő fa nő, ami jó a hegedűhöz. -- ingatta a fejét a borz.

-- Messze van, vagy közel, megkeresem. -- mondta határozott hangon a kistücsök. -- Hegedű nélkül nem élhetek. Mondd meg mesterem, merre menjek?

-- Ezen az úton elindulsz. -- mutatott a borz egy keskeny útra, amely az erdő széléről indult. -- Három nap és három éjt menj, akkor elérsz egy hatalmas tenger partjára. Annak a szigetén áll egymagában az a fa, aminek az ágából olyan hegedűt lehet faragni, ami zeng, mint a csörgedező patakocska tiszta hangja.

-- Indulok máris és meg sem állok, míg a szigethez nem érek! -- kiáltotta a tücsök, és már szedte is a lábait a nyaka közé.

images.jpegMent három nap, három éjjel, ahogy a borz mondta. Csak akkor állt meg, amikor bekapott egy-két falat ennivalót, egy korty vizet nyelt, vagy amikor a cipőjét levetette, mert sebesre törte fáradt lábait. Így, a kitűzött időre el is érte a hatalmas tenger partját. Ekkor azonban rémülten hőkölt vissza szegény vándor.

-- Istenem, mekkora víz! -- kiáltott fel. -- Nincs ennek vége sehol! Nem is lehet látni a szigetecskét és rajta azt a kedves fát, amiből az én hegedűm készülne.

Fáradtan és reménytelenül roskadt le a parti homokba. Hogy hogyan tovább, nem tudta. Csendesen sirdogálni kezdett. -- Mindennek vége! Nem jutok el a kis szigetre soha. Nem lesz nekem hegedűm soha többé!

Ahogy így kesereg, erőtt vett rajta a fáradtság, s elnyomta az álom. Álmában kiemelte a fejét a tenger vizéből egy kis halacska és így szólt hozzá:

-- Van valaki, aki átúszna veled a tenger közepén álló szigetre. Csak most ő is bajban van. Nem messze innen a parton fogva tartja ollójában egy rák. Menj szabadítsd ki! Ő elvisz téged hálából a kis szigetre. Ez a vizipók.

Egy álló napot és egy teljes éjszakát átaludt a fáradt tücsök, de mikor a második nap reggelén felébredt, eszébe jutott különös álma. Megdörzsölte szemeit. Nézte a csendes hullámzó tenger zöldes vizét. Sehol nem látott halacskát. Mégis elindult a parton, hátha megtalálja az említett vizipókot.

Nem kellett sokáig mennie. Egyszer csak felfedezett egy bokor alatt egy szunyókáló rákot.

-- No a rák megvan -- ujjongott magában a tücsök --, talán itt lesz a vizipók is!

Nesztelen lépésekkel, majdnem hason csúszva közelítette meg a bokrot, vigyázva, nehogy felébredjen a rák.

-- Ni, ni ott a pók is! -- csillant fel a tücsök szeme.

A pók meglátta a közelítő tücsköt. Szólni akart.

-- Pszt! -- tette szájára az ujját a kis vándor. -- Pszt! Kiszabadítalak!

Sikerült is óvatosan kihúzni a rák ollójából a vizipók lábát.

-- Kérj tőlem bármit -- hálálkodott a pók --, megteszem, amiért megmentetted az életem.

-- Vigyél el a tenger közepén álló szigetecskére. -- kérte a tücsök.

-- Kapaszkodj a hátamra! -- mondta a vizipók. -- Hunyd be a szemed, majd szólok, ha kinyithatod.

Úgy is volt. Felült a tücsök a pók hátára, aki a vízbe ereszkedett és ripsz-ropsz úszni kezdett, mint a szél. Amikor a szigethez ért, így szólt:

-- Kinyithatod a szemed, megérkeztünk!images.jpeg

A kis tücsök boldogan ugrott a földre. Megtalálta a sudár fát. Tört az ágáról egy friss hajtást és ahogy jött, a vizipók hátán, úgy is ment vissza a tenger partjára. Elköszönt a póktól és meg nem állt, míg a borz mester házához nem ért. A mester fúrta, faragta, festette a fa hajtását és olyan hegedűt készített belőle, aminek nem akadt párja a világon.

-- Szebb ez a hegedűm, mint a régi volt. -- örvendezett a tücsök, s egyből rázendített egy nótára.

Igaza volt borz mesternek, úgy csendült a dallam a hegedűből, mint a csörgedező patak tiszta hangja.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.