Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

--  a Varázssüveg-2 folytatása --

 

Ötödik fejezet

 

 

TALÁN,  HA   PAPA  LESZEK...

 

 

                         Dani kifáradva az egész napi sok ugrálástól -- főleg torna órán --, a késői lefekvéstől, egész éjjel mélyen aludt. Reggel anyukája hiába költögette megszokott halk hangján, fiacskája meg sem rezzent.

-- Danikám, te hétalvó, ébresztő! -- rázta meg gyengéden a fiú vállát, aki kinyitotta a szemét és úgy pattant ki az ágyból, mint egy gumilabda. Szemében ijedt fény vibrált, és mint a másik két reggelen, most sem tudta, hol van és ki is ő.

-- Megijesztettelek? -- kérdezte anya és aggódva nézte Dani karikás szemeit. -- Rosszul aludtál az éjszaka?

Dani nem is figyelt édesanyja kérdéseire, az járt a fejében, hogy nagyon elaludt, s félt, hogy lekési a varázslatot. Benyúlt a párnája alá, és megnyugodott kissé, amikor ujjai megérezték, a varázssüveg ott lapul a helyén.

-- Anya hány óra van? -- kérdezte és közben nagyot nyújtózótt és ásított is hozzá egyet.

-- Mindjárt fél hét lesz. -- válaszolt anya és megpuszilta fia feje búbját. 

-- Menj hamar mosakodni. Készítem a reggelidet. -- azzal kiment a szobából.

 Dani csak erre várt. Kihúzta a párna alól a süveget, de nem tette fel a fejére, fogta a kezében és erősen törte a fejét, hogy kivé is varázsolja ma magát.

-- Kár, hogy napközben nem lehet átváltozni másnak. -- dünnyögte félhangosan és a három nap tapasztalatát leszűrve -- mert az egyik felnőtt képében sem volt igazán jó --, most az ágy szélén ülve sorra vette azon felnőtteket, akiket ismert,  hogy melyikőjükkel is cserélne a  legszívesebben. eszébe jutott a nagyapja.

-- Talán, ha papa leszek, lesz időm tévézni -- és ami a legjobban hiányzott neki --, lesz időm számítógépezni.

Sóvárogva gondolt a motor és autóversenyzésre.

-- Mióta felnőtt vagyok, azóta nem is játszottam a motorversenyző játékkal. -- sóhajtotta keservesen. -- De ma, igen ma papa leszek, mert őneki rengeteg a szabad ideje. Olyan öreg már szegény, hogy egész nap csak ül, szunyókál.

Eldöntötte tehát, hogy papa lesz. A fejére is nyomta rögtön a varázssüveget és csodák csodája, abban a percben ráncos képű, ősz hajú öregemberré is változott. Ijedten nézte sovány, áttetsző, csontos kezeiz.

-- Na, ma enyém az egész világ! -- akart kurjantani egyet, de a hangszálai éppen csak, hogy recsegtek halkan, rekedt hangon. S fel akart ugrani frissen az ágyból, de reszkető lábai összerogytak, s visszahuppant erőtlenül az ágyra.

-- Lassan a testtel Danikám -- szólalt meg a magnó az agyában --, egy hetven éves öregember nem tud ugrándozni. Csak óvatosan, csak lassan, kíméld az izmaidat. Nem vagy már mai gyerek. Sok-sok év van már a hátad mögött. Sok-sok hosszú, kemény munkával eltöltött évek. Dani kővé meredt ijedtében.

-- Azt akarod mondani, hogy egész nap itt kell ülnöm az ágyon?

-- Talán nem, hisz a papád azért totyog ide-oda. Nem igaz? Lassan, csoszogva eljutsz ahová akarsz.

Dani nagyot sóhajtott, de nem adta fel.

-- A számítógépig el fogok tudni menni. -- mondta és nagy óvatosan, jajgatva a derekába hasító fájdalomtól, feltápászkodott az ágyról. Egyik lábát a másik után húzva kiporoszkált a fürdőszobába. Ott találta az unokáját, aki dúdolva, éppen fésülködött, az ő bőrében, az ő fiatal bőrébe bújva.

-- Hát te papa, miért keltél fel ilyen korán? -- kérdezte tőle az ál Dani és huncutkásan rákacsintott. -- Miért nem alszól még? Nem szoktál te soha korán kelni.

Dani úgy érezte gúnyolódik vele az elvarázsolt papa, és mintha nagyon örülne a fiatal évének.

-- Persze, hogy örül, hiszen gyermekké vált és élvezheti, hogy futkoshat, nem kell egész nap egy helyben ülnie. -- gondolta némi éllel.

-- Na, na, csak nem irigyled a papádat, mert most gyerek bőrbe bújtattad a varázssüveg segítségével? -- kérdezte a fejében a magnóról a hang.

Dani elszégyellte magát. Hiszen tényleg ő akart papa lenni és nem fordítva.

-- Ma korán ébredtem -- dörmögte halkan és visszacsoszogott a szobába, de ekkor rájött, hogy a gyerek szobában nincs semmi keresnivalója, így tehát onnan is tovább csoszogott reszkető térdekkel ki a konyhába.

-- Szegény papának nem lehet könnyű dolga ide-oda vonszolni fáradt, elöregedett testét és én hányszor engedtem el a fülem mellett, mintha nem hallanám, amikor arra kér, hogy vigyek neki egy pohár vizet, és hogy dünnyögök mérgemben, mikor kéri " Danikám, hozd be nekem az újságot légy szíves. "

Szégyellte magát, bántani kezdte a lelkiismeret és elhatározta, hogy ezután minden morgás nélkül, azonnal teljesíti papája összes kérését. Sőt, ezután az újságot kérés nélkül minden reggel odakészíti az ágya melletti kis asztalkára.

Rettentő éhes volt, jó étvággyal állt neki az evésnek, de alig tudta megrágni a reggelijét. Forgatta a szájában, egyik oldalról a másik oldalra, de hiányoztak erős, éles fogai. Félre is tolta a tányérját.

-- Vidd el lányom -- szólt anyához búsan --, csak a kakaót iszom meg.

Erőt vett hasogató fájdalmán, ami gyötörte mindkét lábát és elindult a számítógép elé. Lehuppant a karosszékbe és megkönnyebbülve sóhajtott fel:

-- Végre itt vagyok.

Bekapcsolta a gépet. A képernyőn megjelent kedvelt játéka, a motoros pálya kacskaringós képe. Szíve kalimpált örömében, de ez az öröm nem tartott sokáig. Bütykös ujjaival nehezen találta a gombokat. A motor sehogy nem akart a versenypályán maradni. Össze-vissza tekergett erre-arra. Nem ám, hogy első nem lett, de még az utolsó sem, mert egyszer sem sikerült végigmenni a pályán.

Anya csodálkozó tekintettel állt meg a szoba ajtóban.

-- Mit csinál papa? Jól látom, játszik a számítógépen? No ezt még soha nem csinálta. Hogy tudta egyáltalán bekapcsolni, előhozni ezt a játékprogramot?

-- Rettentően furdalt a kíváncsiság, hogy miért szeret az én kis unokám órákig a gép előtt ülni. -- mondta az elvarázsolt Dani rekedt hangon. -- De feladom, mert borzalmasan fáj a derekam, nem tudok tovább itt ülni.

Anya rejtélyesen mosolygott és visszament a konyhába, ne hogy észre vegye rajta az ő varázslatos fiacskája, hogy ő bizony átlát a varázstündér trükkös hatalmán.

-- Hát ez a napom végképp fuccsba ment. Kellett nekem egy öreg ember bőrébe kívánkoznom. -- mérgelődött Dani, miközben kikapcsolta a számítógépet.

S igazán haragudott magára. Leült a fotelba, hátát kényelmesen megtámasztotta és bekapcsolta a távirányítóval a tévét.

-- Még jó, hogy távirányítóval működik a tévénk. -- morgott a bajusza alatt --, így legalább nem kell felugrálnom, ha csatornát akarok váltani.

Nézte egy darabig a mesét -- naná, hogy olyan csatornát keresett, ahol mese van -- de szempillái egyre nehezedtek, míg végül hiába küzdött drámaian az álmosság ellen, elszunyókált és aludt, aludt addig, míg nagy hangosan be nem törtetett az ajtón az iskolából haza jövő ál Dani.

-- Bezzeg vígan van az én energiámmal. -- dúlt-fúlt Dani és bosszankodott, hogy végig aludta Balu kapitány izgalmas kalandjait.

A délutánja sem volt jobb. Egyszerűen nem találta a helyét. Nem volt jó se ülni, se feküdni, egyáltalán sehogy sem tetszett neki. Elvette a kedvét az ugra-bugra papája, aki kihasználta a nap minden percét, amit a gyerekbőrbe bújva ajándékba kapott.

Dani életében eddig még soha nem várta az estét ennyire, mint most. A legszívesebben már kora délelőtt lerántotta volna a fejéről a varázssüveget, ha tehette volna.

S amikor este lett, holt fáradtan rogyott az ágyába. Gyorsan levette a süveget, hogy minél hamarabb vége legyen a varázslatnak.

-- Sehogy nem értem, semmit nem dolgoztam ma, s mégis olyan fáradtnak érzem magam, mint akinek minden csontját apró darabokra törték volna.

Amikor végig nézett magán, s látta formás, feszes combjait, sima kéz és lábfejét, s érezte mellkasában dobogni fiatal, erős szívét, rágondolt, hogy gyerekként mennyit játszhatott, hogy mindenki őt dédelgeti, hogy ... -- Nem is tudom, jó-e igazán a felnőttek világába kívánkoznom. -- gondolta, de azért a csodálatosnak vélt varázssüveget féltve most is a párnája alá dugta. -- Még nem adom fel, azért holnap reggel újra felnőtt szeretnék lenni. De ki? -- s kétségbe esve keresett-kutatott a felnőttek között, ki is szeretne lenni?

S ekkor fáradt tekintete az íróasztalára esett, ahol meglátta a motoros újságot, és a címlapon felfedezte a mosolygós versenyzőt, akinek fülig ért a szája boldogságában, hogy megnyerte a Párizs-Dakar versenyt.

-- Hogy ez eddig nem jutott eszembe! -- kiáltott fel Dani és izgalmában csillogni kezdett a szeme. -- Hát persze, ez az, holnap motorversenyző leszek!

Olyan izgatott lett ettől a kilátástól, hogy száguldani fog a valóságban is a motorral, hogy nem tudott elaludni. Felvillanyozódott teste forgolódott az ágyában, hánykolódott jobbra-balra, míg az álommanó meg nem szánta és dupla adag álomport szórt mindkét szemébe. Ettől aztán el is nyomta az álom rögtön.

 

 

Hatodik fejezet

 

Száguldok!

 

          A jóságos és szépséges tündér mivel tudta, hogy Dani motorversenyző szeretne lenni a következő napon, már kora hajnalban megjelent Dani szobájában. Meglegyintette az alvó fiút a varázsvesszőjével és megszokott kedves szóval ébresztgette:

-- Helló, helló kisfiú, fel kell ébredned. Nagyon sok tennivalód van, mire felkel a nap.

Dani meg sem moccant. Az álommanó erős porától mélyre zuhant az álomvilága.

A tündér Dani fölé hajolt, lágy szellőt fújt mindkét szemére, ami hipp-hopp kirepítette onnan az álomport az utolsó szemig.

Erre aztán Dani egyből felébredt. Amint kinyitotta a szemeit, rögtön fel is ült. Fényesség ragyogta be a kicsi szobát és ott állt előtte a gyönyörű tündér, akinek a szeméből sugárzott a szeretet, a fényesség.

-- Itt vagy tündérke? Te ébresztettél? -- dörzsölte meg öklével szemeit, hogy teljesen felébredjen Dani.

-- Danikám -- simogatta meg a fényes ruhás tündér a fiú bársonyos bőrű arcocskáját -- Daninak úgy tűnt, édesanyja simogató kezét érzi arcán --, szeretném, ha a mai napod nagyon jól sikerülne. Segítek neked.

-- Tündérke, te még nem is tudod, milyen felnőtt szeretnék ma lenni. -- csillant fel hirtelen a fiúcska szeme -- a tündér rejtélyesen mosolygott, de el nem árulta volna, hogy tudja Dani tervét --, s gyorsan elhadarta, hogy kinek a személyével cserél ma helyet. S azt is elmondta nagy lelkendezve, hogy minden álma az , hogy nemcsak ma a varázslattal szeretne motorversenyző lenni, de ha igaziból felnőtt lesz, valóban igazi motorversenyző szeretne lenni.

A tündér kedvesen felvonta a szemöldökét, gyönyörű volt így.

-- Akárcsak anya, épp olyan! -- gondolta Dani és megint úgy érezte, mintha anyukája nézne rá bársonyos simogató szemeivel. -- Eh -- rázta le magáról ezt a fura gondolatot --, a tündér van itt mellettem és nem anya!

-- Úgy legyen Danikám, -- mondta a tündér. -- Nem elég ám csak lelkesedni, küzdeni és sokat, de nagyon sokat kell érte dolgozni is. Mint  most is. Fel az ágyból pajtás! Csapd a fejedre a varázssüveget és dologra! A híres motor vár rád, át kell vizsgálnod az összes csavarjait, kerekeit, motorját. Ma Danikám igazi motorral, igazi pályán fogsz száguldani, ez nem játék lesz a számítógépen, ez valóság lesz. Na rajta egy-kettő!

Alig mondta ki az utolsó biztató szót, már el is tűnt a szobából, mintha ott sem lett volna. A fény kialaudt, a szoba sötétbe burkolódzott, csak az utcai lámpából lopódzott be kevéske világosság.

Dani izgatottan nyúlt a párnája alá és húzta elő a varázssüveget. A fejére nyomta, de még megigazítani sem volt ideje,  máris érezte, nyúlik, nő a keze, lába, dagad a mellkasa, feszülnek az izmai. Mire felnézett, már nem is az ő szobájában volt, hanem valahol messze, azt hiszem az Alföld széles rónaságának egyik városkájában, egy házban, annak is egy tágas szobájában.

Körben a falakon mindenütt fényképek, s a fényképekről vidám, kedves arc mosolygott rá, egy fiatal férfi egy gyönyörű motoron ülve. A polcokon több serleg állt.

-- A győzelmi serlegek. -- lelkendezett Dani és szíve hevesen dobogott végtelen örömében, hogy egy híres versenyző szobájában, sőt még ennél is több -- nézett végig magán -- egy híres versenyző bőrében van.

Már megszokta, hogy napok óta, más és más ember szobájában, lakásában találja magát, úgy, hogy már egészen otthonosan kezdett mozogni az idegen lakásban. Izgalmában és türelmetlenségében, hogy minél előbb a motornál lehessen, alig tudott mosakodni, öltözködni. Kezéből kicsúszott a szappan, elejtette a nadrágját, másodszorra sikerült csak bekötnie a cipőfűzőjét.

-- Ejnye Dani -- szólalt meg a fejében a magnó --, mire való ez a kapkodás? Csak nyugodtan, nem késel le semmiről. Meglátod, milyen hosszú lesz ez a nap.

Dani mozdulatai egy szemhunyásnyira lelassultak, de nem tudott úrrá lenni heves izgalmán. A reggelijét fél úton ette a motorhoz igyekezve. S a motor ott állt teljes valóságában a garázsban.

-- Oh, de gyönyörű! Épp olyan, mint a motoros újságban. -- kiáltott fel Dani elragadtatásában, s ujjai hegyével bejárta, gyengéden simogatva, a motor karcsú vázát, kormányát, ülését. -- Az enyém vagy. -- suttogta elhaló hangon. -- Ma egész nap az enyém vagy.

Megkereste a szerszámos ládát. Csavarhúzót, csőkulcsokat vett ki belőle, és nagy gondossággal, igazi hozzáértéssel átnézett a motoron minden csavart, minden alkatrészt. A csavarokat meghúzta -- igazán nem kellett volna --, hogy szorosan tartsák a kerekeket.  Puha ruhával áttörölgette a motor fém részeit, úgy, hogy ragyogott, mint az égen a legfényesebb csillag. Fényesebben csak Dani szeme ragyogott ennél.

Eddig még soha nem érzett kellemes bizsergés járta át az elvarázsolt fiú minden porcikáját, de főleg a lelkét, amikor szétvetett lábakkal ráült a motorra.

Majdnem azt mondta: -- Gyí lovacskám! -- De idejében észbe kapott.

Bedugta a gyújtáskapcsolóba az indítókulcsot, lábával erőteljesen rátaposott a berúgókarra és a motor engedelmesen azonnal felzúgott. Mennyei muzsikaként zengett Dani fülében a motor hangja.

Sebességbe tette a sebváltót, könnyed kézmozdulattal csavarta a kormányon a gázkart és a motor megugrott előre.

Dani, amint motorja vitte a krosszpálya felé, úgy érezte a mennyország felé repül, hogy nem is a földön jár.

-- Istenem ez csodálatos! Nincs ennél szebb dolog a világon semmi! -- s élvezte, mint suhannak el mellette az út mentén álló fák. Élvezte az arcát simogató levegőt, a fülébe sípoló szellőt.

A tündér elégedetten mosolygott és együtt örült Danival.

A pályán már nagyon sokan voltak. Nagy volt a hangzavar. A motorok berregő hangja keveredett a versenyzők kiabálásával, akik felemelték erősen a hangjukat, hogy túlharsogják a motorok zúgását.

Barátságosan üdvözölték Daniban a versenytársukat. Szerették és becsülték a győztes bajnokot, aki már harmadszor nyerte el a legjobb motorosnak kijáró serleget. De egyben irigykedtek is, hogy jobb náluk.

-- Ma -- mondta a kissé kopaszodó csapatkapitány -- délután három óráig edzünk. Járjátok előbb végig a pályát lassan. Figyeljetek minden ugratóra, minden kőre, minden éles kanyarra, s ha már mindent jól az agyatokba véstetek, akkor, de csakis akkor, jöhet a gyors száguldás. Akkortól fogom mérni az időtöket. Rendben? -- fejezte be a kapitány az oktatást és végignézett a motoron ülő, izgatott fiúkon. -- No, akkor indulás! -- kiáltotta, amikor igent bólintottak a motorosok.

Erre a vezényszóra aztán egyszerre élesen felbőgtek a motorok.

Dani nagy gázt adott, úgy, hogy a motor majdnem kiugrott alóla. Hátrahagyva társait sebes iramban száguldott a pályán. Mit neki a csapatkapitány figyelmeztető, oktató utasítása!

A motor kerekei hatalmasat pattogtak egy-egy megtermett kőakadályon. A kapitány tágra nyílt szemekkel meredt utána:

-- Mi a fene ütött ebbe a Laciba? Eddig soha nem indult el még a versenyeken se ekkora sebességgel. Eddig mindig megfogadta a szavaimat, hogy egy-két körön fel kell mérni a terep nehézségeit. A végén kárt tesz a motorjában és még magában is, akkor pedig, hogy indul a holnapi versenyen? -- s csak csóválta a fejét, s neheztelést, sőt haragot érzett a fiú iránt. Dani erről mit sem tudott. Szabadjára engedte eddig bezárt, illetve eddig csak a számítógépen elengedett, száguldási vágyait.

Egyre növelte a távolságot a többiek között, akik szintén fel nem foghatták, mi történhetett a társukkal.

-- Laci jól vagy? -- kiabáltak át hozzá, amikor egy-egy kör után, elszáguldott mellettük őrült iramban.

Az elvarázsolt Dani talán nem is hallotta. Hogy a tudatáig nem jutottak el a szavak, az biztos. Se nem látott, se nem hallott mást, csak a dimbes-dombos, kövekkel, pocsolyákkal teletűzdelt kacskaringós pályát  és a motor keserves jajkiáltását, persze ezt ő nem annak vette.

-- Jó erős kis motor vagy te. -- beszélt hozzá kedvesen, dicsérően, amikor a meredek domb tetejére könnyedén felrepítette.

Addig míg a többi motoros hétszer ment körbe a pályán, Dani tizenegyszer viharzott végig. Az egyik éles kanyar után a motor lassulni kezdett, pedig Dani tövig húzta a gázt és egyet-kettőt köhögött, majd hirtelen leállt.

-- Elég volt ebből a kegyetlen száguldásból! -- tört ki a motor mérgesen. --  Nem kapok levegőt!

Dani előbb meglepődött, majd elmosolyodott:

-- Már azt hittem nagyobb bajod van, de ha csak a levegővel van bajod, azon rögtön segítek. Egyébként ne haragudj rám, hogy egy kicsit meghajtalak, de csak egy napig lehetek az, aki most vagyok és ezt ki kell használnom. -- mondta, miközben elővette a szerszámokat és gyors mozdulattal leszerelte a karburátort. Kitakarította. Nagy levegőt vett, szájához emelte az alkatrészt és erősen keresztül fújta. A szája körül lett egy kis kerek olajfolt.

-- Így ni. -- azzal visszaszerelte a helyére a karburátort.

Ugyanígy kivette és drótkefével megtisztította a gyertyákat is.

-- Meglátod első rúgásra beindulsz, erős szikrát kapsz azonnal. -- motyogta Dani.

Ekkor ért mellé az egyik motoros társa. Fékezett és megállt, amikor meglátta szerelő barátját.

-- Eldugult a karburátorod? -- kérdezte Danitól és levette fejéről a bukósisakot. -- Segítsek?

Dani lenézően nézett rá és ahelyett, hogy megköszönte volna a felajánlott segítséget ,nem éppen kedvesen válaszolt:

-- Ne hogy azt hidd, ügyetlen vagyok és egyedül nem boldogulok. Már kész is vagyok. -- s azzal beindította a motort és faképnél hagyta a csodálkozó versenymotorost, aki mi tagadás -- volt is miért -- megsértődött.

-- Nem tudom, mi a bajod, de hogy ma egészen más vagy, mint máskor, az tuti. -- mondta haragosan és ő is elindult a motorjával, hogy egy utolsó körrel befejezze az edzést, hiszen pár perccel már el is múlott három óra, az edzésre kiszabott időből.

Nem így Dani, aki nem érzékelte az időt -- nem is érdekelte --, húzta a gázt, bőgette a motort.

Gyomra dübörgő hangját, ami követelte az ennivalót, elnyomta a motor zúgása.

Keze-lába elzsibbadt, feje épp úgy zúgott, mint a motorja, de nem törődött vele, csak ment körbe-körbe a pályán. Élvezte az akadályokat, a meredek lejtőt, a hatalmas köveket, az éles, be nem látható kanyarokat és rendkívül tetszettek neki -- ki tudja miért -- a mély pocsolyák is.

A motor, amelyet reggel ronggyal fényesre törölgetett, csupa-csupa sáros, latyakos volt. De nem csak a motor volt felismerhetetlenségig sáros, hanem ő maga is. Még a háta közepe, de még a bukósisakjának teteje is tapadt a ráfröcskölődött sártól.

A fényes ruhájú varázstündér reggeli ígéretéhez híven, egész nap Dani mellett lebegett láthatatlanul. Hosszú, szőke haja csillogott az éles napfényben. Vigyázott az eszeveszetten száguldóra. Leheletével könnyű szellőként terítette egyenesre a veszélyes útszakaszokat, hogy a merész, tapasztalatlan motoros nehogy a nyakát szegje.

Dani erről mit sem sejtett. Ő látta a hatalmas köveket, a gallyakkal borított csapdákat, s boldogan visongott minden legyőzött akadály után.

-- Hurrá, ez szuper volt Danikám! -- dicsérte magát ilyenkor hangos kurjantással.

A tündér hajának csillogását észlelte, de azt hitte a pocsolya vizén a nap sugarai táncolnak.

-- No ebből elég volt! -- dobbantott mérgesen pici lábával a varázstündér, amikor meghallotta Dani flegma válaszát a segítőkész társának. -- Haragszom rád Dani, amiért ilyen udvariatlan vagy azzal, aki felajánlotta a segítségét. Itt hagylak, s száguldj egyedül! Nem segítek tovább, boldogulj ha tudsz, egyedül!

Dani semmit nem hallott mindebből, repült a motoron tovább.

A csapatkapitány, amikor Dani motorjával közeledett feléje, kiállt az út közepére, két karját magasba lendítette és megállásra szólította fel az edző motorost.

-- Állj meg Laci! -- kiáltott rá Danira, aki nem hogy nem állt meg, de még csak nem is lassított. Húzta, csak húzta a gázt és a motor nagy sebességgel elszáguldott a kapitány mellett, akinek alig volt ideje félreugrani az őrülten rohanó motor elől.

-- Meg vagy te őrülve ma? -- ordított utána méregtől vöröslő arccal. -- Eh, bánom is én! -- legyintett dühében és hazament a többiekkel együtt. Danit ott hagyták. -- Tedd csak tönkre a motorod, holnap aztán nem tudom, hogy indulsz el a versenyen. -- dörmögte a csapat kapitánya.

S Dani tovább száguldott. A nap lassan hanyatlott lefelé. Hatalmas vörös tányérja sugarakat már nem szórt szét a tájon. Észrevétlenül szürkült, majd sötétség szállt alá. A hold még aludt, csak egy-egy csillag pislogott itt-ott fenn a magas égen.

Csend honolt körös-körül. A madarak csivitelése is elült, behúzódtak pihenni éjszakára a fészkükbe, Csak a bagoly huhogása hallattszott néha-néha, de Dani a motor zúgástól ezt nem hallotta.

Hanem a motor -- bármennyire is szerette Danival együtt a száguldást -- megelégelte.

-- Elég volt mára. -- sóhajtotta és egy széles tócsa kellős közepében egyszer csak megállt. Mint egy ember, akinek hirtelen földbe gyökeredzik  a lába, úgy állt ott a motor leeresztett gumikkal. S mint a lufiból, amikor kiszáll a levegő, úgy lógott a motor kormánya két oldalt.

-- Nem megyek tovább egy tapodtat sem. -- mondta határozottan.

Dani meglepetten és ilyedten szállt le a motorról, térdig huppanva a dagadó, sűrű sárba. Csak most figyelt fel, hogy sötétség veszi körül, hogy az egész pályán rajta kívül egy lélek sincs. Rémület kerítette hatalmába. Egész testében remegni kezdett. Mi lesz most?

-- Ezt nem teheted meg velem! -- kiáltott könyörgő hangon a motorra.

-- Ha akarnék sem tudnék tovább menni -- mondta csökönyösen a motor --, kifogyott belőlem az összes szusz.

-- Na ne -- kiáltott fel újra Dani kétségbe esve --, csak nem azt akarod mondani, hogy elfogyott az üzemanyagod?

-- Nézd meg, majd meglátod.. -- válaszolt csendesen a motor és fáradtan pislantott egyet.

Dani izgatottan csavarta le a benzintank tetejét. Megrázogatta a motort, hogy hallja-e a benzin lötyögését, mivel látni nem látott semmit. De némaság volt a válasz.

-- Hát ez valóban tök üres! -- sóhajtott fel reményt vesztetten. -- Most mit tegyek!

Hirtelen gondolattól sugallva, a zsebébe süllyesztette két kezét.

-- Jól sejtettem -- mondta felgyúlt reménnyel --, van itt pénz, tankolhatok. -- s több papírpénzt húzott elő.

De ekkor pattant az agyában a kapcsoló:

-- Mit gondolsz Dani -- szólalt meg a magnó az agyában --, amire készülsz, az becsületes dolog? Ez a pénz a tiéd, te dolgoztál meg érte? Szabad ezt neked elkölteni?

S Dani pillanatok alatt átgondolta a helyzetet és úgy döntött -- és helyesen --, hogy ha a vállán kell is bevinnie a garázsba a motort, ezt a pénzt nem költheti el, mert bár legyen is a versenyző bőrében, ez a pénz nem az övé.

Zsebre vágta hát a pénzeket és elkeseredve tolni, ráncigálni kezdte a motort, hogy kiragadja a sár szorításából. Nyögött nagyokat, de minden hiábavaló volt. A motor meg sem mozdult, sőt mintha egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedne az iszapba. Már a kerekei egyáltalán nem is látszanak.

A hold felébredt. Kinyitotta szemeit.

Ledobta magáról könnyű takaróját és fellépkedett az égre a csillagok közé. Hideg fénye beborította az egész motorpályát. Dani és a motor körül, még ijesztőbbé. még félelmetesebbé téve a kietlen, elhagyatott tájat.

Dani esdekelve nézett fel a fénylő holdra és eszébe jutott a varázstündér. Ebben a pillanatban lába megcsúszott és lehuppant a sárba a süllyedő motorja mellé. Érezte, hogy süllyed egyre süllyed ő is a mélybe. Fel akart ugrani, kapálózni kezdett, de őt is, mint a motort erősen fogva tartotta a sár.

Ekkor torkaszakadtából kiáltozni kezdett, hívta a tündért.

-- Tündérkém segíts! Gyere segíts kérlek! -- ordítozott a sötét éjszakában. -- Szépséges tündér segíts!

Rémült kiáltása messze szállt a kihalt tájon, s Dani félelmében tovább kiáltozott.

-- Segítség! Anya, anya segíts! Anya ... !

S ekkor hozzálépett édesanyja, testét halványkék fény vette körül, lehajolt Danihoz, aki ránézett fáradt, rémült tekintetével.

-- Tündérkém te vagy? ... Vagy, te vagy anya? Jó, hogy jöttél. Elsüllyedtem a sárban. -- suttogta elhalló hangon Dani, s közben ide-oda, erre-arra rángatta testét, hogy kiszabaduljon a sár erős öleléséből.

-- Ébredj Danikám! -- rázta vergődő, forgolódó kisfiát anya. -- Ébredj fel. Rosszat álmodsz?

Dani kinyitotta szemét. Tekintete találkozott édesanyja szeretettől csillogó tekintetével, ki még mindig gyengéden rázogatta, s Dani még mindig nem  tudta felismerni, hogy a föléje hajoló gyönyörű tünemény a tündér-e, vagy az anyukája.

Körülnézett maga körül. Kereste a cuppogó sarat. Kereste a motort.

-- Haza kell vinni, haza kell vinni. -- motyogta.

Nem tudta hol van. Keringett az álom és a valóság között.

-- Tündérke, nem akarok felnőtt lenni! Nem akarok felnőtt lenni! -- hajtogatta egyre. -- Gyerek szeretnék lenni amíg lehet. Szépséges tündérkém türelemmel kivárom, amíg felnövök és felnőtt leszek.

Értelme kezdett lassan ébredezni. Gyors mozdulattal a fejéhez kapott.

-- Leveszem a varázssüveget és visszaadom, soha többé nem kell!

De a fején nem volt semmiféle varázssüveg, csak bozontos haja meredt össze-vissza az ég felé a feje tetején.

Párnája alá nyúlt, de ott sem talált semmit. Felült, lenézett az ágya mellé a földre, de ott sem volt semmi.

-- Mit keresel Danikám? -- kérdezte tőle anya.

-- Á, semmit. -- mosolyodott el megkönnyebbülve Dani. -- Álmodtam. Álmodtam az egészet. Jó, hogy felébredtem. -- suttogta, de azért biztos ami biztos, végignézett magán, hogy gyerek-e, vagy felnőtt.

Megnyugodott, amikor látta vékony karjait és lábait. Megnyugodott. Átölelte édesanyja nyakát és cuppanós puszit nyomott mindkét arcára.

-- Te vagy az én szépséges tündérkém! -- gondolta közben.

Anya simogatta, nyugtatta zaklatott kisfiát és csak mosolygott kedvesen annak kifakadásán.

-- Ne is akarj felnőtt lenni idő előtt kicsim. Használd ki az időd, míg gyerek vagy.

 

 

 

Hetedik fejezet

 

HURRÁ, ÚJRA GYEREK VAGYOK!

 

       -- Egy picit még lustálkodhatsz -- puszilta meg édesanya Dani izzadtságtól csillogó homlokát --, de azután ugrás fürgén ki az ágyból. Készülnöd kell az  iskolába. Megyek, készítem a reggelidet.

Anya kiment.

Dani visszafeküdt hanyatt, szétvetett kézzel, lábbal az ágyba. Megnyugodva hunyta le szempilláit. Mosolygott.

-- Micsoda álom volt!

Ahogy így feküdt szétterülve, elszundított. Abban a pillanatban halk suhogással -- a fényes ruha suhogott -- megjelent a szobában a gyönyörűséges varázstündér. Leült most is Dani ágya szélére. Kezében tartott valamit. Dani kíváncsian nézte, de először nem tudta kivenni a félhomályban, hogy mit szorongat a kezében a tündér.

Akkor a tündérke felemelte a kezét és Dani felé nyújtotta annak tartalmát.

-- Ezt elveszítetted. Tessék, visszahoztam neked, még szükséged van rá. Van még két teljes napod.

-- A varázssüveg! -- kiáltott fel a kisfiú és egész testében reszketni kezdett. -- A varázssüveg! -- ismételte.

Felült az ágyban, de nem nyúlt a varázssüveg felé.

-- Tessék, vedd el. Két napig még a tiéd. Így ígértem. -- mondta a tündér és áthatóan nézett a fiú rémült tekintetébe.

De Dani meg sem moccant. Kezei teste mellett idegesen gyömöszölték, gyúrták a lepedőt.

-- Tündérke -- kezdte meg a beszédet Dani olyan halkan, hogy ha a tündér nem lett volna tündér, nem is hallotta volna, mit suttog a gyermek.

De a tündérek mindent  hallanak, tudjuk, hogy még a gondolatainkat is kitalálják. -- Tündérke, nem kell a varázssüveg. Vidd el.

-- Hogy, hogy? Nem akarsz már felnőtt lenni? -- kérdezte csodálkozó szemeket meresztve Danira a varázstündér. Kifelé nem mutatta, de belülről vidáman mosolygott. -- Miért gondoltad meg magad? Hiszen olyan nagyon kívánkoztál felnőtt lenni.

Dani két arca vörösen lángolt. Szégyenkezve hajtotta le mélyen a fejét.

-- Nem akarok felnőtt lenni. Voltam anya, apa, tanár bácsi, papa, s rájöttem, hogy nem nekik, hanem nekem van a legeslegjobb dolgom a világon. Gyereknek lenni csodálatos! -- kiáltott fel és határtalan boldogság csendült ki a hangjából.

-- És voltál motorversenyző is -- jegyezte meg halkan a tündér --, vele mi a helyzet? -- kíváncsiskodott és kérdőn nézett Danira, várva a választ.

Dani arca hirtelen megváltozott. Most az izgalomtól piroslott, izzott. Szeme is különös fénybe kezdett ragyogni.

-- Motorversenyzőnek volt a legjobb lenni. -- suttogta lelkendezve. -- Ha megnövök, az is leszek, motorversenyző! De addig sokat kell tanulnom és fogok is. -- ígérte.

A szépséges varázstündér felállt. Ráfújt a kezében tartott piros varázssüvegre és az hipp-hopp eltűnt. A tündér szeme csillogott, olyan volt, mint két fénylő csillag. Odahajolt Danihoz, megsimogatta a kisfiú piros arcát és így szólt:

-- Látom, valóban nincs szükséged a varázssüvegre. Légy gyerek. Játssz amíg lehet, de gondolj a jövőre és készülj is rá. Tanulj és álmaid, vágyaid valóra válnak!

Megpördült a tengelye körül, balról jobbra, de még mielőtt eltűnt volna a szobából, Dani utána kiáltott:

-- Jóságos tündérkém köszönöm a varázssüveget és köszönök mindent. A varázssüveg nélkül nem jöttem volna rá, hogy jobb gyereknek lenni, mint felnőttnek.

A tündér visszamosolygott Danira és búcsúzóul még ezt mondta:

-- Majd, ha felnőtt leszel, látni fogod, hogy a felnőtteknek is jó, de odáig az utat végig kell járnod és addig rengeteget kell tanulnod, nemcsak a könyvekből, hanem az életből is.

Mire elhangzottak ajkáról az utolsó szavak, eltűnt a szobából, mintha ott sem lett volna soha.

-- Ejnye, ejnye, te álomszuszék, hát elaludtál újra? -- lépett anya a szobába. -- El fogsz késni az iskolából.

Dani felébredt és határtalan szeretettel nézett édesanyja szemeibe.

-- A tündér szeme! -- gondolta csodálkozva.

Két karjával átölelte anyja nyakát, magához húzta és megcsókolta az arcát.

-- Igyekszem a mosakodással és a reggelizéssel, nehogy elkéssek. -- mondta és frissen kiugrott az ágyból. Vidáman, magában dúdolgatva dörzsölte a fogkefével a fogait. Arra is szakított időt -- amire eddig még soha --, hogy elrakja az ágyneműjét az ágynemű tartóba, anya legnagyobb csodálkozására.

Éhesen ült az asztalhoz.

-- Mi a reggeli? -- kérdezte mosolyogva és nem ímmel-ámmal, nem morogva, hanem jóízűen, az utolsó falatig megette a tányérjáról a csokis tejbegrízt.

-- Köszönöm, ez igazán finom volt. -- s már nyúlt a táskájáért, hogy induljon a buszhoz, de ekkor eszébe villant valami.

-- No, no, magnócska megelőztelek. -- suttogta egész halkan, hogy anyukája hiába hegyezte füleit, nem hallott semmit.

Dani kiszaladt a postaládához, behozta az újságot. Csendesen kinyitotta nagyapja szobájának ajtaját, óvatosan -- nehogy a papáját felébressze -- besurrant.

-- Mint egy tündér. -- mosolygott magában és odatette a kis asztalkára az újságot. -- Tessék papa, ha felébredsz, olvasd a híreket. -- suttogta és amilyen csendesen jött, úgy el is hagyta a szobát.

Hogy meglepődött papa, amikor ébredéskor ott találta ágya mellett az újságot.

Anya nem hitt a szemének. Csak állt legyökerezve az előszobában.

-- Ez az én fiam?

Dani észrevette anya tekintetében a csodálkozást. Szívét eddig ismeretlen öröm járta át.

-- Ezt én okoztam. Hát így is lehet és mennyivel vidámabb a reggel, mennyivel másabb ilyen közérzettel indulni az iskolába. -- Szia anya. -- nyújtotta puszira az arcát. -- Mi finomat tettél tízóraira, csak nem egy nagy tábla csokit? -- kérdezte tréfásan.

-- Nem, nem -- felelte anya, szemében huncutkás mosollyal -- vajas kenyér a tízórai, de ha akarod az ebéd csoki lehet.

Dani azt hitte nem hisz a fülének. Tágra meredt tekintettel nézett anyjára:

-- Csak nem sejti, mit álmodtam? Á, badarság. -- próbálta lerázni magáról a fejébe befurakodó gondolatot.

Sietett a buszhoz. A pajtásai már várták, mint minden reggel. Lökdösték, taszigálták egymást, Danival sem kivételeztek. Árpi nagyot csapott a vállára, s azon nyomban hátra ugrott, majd fellökte a mögötte álló Csabit, így akarta kivédeni a szokásos visszavágást, amit Dani eddig soha ki nem hagyott. De Árpi legnagyobb meglepetésére a várt ütés elmaradt -- kár volt akkorát ugrani --, helyette Dani méltatlankodva ráncolta össze homlokán a bőrt és így szólt:

-- Ugyan már Árpi, viselkedj rendesen!

Árpi ránézett barátjára: -- Ez meg ki a csuda? -- Megtapogatta Dani karját, hogy létező fiú áll-e előtte.

 

 

Az iskola lépcsőjén, ahogy lépkedett felfelé Dani, azon törte a fejét, hogy: -- Milyen fura, tudom, csak álmodtam az egész "felnőtti" dolgot, de mégis úgy tűnik, mintha napokig nem jártam volna az iskolának még csak a környékén sem.

Szívét kellemes bizsergés járta át, ahogy belépett az iskola tágas kapuján és meghallotta diáktársai hangos morajlását.

-- De jó, hogy itt vagyok! -- szakadt fel a sóhajtás a lelkéből. -- De jó, hogy  gyerek vagyok!

Meglátta az udvaron a gyerekekre felügyelő Edit nénit, a történelem tanárnőt, rögtön eszébe jutottak a franciák, a rendi országgyűlés, elmosolyodott: -- Remélem felhív felelni Edit néni.

Érdekes, eddig lebújt a pad mélyére -- épp Peti mögé --. nehogy megakadjon a tanárnő szeme rajta és eszébe jusson kihívni felelni.

Gyuszi bácsi jelent meg az ajtóban. Meglátta Danit, intett neki:

-- Gyere csak fiacskám, segíts a tornateremben lerakni a szőnyegeket. Ma a fejenállást gyakoroljuk.

Dani, régi szokásához híven, már lendületben volt a karja, hogy a táskáját nagy ívben a falhoz repítse, de hirtelen, mintha pattant volna -- mintha bekapcsolt volna -- valami az agyában. Leengedte táskát tartó kezét, elmosolyodott.

-- Tudom, tudom magnócska, ezt nem illik. De nem kell figyelmeztetned, már magamtól is tudom. -- suttogta halkan.

-- Mit morogsz magadban? -- szólt rá mérgesen az osztályfőnöke. -- Talán nincs ínyedre a munka? Inkább mennél rohangálni, mi?

Dani elvörösödött.

-- Szívesen segítek Gyuszi bácsi kérem. -- mondta és valóban boldog is volt, hogy Gyuszi bácsi pont őt szemelte ki.

-- Mi van Dani -- kiabáltak társai --, miért nem jössz már ide? ... Van vagy öt matricám! ... Van egy elcserélni való kulcstartóm!

Dani, mint aki rugóra lépett, úgy pattant hátra, de a következő pillanatban -- jaj ez a magnó -- visszafordult és engedelmesen ballagott az osztályfőnöke után.

-- Majd a szünetben megnézem. -- gondolta. -- Nem olyan sürgős. -- és csodálkozott magán, hogy tényleg nem feszíti szét, mint máskor, a kíváncsiság.

Tanítás után Edit néni és Gyuszi bácsi együtt ballagtak hazafelé.

-- Egyszerűen nem tudom még csak elképzelni sem, mi történt ezzel a Pap Danival. Máskor csak lapul a padban -- szeretne köddé válni --, de ma felelésre jelentkezett, s olyan gyönyörűen, összefüggően beszélt a francia forradalomról, hogy, ha hiszed, ha nem, de könny szökött a szemembe. Jó volt hallgatni ezt a kis kölyköt. Egész órán figyelt, egyszer sem kellett rászólni. -- mondta lelkendezve Edit néni. -- Mintha kicserélték volna.

Gyuszi bácsi, míg kolléganője beszélt, mosolygott. Arra gondolt, hogy tényleg úgy viselkedett ma Dani az ő óráján is, mintha ki lenne cserélődve. Nem ugrált, nem buktatta fel a társait, sőt, ha jól hallotta -- már pedig jól hallotta -- még rá is szólt Krisztiánra, aki most is, mint minden órán -- hiába tiltom, szidom -- felmászik a bordásfalra.

-- Krisztián, gyere le onnan, mert meglátod egyszer le fogsz onnan repülni.

 

+++

 

Alig lépett le Dani a busz lépcsőjéről, amikor meglátta a kanyarban feltűnni apja autóját. Meg is állt mellette és apja intett neki, hogy üljön be.

-- Szia Dani. -- köszönt apa fiának, ki minden figyelmeztetés nélkül, bekapcsolta mellén a biztonsági övet.

Az autó meglendült előre.

-- Mennyivel mégy apa? -- kérdezte azonnal Dani. -- Nehogy túl lépd az ötvenes sebességet!

Apja a szeme sarkából meglepetten nézett egy szem fiára.

-- Mi ütött ebbe a gyerekbe? Máskor arra kér, hogy gyorsabban menjek. -- gondolta.

Dani úgy tett, mint aki nem vette észre apa csodálkozó tekintetét. Mosolygott magában. Eszébe jutottak a rendőrök az álmában.

-- Tudod apa, jobb betartani a közlekedési szabályokat, mint a rendőrök kezeibe futni. -- mondta.

-- Ez éppen úgy hangzott fiam, mint aki tapasztalatból beszél. -- mosolygott apa. Ránézett a kilóméter órára és kissé lassított, hogy az óra mutatója pontosan az ötvenes számon álljon. -- Hm, így jó lesz?

Dani bólintott.

 

         Éhesen léptek be az előszobába. Orrukat megcsapta az asztalon gőzölgő gulyás leves izgató illata.

-- Hű a mindenit, most érzem ám, hogy milyen éhes vagyok! -- kiáltott fel apa és felemelt fejjel tréfásan beleszimatolt a levegőbe, épp úgy, mint egy kis cica. -- Persze, te szokás szerint nem vagy éhes. -- lökte oldalba fiát.

-- Nagyon tévedsz apa, rettentő éhes vagyok én is. Anya, megjöttek az éhes farkasok! -- nevetett vidáman Dani és egy puszival üdvözölte elébe lépő anyukáját.

-- Ha éhesek vagytok, gyorsan az asztalhoz! -- mondta anya és már merte is a tányérokba az ínycsiklandozó levest.

Dani tányérja felett egy pillanatra tétovázva megállt a merőkanál a kezében. Azon morfondírozott egy röpke másodpercig, hogy: -- Tegyem ezt a keveset a tányérba, vagy ne?

Dani észrevette a tétova mozdulatot, elmosolyodott:

-- Tedd csak anya nyugodtan a tányéromba, mondtam, hogy irtó éhes vagyok.

-- De ... a gulyás levest ... tudod ... nem szereted annyira ... nem épp a kedvenc ételeid közé tartozik. -- így anya, de beleönti a tányérba a merőkanál tartalmát.

-- Fő, hogy leves és nem valami émelygős csoki. -- mondta Dani hirtelen csúsztatva ki a száján a szavakat. -- Hű ezt nem akartam. -- fedte meg magát gondolatban.

Anya és apa egyszerre kapták fel a fejüket erre a hirtelen kijelentésre.

-- Csak nem undorodtál meg a csokitól? -- kérdezte csodálkozva anya.

-- De még mennyire, hogy elegem lett jó időre a csokiból! -- tört ki magában Dani és ismét az álmára gondolt. -- Csoki reggelire, csoki ebédre, csoki tízóraira, fújj! -- Hangosan azonban ezt nem mondhatta, így azt mondta: -- Egy kis csokit megeszek én néha-néha, de nem ebéd helyett.

S anya, legnagyobb csodálkozására fiacskájuk egy cseppig bekanalazta a levest és a krumplis tésztából is jóízűen megevett egy kiadós adagot.

-- Köszönöm az ebédet. -- állt fel Dani az asztaltól és nem rohant a szobájába, mint máskor, hogy tanulás előtt a számítógép elé üljön -- akár negyed órára is -- hanem gyengéden átölelte nagyapja vállát, ki nehézkesen forgatta szájában még ezt a puha tésztát is, és kedvesen megkérdezte tőle:

-- Papa, egy kis pohár borocskát kérsz-e, vagy szörppel szeretnéd inkább leöblíteni az ebédet?

Papa meglepetésében félre nyelt, köhögni kezdett, meg sem tudott szólalni.

Anya és apa lélegzete is megállt egy pillanatra a csodálkozástól.

-- Vigyázz papa -- ütögette meg Dani papája hátát --, meg ne fulladj!

 

            Ebéd után, régi szokás szerint, anya készülődött mosogatni. Dani, minden szó nélkül, nyúlt a törölgető ruha után és készségesen törölgette az elmosott, leöblögetett edényeket.

-- Fel vagyok mentve a törölgetés alól? -- állt meg a konyha közepén széttárt karokkal apa.

-- Te most olvasd el a napi híreket az újságban -- mondta Dani és zavarában nem mert apjára nézni --, én segítek anyának a mosogatásban.

Anya hátra fordult és a két felnőtt tekintete összevillant, mintha azt kérdeznék egymástól:

-- Mi történt a fiunkkal? -- De hangosan egyikőjük sem mondott semmit.

Dani úgy tett, mint aki nem vette észre szülei szemvillanását, törölgetett buzgón és közben mesélni kezdett az iskolában történtekről.

-- Anya, ma elfelejtetted megkérdezni, hogy feleltem-e? -- kezdte. -- Pedig jó hírem van. Történelemből ötöst kaptam. -- és szokatlan öröm csendült ki a hangjából.

Édesanyja szája fülig szaladt a jó hírre.

-- Hű, de örülök neki! Sejtettem, hogy ha felelsz a francia forradalomról, jó jegyet kapsz. -- dicsérte meg fiát. -- Megérdemled az ötöst.

Törölgetés után Dani kifutott, s a kapu elé helyezett kukába öntötte a vödörből a szemetet.

Árpi és Csabi éppen indultak labdázni.

-- Dani, jössz focizni? -- kiáltott oda Árpi barátjának.

Dani szeme felvillant. -- Naná, hogy megyek! -- gondolta és lábai egyből bizseregni kezdtek. Már le is tette a kuka mellé a szemetes vödröt. A vödör füle csattanva billent le az oldalához.

De ekkor --, mielőtt még egyet is lépett volna a fiúk felé -- egy kattanást észlelt az agyában ... és ... Dani megtorpant ... --- A magnó ... -- gondolta, de megelőzte, mielőtt megszólalt volna.

-- Sajnos előbb tanulnom kell. -- kiáltott vissza Árpiéknak. -- Ha kész leszek a leckémmel, jövök. -- felkapta a vödröt és bement.

Minden kapkodás, mérgelődés nélkül ült le az íróasztalához és megírta matekból, nyelvtanból a házi feladatot. Földrajzból könnyen és hamar megtanulta, amit Dániáról tudni kell ... a fővárosát, a népességét, a gazdasági életét...

-- Anya, kész vagyok a leckémmel, kikérdezed? -- lépett a könyveivel a hóna alatt a nappaliba Dani, ahol szülei halkan beszélgettek.

Apa lopva az órára nézett.

-- Fél óra alatt végeztél? -- kérdezte, s hangjából bizalmatlanság csengett.

-- Nem volt sok és nem is volt nehéz. -- felelte Dani és átnyújtotta édesanyjának a tankönyveket.

-- Ügyes voltál. -- jegyezte meg anya, miután Dani összefüggően, akadozás nélkül elmondta a Dániáról tudnivalókat.

Apja is elismerően bólogatott.

-- Ki szeretnék menni focizni Csabáékkal. Szabad? -- kérdezte Dani.

-- Eredj csak. -- mondták egyszerre apáék.

S Dani már futott is. Lábai szinte repíteték. Könnyed testtel és könnyed lélekkel focizott a jó levegőn barátaival, hiszen a feladatát elvégezte, ideje szabad volt.

Hatalmas erővel rúgta a kapuba a labdát. Árpi ki sem tudta védeni. Cselezett jobbra-balra, előre-hátra, nehogy Csabi megkaparintsa a focit, de közben ügyelt arra, hogy kerülje az itt-ott megbúvó víztócsát, amibe máskor -- ha hiszitek, ha nem -- élvezettel toccsant bele.

Kipirult arccal, nagyokat szippantva a délutáni friss levegőből, mely átjárta és feltöltötte mindkét tüdejét, áll meg a tizedik rúgott gól után. Szemét a fák koronája felett tündöklő óriási, vörösen izzó napkorongra emelte. Hunyorított kissé.

-- Sziasztok -- köszönt a fiúknak --, nekem elég volt a focizásból mára.

-- Dani, maradj még egy kicsit, hiszen még egészen világos van. -- kérték a többiek, de Dani nem maradt a foci pályának kinevezett kertben tovább.

-- Hazamegyek. -- döntötte el végérvényesen és már ballagott is hazafelé.

-- De furcsa lett ez a Dani ma! -- jegyezte meg  vállat rántva Árpi.

-- Pont jókor jöttél. -- fogadta az ajtón belépő fiát apa --, épp most kezdődik az " Életmentők ".

-- De jó! -- lelkesedett Dani. -- Eszemben sem volt. De jó, hogy nem mulasztottam el! Tegnap úgysem tudtam megnézni, úgy elhúztam az időt a tanulással.

Érdeklődve nézte a filmet a tévé képernyőjéről. Keze ökölbe szorult, amikor szegény lány beleesett az erősen hullámzó tengerbe a hajóról. Izgult, hogy az életmentők csapata időben érkezzenek és épségben húzzák ki a partra.

-- Izgalmas film volt. Kár lett volna kihagyni. Igaz? -- jegyezte meg papa, ki Danival együtt nézte az epizódot, miközben nehézkesen állt fel a fotelból, hogy megmozgassa kissé elgémberedett tagjait.

-- Klassz volt. -- mondta Dani és kiment a konyhába anyjához. -- Vacsoráig szabad számítógépezni? -- kérdezte.

-- Még van addig bő háromnegyed órád, játssz csak. -- felelte anya és tekintetével gyengéden simogatta fiacskája szokatlanul piros arcát.

Dani odalépett anyjához és két karjával átölelte a nyakát.

-- Kösz anya.

Száguldott a motoros pályán, s közben arra gondolt, hogy mit is álmodott az éjjel.

-- Igazi motorral suhantam az igazi krosz pályán álmomban. -- mosolygott magában. -- Milyen jó is volt. Tizenkét éves vagyok, mától kezdve minden zsebpénzemet félre teszem és mire megnövök lesz annyi, hogy tudok magamnak venni egy szép motort. -- fogadkozott, miközben keze sebesen járt a billentyűzet gombjain.

Édesapja hangja zavarta meg az álmodozásában és a számítógépes motorozásban.

-- Dani, gyere vacsorázni! -- szólt be az ajtón.

S Dani, minden ellenkezés nélkül, már kapcsolta is ki a gépet.

-- Éhes vagyok, mi a vacsora? -- lépett vidáman az asztalhoz és végignézte a terítéket. -- Á, májkrémes kenyér és sajt! Ez jöhet. -- mondta és miközben leült, pajkosan visszakacsintott a pirosló paradicsomnak és a hamvas zöldpaprikának is.

-- Megeszlek benneteket. -- mosolygott és valóban jó étvággyal fogyasztotta el az utolsó morzsáig a vacsoráját.

Apa és anya titokban többször egymásra néztek. Tekintetükben csodálat, kíváncsiság, de főleg sok-sok öröm villant.

-- Hogy megváltozott Dani! -- mondta anya apának mosogatáskor, miközben kihallatszott Dani lubickolása a fürdőszobából. -- Mintha kicserélték volna.

-- Vetted észre? -- fűzte hozzá apa. -- Ma egyszer sem kellett rászólni, egyszer sem kellett nógatni. Szó nélkül tanult, jól evett és most unszolás nélkül ment fürödni.

-- S figyeld csak! Hallod, hogy dúdolgat? -- intette csendre anya a férjét, hogy mindketten hallják Dani jókedvű dúdolását.

Lubickolt Dani a kellemesen meleg vízben. Tetőtől-talpig átdörzsölte magát az illatos szappannal.

-- Jól esett ez a fürdés. -- állapította meg elégedetten. -- Most egy kicsit, míg anya nem szól, hajókázok. -- azzal loccsant is a kád vizében a fekete anyahajó és Dani ringatódzott, hasát süttetve az égető napon a hatalmas, enyhén hullámzó tengeren -- persze csak képzeletben --, de ez Daninak egyáltalán nem számított. Nagyon jó képzelő erővel rendelkezett. Ő volt a kapitány és a hajósinas is egy személyben. Lassan evezett a homokkal borított part felé és már ki is kötött a hajókkal zsúfolt kikötőben. S mivel anya csak nem akart nesztelenül beosonni, mint általában szokott a fürdőszobába, Dani úgy döntött, megtörölközik és lefekvés előtt befejezi a tegnap este elkezdett, félbehagyott motor rajzát.

Rajzolt, satírozott és mire anya bejött a szobába jó éjszakát kívánni a nagyokat pislogó kicsi fiának, a rajz készen is lett.

-- Csodálatos ez a motor! -- fakadt ki anya és őszinte elismerés csendült ki a hangjából. -- Nagyon ügyes vagy Danikám! Alszol, vagy olvasol még egy-két oldalt "A kőszívű ember fiai"-ból?

Dani esedezve gondolt Baradlay Ödönre, aki még most is ott száguld a havas sztyeppén, versenyt futva az életéért a farkasokkal, de érezte, mint nehezednek egyre jobban a szempillái.

-- Te ravasz álommanó, már megint észrevétlen jöttél és szórtad tele a szemem az álomporoddal. -- gondolta és azt mondta anyukájának:

-- Álmos vagyok, talán holnap fogok olvasni. Holnap igyekszem korábban bejutni a szobámba, mert úgy sem lesz az "Életmentők" a tévében.

Le is feküdt nyomban a jó puha ágyikójába. Édesanyja betakargatta fáradtan elterülő testét.

-- Aludj jól, álmodj szépeket. -- puszilta meg Dani két orcáját, aki két karját anyja nyaka köré fonta, magához húzta a fejét és a fülébe súgta:

-- Nagyon szeretlek.

-- Én is kicsi fiam. -- mondta anya és a megilletődéstől két kövér könnycseppet törölt ki a szemeiből.

Lekapcsolta a villanyt és csendesen behúzta az ajtót.

Dani kényelmesen elnyújtózott a paplan alatt. Az álommanó meg ott topogott türelmetlenül mellette, hogy még egy marék álomporral toldja meg az előbbi adagot, mert úgy látta, a kisfiúnak az igencsak kevésnek bizonyult, nem tud elaludni.

Dani gondolatban végig ment a nap minden egyes óráján, kezdve a reggeli ébredése után.

-- Milyen érdekes -- gondolta őszinte csodálkozással --, egész nap nyugodt, vidám voltam. Nem piszkáltak a szüleim se az evésemért, se a tanulásomért. Megengedték, hogy játsszak Árpiékkal, játsszak a számítógépen. Megnéztem az " Életmentők " epizódját a tévében. Sőt -- majdnem elfelejtettem -- még anyának is segítettem törölgetni. Hogy meglepődtek! Mindenre volt időm, nem úgy, mint máskor. Tanultam, játszottam, segítettem, tévéztem.

És, ami a legfőbb, ma senki nem szidott meg, sem a tanáraim az iskolában, sem itthon a szüleim. Hogy lehet ez? Talán velem volt volt ma az álombeli tündér és ő hárított el tőlem minden rosszat?

Ja erről jut eszembe -- mosolyodott el a sötétben --, visszaadtam a tündérkének a piros varázssüveget, de erről a fránya magnóról megfeledkeztem. Vagy nem is magnó van az agyamban -- morfondírozott már az álomország határán himbálózva --, hanem a jó énem vitatkozik olykor-olykor a rossz énemmel? De eddig miért nem tették? Ki tudhatja? A szépséges és jóságos tündér biztosan tudja, mert ott mosolyog Dani szobájában csendesen lebegve a levegőben.

 

V É G E

 

 

 

 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.