Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mese a kis lóról

 

MESE  A  KIS  LÓRÓL

 

Szépen nőtt, növekedett a kis csikó. Gazdája odakötötte az anyja mellé, ha szüleit befogta a kocsi elé, hogy szénát, tüzifát vagy takarmányt fuvarozzanak. A csikó menet közben hol előre szaladt - már amennyire a kötőfék engedte -, hol meg lemaradt.

-- Viselkedj rendesen! -- szólt rá a ló mama ilyenkor. -- Jobb lenne, ha figyelnél és tanulnál. Azért kötöttek mellém, hogy elsajátítsd tőlem, hogyan kell a szekeret húzni. De te csak ugrálsz! Így nem fogod megtanulni a gazda vezényszavait, ha nem figyelsz oda.

A kis csikón nem fogtak anyja dorgáló szavai. hagyta, hogy leperegjenek róla.

Apja mndaddig, míg az ostor nem csattant a hátán, a fia miatt, nem szólt semmit. De, amikor a kis csikó ugrálása miatt, a szülők nem tudták rendesen, egyforma tempóban húzni a szekeret, s ezért a gazda mérgében végig húzott rajta a csípős ostorral, így förmedt a szilaj csikóra:

-- No, most már én mondom, elég legyen a ficánkolásból! Azt tedd, amit anyád mondott! Figyeld a lépéseinket, a fejtartásunkat és, hogyan feszülnek az izmaink. Megértetted? -- horkant egy nagyot.

Ijedten kapta apjára a tekintetét a csikó.

-- Igen papa, megértettem! Figyelni fogok! -- nyerítette.images.jpeg

 

Amikor szépen megerősödött, megvállasodott a kis ló, így szólt a gazda:

-- Itt az ideje, hogy felváltsd idős apádat. Had pihenjen szegény. Te elég erős vagy már, hogy húzd a szekeret. -- azzal a vén csődör helyére kötötte a fiatal lovat.

-- Mutasd meg, mit tudsz! -- súgta neki anyja.

A kis lónak nem tetszett a szekér húzás. Hol rángatta, hol meg alig lépkedett. Izmait nem feszítette meg.

-- Egyedül húzom ezt a kukoricával megrakott szekeret! -- lihegte mellette az anyja. -- Semmit nem segítesz a húzásban. -- panaszkodott a fiának. -- kapaszkodj bele a kötőfékbe és húzd! Olyan erő van benned, mint apádban és bennem együttvéve.

A kis ló azonban így válaszolt: -- Nem nekem való ez a munka! Írtó unalmas. Nincs az egész úton semmi izgalom, semmi érdekesség.

A gazda is észrevette, hogy a fiatal lónak nem fülik a foga a szekér húzáshoz. Ezért másnap reggel azt mondta: -- Ha nem tetszik neked a fuvarozás, másik munkát adok. Itt a szántás ideje. Befoglak az eke elé és fölszántod a földet. Ez sokkal fárasztóbb munka, de van erőd bőven.

Úgy is lett. Kiment vele a szántóföldre és beállította a barázdába.

-- Gyí te! -- kiáltott rá a gazda és megcsörrentette a ló füle mellett a karikás ostort.

Nagyot rántot a kis ló az ekén, s az hasította a barázdát a kemény földbe.

-- Ez már valamivel érdekesebb munka, mint a szekér húzás. -- jegyezte  meg magában.

Azonban még dél felé sem igen fordult a nap, amikor elfáradt, csak úgy folyt róla a veríték, meg már meg is unta a szántást.

-- Nem tetszik nekem a szántás. Fúj, egész nap ezt a föld szagát kell beszippantanom! -- azzal fujtatott egy nagyot. -- Még mit nem, nem csinálom tovább! -- s megállt, mint egy csökönyös szamár.

-- Úgy látom, ehhez a munkához sincs nagy kedved. -- állapította meg a gazda. -- Lásd kivel van dolgod, de csak azért, mert kedvellek nagyon, más munkát ajánlok.

 

Így, mivel hamarosan leesett a hó, a kis lovat befogták egy takaros szánkó elé. Szépen szóló csengőt kötöttek a nyakába. Amerre ment és húzta a szánkót, felfigyeltek a járókelők, főleg a férfiak.

-- De pompás ez a ló! Milyen kecses a járása! -- mondogatták dicsérően.

images.jpegÚj volt a kis ló számára ez a munka. Patája alatt ropogott a hó.

-- Ez már igen! -- bólogatott formás fejével Petti, a fiatal ló. -- Alig kell erőt kifejtenem, könnyen csúszik a szán.

Pár napig nem is volt Pettivel semmi baj. Nem kellett nógatni. Ügetett vidáman, vagy vágtázott, éppen úgy, ahogy a gazdája kívánta. Azonban ezt is csak megunta.

-- Fújj, de unalmas munka! -- fújt az orrlyukából egy nagyot. -- Nem tetszik ez, nem nekem való. Fiatal, erős állat vagyok. Nevetséges, hogy ezt a könnyű, magától is csúszó szánkót húzom. Mást szeretnék dolgozni. Hát nincs egy igazán nekem való munka? -- sóhajtotta, s lehorgasztotta buksi fejét. Még a szemeit is becsukta bánatában.

-- Mit panaszkodsz állandóan? -- lökte oldalba az apja. -- Neked egyik munka sem tetszik. A gazda már mindent kipróbáltatott veled. Bezzeg minket nem engedett válogatni. Ha szekeret kell húzni, húzzuk becsületesen. Ha az eke elé kötnek, akkor reggeltől estig szántunk. De te csak válogatsz! Meglátod, elad a gazda, ha egyszer megunja a viselkedésed. Mit szeretnél tulajdonképpen csinálni? Tudod egyáltalán?

Messze nézett Petti, a messze távolba és szomorúan ingatta a fejét.

-- Nem tudom papa. Nem tudom, csak azt súgja itt bent valami, hogy van olyan munka, ami érdekes és szép, amit megkapok egyszer.

-- De mi lehet az? -- kérdezte a kanca. -- Már mindent kipróbáltál. Ne várj csodát!

 

Telt, múlt az idő. A langyos tavaszi szellő elűzte a tél utolsó maradványát is. A fák kibontották rügyeiket és fehér virág fátyollal borították ágaikat. Gyönyörű, csodálatos volt ez a kikelet. A levegőben édes virágillat szállt. A fák koronáin méhek, darazsak döngicséltek. A magasban madarak csicseregtek, trillázva köszöntötték a szépséges tavasz leánykát.

-- Gyere kicsi lovam -- simogatta meg szeretettel a kis ló hátát a gazda --, kimegyünk együtt futni. -- s felnyergelte Pettit.

Lassú ügetéssel indultak a kis kirándulásra a melengető napfényben. A ló és lovasa is élvezte a friss levegőt.

Egyszer egy könyű kis hintó tünt fel az úton velük szemben. Petti szíve hevesen kezdett dobogni, ahogy elhaladt mellette a díszes hintó. Megtorpant, s úgy lecövekelt mind a négy lába, mintha megmerevedett volna. Nézte, csak nézte a tova robogó hintót. Megszólalt benne egy hang: -- Erre vártál ugye? Ilyet szeretnél húzni, Igaz?

Észrevette a gazdája is a ló döbbent érdeklődését a hintó iránt. El is ment a falu végén lakó mesterhez és arra kérte: -- Mester uram, készítsen nekem egy könnyű, cifra hintót.

Megegyeztek. Az igért határidőre el is készült a jármű. A gazda kötőfékre fogta Petti lovát és így vezette el a mester házához. Ott odaállította a hintó elé és befogta.

-- Ez a tiéd! Azt hiszem ez minden vágyad, hogy hintót húzhass. -- mondta kedvencének.images.jpeg

Boldog remegés futott végig a ló testén.

-- Oh, te vagy a legdrágább gazda a földön! -- nyerítette Petti, s hálából végig nyalta gazdája arcát, mint egy hízelgő kutyus.

-- Elég legyen már lovacskám. -- törölte az ember az arcát. -- Induljunk!

Nem kellett kétszer mondani a fiatal lónak. Alig húzta meg gyengéden a gazda a gyeplőt, Petti el is indult. Büszkén tartotta a fejét és olyan hetykén emelgette a lábait, hogy aki látta, megmosolyogta. Így értek haza. A kis ló szülei kint voltak a karámban.

-- Ide nézzetek mama, papa! -- nyerített fel Petti. -- Ez való nekem! Erre vártam!

A kanca és a csődör örömmel nézték boldogságban úszó fiukat.

-- Még viszi valamire a mi lovacskánk! -- mondták elégedetten.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.