Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lovagló vakond

2009.12.01

Kép  

Lovagló vakond

Könnyű szellő lengedez a rét felett. A frissen kaszált fű illatát repíti tova. A nap magasan jár az égen, sugarait szerte-szét szórja. Békés, nyugodt a táj.

Vakond barátunk háza kertjében ebéd utáni pihenőjét tartja. Kockás plédet terített a zöld gyepszőnyegre, melyen kényelmesen,  hanyatt fekve elhelyezkedett. Fejét két rövid első lábain nyugtatja.

Nézi az ég kékjét, a magasban vitorlázó villás farkú fecskéket.

Szemhéja lassan elnehezedik és lecsukódik. Álomba szenderül.

Konyhájában az ebéd maradványai, a mosatlan edények várhatnak egy kicsit.

Ő most sziesztázik.

Csend honol körös-körül, mintha a déli pihenő általános lenne, még a fecskék is leszállnak a tó partjára.

A vakond épp álmodik. Álmában egy mély és hosszú alagutat ás a szomszéd kertjében.

S ekkor előbb halkan, majd egyre erősebben dübörögni kezd a föld.

-- Mi ez, földrengés?! -- ugrik talpra ijedten a vakond, kinek megzavarta álmát a féktelen dübörgés.

A zaj egyre erősödik, majd egy hatalmas árnyék jelenik meg a vakond felett és abban a pillanatban nagyot nyerítve átrepül felette egy ló, hátán a lovasával.

-- Gyí lovacskám! -- kurjant vidáman a fiú, ki boldogan ül a ló hátán és kedvesen megveregeti a paripa nyakát.

A fiatal szénfekete mén könnyedén fut versenyt a felriadt szellővel. Együtt vágtáznak a rét vadvirágai között.

A vakond megkövülten, szájtátva néz a száguldó ló és lovasa után. Lába a földbe gyökeredzik ámulatában.

-- Ez csodálatos lehet! -- kiált fel, amint magához tér bódulatából. -- Én is szeretnék lovagolni!

S ettől kezdve nem hagyta nyugodni a gondolat. -- Lovagolni szeretnék!

Töri a fejét éjjel, mikor pedig aludnia kellene. Töri a fejét reggel, mikor pedig dolgoznia kellene. S a mi vakondunk olyan, hogy ha valamit nagyon szeretne, ha valamit elhatároz, azt meg is valósítja.

Így történt ez most is. Felkerekedett hát. Lábára húzta mérföldjáró kényelmes csizmáját, vállára akasztotta elemózsiával tömött tarisznyáját és elindult toronyiránt, hogy valóra váltsa álmát, hogy találjon maga alá valamit, amit meglovagolhat.

Alig ért ki a hatalmas rét szélére, amikor ráköszöntött ürge barátja, aki éppen a lakása ajtajában könyökölt.

-- Hát te, Vakond pajtás, miért kötöttél útilaput a talpad alá? -- kérdezte a vakondtól

Lekanyarította a válláról a vakond a nehéz tarisznyát, leült ürge koma elé és elmondta, miért indult neki a világnak.

-- Úgy ám, addig nem nyugszom, míg nem lovagolok. -- fejezte be mondókáját és indulni készült.

-- Miért nem kéred meg a rókát, hogy hadd lovagolhassad meg? -- kérdezte váratlanul Ürge.

-- Hogy gondolod? -- vonta föl a szemöldökét a vakond. -- Fizetésképp elfogyasztana ebédre. Meg aztán a róka olyan megtermett állat, hogy fel sem érném, hogy felnyergeljem. -- válaszolt Vakond Úrfi, azzal megemelte köszönésképp a kalapját és tovább indult.

Nehezen szedte a lábait a magas dombnak. Fent megpihent egy csipkebogyó bokor árnyékában. Kibontotta tarisznyáját és egy-két szendviccsel enyhítette éhségét. Jót húzott a kulacs tartalmából.

Alig nyelte le az utolsó korty szörpöt, amikor megzörrent mellette a bokor ága és egy hosszú fülű, szürke nyúl toppant eléje.

-- Ezeregy éve nem láttam errefelé vakondot! Mit keresel itt? -- kérdezte a nyúl.

-- Bizony így igaz, nem igen járok erre a vidékre -- válaszolt udvariasan Vakond úr --, de most a szükség hozott ide. -- azzal elmesélte, mit látott a minap a kertjében és, hogy vágya támadt a lovaglásra. Közben egyre izgatottabban szemlélte a szürke nyulat. Egy gondolat fogalmazódott meg benne, mely egyre erősebb és erősebb lett.

-- Mond barátom, ugye te gyorsan tudsz futni? -- tette fel végül a kérdést.

-- Gyorsan-e? -- nevetett a nyúl --, oly sebesen futok, mint a szél.

--- Te kellesz nekem! -- mondta a vakond és esedezve nézett hosszú fülű szemébe.

A szürke nyúl megértette, mit szeretne tőle a vándor. Rövid ideig gondolkozott, majd így szólt: -- Miért is ne?! -- kezdte a beszédet. -- Azt szeretnéd ugye, hogy engedjem meg, lovagolj rajtam?

Hevesen bólogatott a vakond a fejével és elöntötte a remény, hamarosan lovagolni fog.

-- Nagyon szeretném!

-- Akkor rajta, kantározz fel! -- kiáltott a nyúl.

A vakond azon nyomban hozzá is látott. Nyerget kötött a nyúl hátára, kantárt rakott a nyakára.

Hipp-hopp nyeregbe pattant.

-- Gyí lovacskám! -- rikkantott boldogan, s a nyúl úgy vágtázott vele le a dombról, végig a réten, hogy még a kalapja is lerepült a fejéről a vakondnak. De mit bánta ő a kalapját -- fő, hogy lovagolt! Sarkantyúja csak úgy pengett a sebes vágtába.Kép

Élvezte a száguldást a nyúl is. Nagyokat dobbantott a hátsó lábaival futás közben. Az egyik dobbantás túl erősre sikeredett, túl magasra emelte a farát úgy, hogy a nyeregben ülő vakond, aki nem volt tapasztalt lovas, nem kapaszkodott eléggé a kötőfékbe, kirepült a nyeregből, hogy csak úgy nyekkent. Egyik lába bent maradt a kengyelben, és a nyúl pár méteren húzta maga után a fűben szegény póruljárt Vakond úrfit.

De nehogy azt higgyétek, hogy ez a kis pottyanás kedvét szegte a lovaglástól. Nem ám! Újból nyeregbe pattant és amíg a nyúl bírta szusszal, meg nem unta a vágtázást. Akkor megköszönte barátjának a lovaglást és hazament.

Hanem este, ahogy vacsorához ült, úgy sajgott a hátsó fele, hogy inkább állva fogyasztotta el az ennivalóját.

Azért legközelebb, amikor a szürke nyúl ellátogatott hozzá, ismét lovagoltak.

 

                                                             



 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.