Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kép  

UTOLSÓ KÍVÁNSÁG

 

   Ősz hajú nénike éldegélt egy takaros kis hófehérre meszelt házikóban.

Nem volt egyedül. Körül vették őt kutyája, macskája, a kertjének sok színes, illatozó virágai. S nagyon sokat ott volt vele kedvenc dédunokája Anita, aki pici kislány létére mindenben segített mamájának.

-- Nézd kincsem, így kell elültetni ezt a virághagymát, hogy tavasszal pompás tulipánná fejlődjön. -- tanította unokáját.

Anita figyelt a magyarázó szóra, figyelt a vékony, ráncos kéz munkájára.

Kis vödrében hozta a vizet, öntözte a virágokat együtt, az ő drága mamájával. Délután, amikor leültek megpihenni, a kislány átölelte az öregasszony vállát és cuppanós csókot nyomott ráncokkal barázdált arcára.

-- Nagyon szeretlek dédi. -- súgta a fülébe.

Dédinek ilyenkor végig csurogtak az arcán a könnyei.

-- Olyan boldog vagyok kincsem. -- mondta csendesen.

Lesszi kutya is odatelepedett gazdája lábához és meleg tekintettel nézett fel rá. Az öreg kandúr az ölébe ugrott, kényelmesen elhelyezkedett, s a simogató kéz alatt halkan dorombolni kezdett.

Így éltek nyugalomban, békességben, munkában és pihenésben.

-- Gyere kincsem -- mindíg így szólította unokáját --, gyere sütöttem neked finom kalácsot.

S a kislányt így kényeztette el, mert minden napra készített neki valami finomságot.

Egyszer azonban, amikor Anita reggel felébredt, nem hallotta dédije halk csoszogását sem a konyhában, sem az udvaron.

-- Elaludt az én mamám talán? -- találgatta a kislány két nagy ásítás közben.

Kiugrott ágyából, s futott dédi szobájába. Az ajtó előtt megállt egy pillanatra és hallgatózott. A szobából halk nyöszörgés hangja jött. Rosszat sejtve nyitott be, s látta, hogy mamája sápadtan, fájdalmas arccal fekszik ágyában. Fejét jobbra, balra forgatja.

-- Mi a baj dédikém? -- lépett ágyához aggodalmasan Anita. -- Mid fáj?

Ráemelte fáradt szemét unokájára a nénike és így szólt:

-- Mindenem fáj kincsem. Nagyon öreg vagyok már, elhasználódott minden porcikám.

-- Hívok orvost, ír fel neked gyógyszert és meggyógyulsz. -- mondta a kislány és simogatta mamája izzadt homlokát.

-- Nem kell orvos. A gyógyszerek nem segítenek már.Kép

Halál ellen nincs orvosság. -- suttogta egész halkan

dédi.

-- Ne mondj ilyet! -- ijedt meg Anita. -- Meg kell gyógyulnod!

Áttetsző, ráncos kezébe fogta az öregasszony a kislány

finom kezecskéjét.

-- Kincsem, bele kell nyugodnod, hogy dédikéd elmegy.

Ennek így kell lennie. Az öregek elfáradtak és örökre megpi-

hennek. De van egy kívánságom.

Olyan halkan és lassan mondta a szavakat, hogy a kislány visszafogta feltörő zokogását. Hallania kell mamája utolsó kívánságát.

-- Úgy szeretnék egy szép muzsikát hallani! -- suttogta a haldokló. -- Még egyszer utoljára egy szépen csengő muzsikát.

-- Milyen muzsikát drága dédikém?

-- Gyönyörűt.

Anita szomorú, fájdalmas szívvel lépett ki az udvarra. A kutyus és a macska elébe szaladtak, üdvözölték. A kislány lehajolt hozzájuk, megsimogatta selymes szőrüket.

-- Dédikém itt hagy bennünket.

S a két állat megérezte a lány bánatát, farkukat behúzták a lábuk közé, fejüket lehajtották. A kutya halkan vonyítani kezdett, a cica csendesen nyávogott. Anita leült a kerti padra, szeméből folydogált a könny. Nem is igyekezett megállítani. Úgy érezte a sírás megkönnyíti fájdalmát.

Leszállt a kislány mellé egy pici madárka.

-- Mondd meg leányka, mi szomorított el ilyen nagyon? -- csicseregte kedvesen.

-- A dédikém hosszú útra készül, nagyon hosszú útra, oda, ahonnan soha többé nem tér vissza. -- zokogott Anita. -- Utolsó kívánsága egy szép muzsika. De el sem tudom képzelni, milyen muzsikát szeretne hallani.

Ült mellette mozdulatlanul a kis madárka. Gondolkodott. Egyszer csak megcsillant a szeme és így szólt:

-- Bízd rám a mamád kívánságát. -- azzal kiterjesztette szárnyait és elrepült.

A kislány visszament a beteg szobájába, ki csendesen feküdt ágyában. Arca sápadt volt nagyon, szemei beesettek és fénytelenek.

Anita leült melléje az ágy szélére, s simogatni kezdte dédi arcát.

-- Jó hűvös a kezed kincsem. -- lehelte a beteg.

Így maradtak egy ideig. Majd Anita óvatosan felültette mamáját, a párnát odaigazította a háta alá, hozott egy fésüt és megfésülte hosszú hófehér haját.

Ekkor egy kis madárka csőrével megkoppintotta az ablak üveget. A kislány kinyitotta az ablakot. S abban a pillanatban minden felől röpködtek a madarak, az erdő, mező madarai. Odatelepedtek az ablak párkányára.

Anita visszaült a beteg mellé. Újra megfogta erőtlen kezeit.

A madárkák énekelni kezdtek. Gyönyörű, csodálatos mennyei muzsikát daloltak.

A haldokló nénike szája körül boldog mosoly lebegett.

-- Az utolsó kívánságom beteljesedett.

Ráemelte hálás szemeit unokájára. Kitárta két karját, mintha magához szerette volna ölelni az egész világot és csendesen elaludt. 

 

Kép                                                 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

komló

(Blanka, 2010.01.29 22:09)

Hát igen az élet ilyen, elkell engedni azt akit nagyon szeretünk, még ha nagyon fáj is.De elfelejteni soha nem fogjuk!Ez nagyon meghatott.

Szeged

(Évike, 2010.01.17 07:10)



Csokolom Marika néni. Még csak 11 éves vagyok,de írtó szép ez a mese.Nekem is 2 hónapja, hogy meghalt a mamám.