Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

SÍELÜNK

 

     Egy téli délutánon a kis vakond a meleg szobából az ablakon keresztül nézte gyerekei játékát, amint hemperegtek a frissen hullott hóban, s ezt megunva hógolyózással folytatták a játszást.

-- Vigyázz, repül a hógolyó! -- visította hol az egyik, hol a másik, s kacagtak nagyokat.

A kis vakond elfordult az ablaktól, elnyomott egy ásítást. Hallotta, hogy a felesége tesz-vesz, matat a konyhában.

-- Bekapcsolom a tévét. -- mondta. -- Megnézem, mi újság a nagyvilágban.

Kényelmesen eldőlt a fotelban és érdeklődve nézte a nagy mesterek sífutó versenyét. Figyelte, milyen könnyedén, kecsesen siklanak a hegyek lankás oldalán lefelé. Nagyon megtetszett neki a síelés és elhatározta, ő is kipróbálja.

Este a vacsoránál így szólt a családjához:

-- Mit szólnátok, ha a hétvégén rendeznénk egy kis sítúrát itt a közeli domboldalon?

A három vakond gyerek egyből lelkendezve ugrottak fel az asztaltól, körbe ugrálták apjukat örömükbe.

-- Jaj, de jó lenne! Papa nagyon jó lenne!

-- De nincs sítalpunk. -- jegyezte meg tárgyilagosan vakond mama.

A három vakondocska hirtelen megtorpant és elhallgatott.

-- Tényleg papa, nincs is sítalpunk, akkor hogy megyünk síelni? -- fordultak apjukhoz lelohadt kedvvel.

-- Elmegyek és veszek a boltban. -- állt fel a vacsorát befejezve vakond papa az asztaltól.

Úgy is volt. Másnap beballagott a faluba a boltba. Ott a boltos kijelentése a kérésére az ő kedvét is elvette.

-- Sajnos ilyen kis méretben nem tudok adni síléceket. -- mondta két kezét széttárva.

Leverten ballagott haza a kis vakond. A három gyerkőc a kertkapunál várta és már messziről kiáltoztak neki.

-- Hoztál sítalpakat papa?

Megrázta a fejét a kis vakond.

-- Nincs a boltban a mi lábunkra való.

-- Akkor most mi lezs? Nem lesz síkirándulás? -- kérdezték a kicsik és potyogni kezdett a könny a szemükből, végigcsorogva egészen a kis bajuszukig.

-- Miért sírnak a gyerekek? -- lépett hozzájuk Fürge Ürge, aki épp jött meglátogatni őket. -- Miért tört el a mécses öcsi? -- dörzsölte meg az egyik vakond fiú borzas fejét.

Vakond papa elpanaszolta mi a gondjuk.

-- Hát ezért egy percig se szomorkodjatok. Ha nincs a boltban, majd mi faragunk magunk. -- mondta Fürge Ürge és azon nyomban neki is láttak a munkának.

Fúrták, faragták, vésték a fát, míg el nem készült a hat pár aprócska sítalp, mert Fürge Ürge úgy döntött, hogy ő sem hagyja ki az érdekesnek ígérkező síelést. Magának is faragott tehát egy takaros sítalpat.

Alig várták, hogy hétvége legyen.  A pici vakondok már kora reggel felébredtek, most nem kellett őket nógatni, hogy ki az ágyból! Ahogy kinyitották a szemüket, ki is ugrottak az ágyból. Ripsz-ropsz befalták a finom reggelit s már ott topogtak az ajtó előtt, kezükben a sítalpakkal és síbotokkal.

-- Megyünk már? Mikor indulunk már? -- türelmetlenkedtek lázasan.

Üggyel-bajjal felkapaszkodtak a domb tetejére. Többet csúszkáltak hátra, mint amennyit mentek előre, de végre, ha elfáradva is, fenn voltak a dombtetőn.

-- Én siklok le elsőnek. -- jelentette ki vakond papa, azzal már meg is lökte magát a síbotjával és ... zsupsz ..., akkorát szaltózott egyből a hóban, hogy a lábai csak úgy kalimpáltak az ég felé.

Nagyot kacagott a család, de még Fürge Ürge is dőlt a nevetéstől.

-- Most én következem. -- mondta az ürge, de ő is ugyan úgy járt, mint a barátja, ő is elterült a hóban.

-- Majd én! -- kiáltott az egyik vakond fiú, s már siklott is lefelé olyan ügyesen, hogy mindenkinek tátva maradt a szája a csodálkozástól.

Hanem azért a domb alján, pár méterre a cél előtt, a vakond fiú is megbotlott és ő is orra bukott.

-- Most én megyek! -- mondta a vakond lányka. Elrugaszkodott a domb tetejéről és gyorsan siklott lefelé ... egyenesen neki az egyik bokornak. Durr! ... Fel is akadt az ágra. Kezével, lábával rugdalódzott, hogy kiakadjon, de nem sikerült lejönnie onnan.

-- Segítség! -- ordított keservesen.

Vakond mama, hogy segítsen lányán, lesiklott a dombról, de jaj ... hamarosan ott kötött ki ő is az egyik bokor ágon.

Volt kacagás, hahotázás, de délutánra a kis csapat csak megtanult síelni. Úgy siklottak le a dombról, nagyokat visongva, mint a szél. Élvezték a tél nyújtotta örömöket. Arcuk, orruk kipirult a hidegtől, de mit sem törődtek vele.

Este aztán úgy elaludtak mint a bunda. A jó levegő, a sok mozgás jót tett úgy a vakond gyerekeknek, mint a vakond mamának, vakond papának és Fürge Ürgének egyaránt.

Kép


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.