Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KIS  CIPŐ,  KIS  CIPŐ . . .

 

          -- Szét nézek, hogy hol rakhatnánk fészket magunknak. -- mondta egy reggel cinke papa a párjának.

-- Ilyen korán neki indulsz? -- kérdezte cinke mama és lustán nyújtózott szárnyaival egy jó nagyot. -- Én még olyan álmos vagyok.

-- Te csak pihenj. -- mondta cinke papa, s azzal elrepült.

-- Jó helyet keress! -- kiáltott utána cinke mama.

 

-- Apu! -- szólt édesapjához Rudika -- láttam, hogy többször iderepült a cseresznye fánkra egy sárgás, kék nyakú kis cinke. Ha építenénk neki egy takaros fészket és egy szép etetőt, biztos ideköltözne. Készítsünk neki, én is segítek.

-- Nem bánom, hozd a szerszámokat. -- állt kötélnek apa.Kép

S nekiláttak a fabrikálásnak. Szép tavaszi nap volt, ragyogóan szórta sugarait a nap. Fúrtak, faragtak, szögeltek. A kisfiú egész idő alatt ott sürgött, forgott apja körül. Adogatta a szögeket és segédkezett a festésben is.

Amikor elkészült a mű, kinézték az ágat, amelyre jól felerősítették. Biztonságos, kényelmes volt a kis madárfészek. Rudikának nagyon tetszett az etető is, melynek üveg oldalakat ragasztott apa, hogy kisfia télen a jó meleg szobában ülve, az ablakból nézheti majd, hogyan csipegeti a kitett magokat a cinke.

Rudika ettől kezdve állandóan azt leste, mikor veszi birtokba a madár az építményt.

-- Ma sem repült ide. -- sóhajtott szomorúan.

Meghallotta a nagy sóhajt édesanyja, megsimogatta a fejét és így szólt:

-- Ne búsulj ilyen nagyon kisfiam. Biztos vagyok benne, hogy ide fog költözni a cinke, és örülni fog, hogy ilyen szép fióka keltetőt építettetek apával ekkora szeretettel.

-- De mikor? -- kérdezte Rudika --, hiszen már öt nap telt el azóta, hogy kész van a fészek, de madár még sehol.

-- Légy türelmes, felfedezi előbb vagy utóbb! -- vigasztalta anya.

S igaza lett, mert egyik nap a kisfiú, aki most is kint ült a kertben teli várakozással, észrevette a kis cinkét, amint leszállt a cseresznye fa ágára, nem messze az etetőtől, amely meg volt rakva természetesen a csábító magokkal.

Hiába mondták szülei Rudikának, hogy csak télen kell etetni a madarakat, ilyenkor találnak maguknak ennivalót bőségesen, de ő kiszórta az etetőbe a dióbelet, búzát.

Kép -- Azért tettem oda -- közölte a szüleivel --, hogy tudja a cinke, ez az övé.

Forgatta pici fejét jobbra-balra a kis madár. Nem akart hinni a szemének.

-- Lakik itt valaki? -- kérdezte.

-- Nem, nincs itt senki. -- válaszolt gyorsan Rudika. -- Ez a tiéd.

Berepült a cinke az etetőbe, felkapott egy-két búzaszemet, majd az odút vette szemügyre. Rögtön megtetszett neki.

A kisfiú éber szemekkel figyelte, szorongás volt benne, vajon, hogy dönt a madárka, tetszik-e neki?

-- Szép, nagyon szép. -- csicseregte. -- Ide költözünk, hívom a párom. -- s azzal elrepült.

 

Reggelit készített a cinke mama, mikor párja megérkezett a nagy újsággal:

-- Gyönyörű helyet találtam! Nem kell fészket raknunk, már készen vár bennünket, s ennivalónk is lesz télire, gondoskodik rólunk egy kedves kisfiú.Kép

De nem maradtak adósok ők sem. Az összes hernyót, kártékony bogarat elpusztították a kertben. Nem is volt senkinek olyan egészséges gyümölcse, mint Rudikáéknak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Kis cipő...

(Langercsalád, 2011.12.24 00:14)

Hát ez nagyon aranyos !