Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kép  

Nászút tutajon

Az esküvő utáni nap délelőttjén a kis vakond le-fel sétált a szobában. Homloka ráncokba redőzött. Szeme messze révedezett. A külvilágról teljesen megfeledkezve gondolataiba mélyült.

Ifjú felesége először nem zavarta mélázó férjét, csak a szeme sarkából figyelte gondterhelt arcát, türelmetlen járkálását ide-oda a piciny helyiségben. De azután mégis megszólította:

-- Hová mered szép szemed világa kedvesem?

A kis vakond megrázta magát, megtorpant és mint, aki álmából ébredt, zavaros tekintetét a vakond lánykára emelte.

-- Azon töröm a fejem, hogy mivel örvendeztessem meg az én szépséges arámat. S ki is találtam. -- mondta kedvesen és magához ölelte párját, ki szerelmesen bújt hozzá.

-- És mi az?

-- Meglepetés lesz. -- felelte a kis vakond, azzal gyengéden eltolta magától a feleségét és kisietett az udvarra.

Fogta a fejszét, fűrészt, szöget, kalapácsot és elindult a tó partjára. Lázas munkába kezdett. Faágakat gyűjtött, bokrok erős hajtásait ügyesen levágta. Mért, fűrészelt, s amikor sok méretre vágott ága volt, összeszögelte őket.

Akkor jelent meg mellette barátja, Fürge Ürge.

-- Meghallottam a kopácsolásodat, gondoltam megnézem, min dolgozol? -- mondta az ürge és kíváncsian nézte a fűben heverő tákolmányt. -- Tutajt építettél?

-- Igen azt. Épp jókor jöttél, segítesz vízre ereszteni, ugye?

Neki is rugaszkodtak. Tolták, húzták a nehéz járművet, de a közös erő meghozta az eredményt. A tutaj vízre ereszkedett, s ott libegett a víz habjai között. Kötéllel egy partszéli bokorhoz kötötték.

-- Ezen megyünk nászútra. -- mondta büszke mosollyal a kisvakond.

Barátja segítségével megrakták a tutajt mindenféle finom dologgal. Illatos szénából fekhelyet is készítettek.

S akkor a kis vakond hívta bájos nejecskéjét és tutajra szálltak. Boldogan intettek búcsut a partról integető Fürge Ürgének, aki kérésükre eloldotta a kötelet és így a tutaj megszabadulva fogságából ringatózva, könnyedén siklott a vízen.

A kis vakond egy-két evezőcsapással meggyorsította a tutaj siklását, majd ahogy egyre távolodtak a parttól, elterültek a puha ágyon és gyönyörködtek a tovasuhanó bárányfelhőkben.

Nézték a sirályok sikló repülését,  amint alig érintve a víz felszínét, könnyedén kapták ki zsákmányukat, a kishalakat a vízből.

-- Én is halászom. -- ült fel fektéből a kis vakond. -- Fogok vacsorára halat.

-- Főzök belőle halpaprikást. -- mondta a vakondlányka és könyökére támaszkodva drukkolt a férjének, mikor a vízbe dobta a horgot.

Türelmesen várta a kapást a kis vakond, de hiába. Irigykedett a sirályokra, amikor újabb és újabb halat rántottak ki a vízből.

-- Csak türelem, biztatták a kis vakondot --, neked is sikerülni fog.

S tényleg. Egyszer érezte a vakond, hogy megrántotta a botját valami. Olyan erővel kezdte húzni a zsineget -- valószínű egy óriás hal --, hogy a kis vakond nem tudott megkapaszkodni semmibe és ... potty, a vízbe esett.

Épp ott egy sirály, és ... hopp, elkapta hal reményében, a póruljárt vakondot. Csak, amikor ott kapálódzott négy lábával rémülten a csőrében a bőrig ázott kis vakond, vette észre, hogy nem halat fogott. Már majdnem visszaejtette a vízbe szerencsétlen áldozatát, amikor meghallotta annak segélykiáltását.

-- Tegyél le légy szíves a tutajomra!

Hasukat fogták, úgy nevettek később az eseten.

A vakond újra vízbe dobta a horgot, és nemsokára újból megrándult a bot. Óvatosan kihúzta, alig bírta, s hát ott ficánkolt a horgon egy nagy hal.

Főzött is belőle az ifjú asszonyka finom vacsorát, amit a csillagos ég alatt fogyasztottak el.

Öt napot töltöttek a vízen boldogságban, nyugalomban. Az ötödik nap délutánján odaült a kis vakond az evezőlapáthoz és hazakormányozta a tutajt, ami engedelmesen úszott a part felé.

Kép

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Pécs

(Gabi, 2009.11.30 13:26)

Mesébe bújtatott felnőttkori ábrándozás.

Gödre

(Tamási Eszter, 2009.11.27 14:15)

Csodálatos gondolatok. Nagyon tetszik.