Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Varázssüveg-1

2009.11.13

  

Első fejezet

 

Kép

Felfordult világ

 

 

     Dani a számítógép előtt ül már több, mint másfél órája. Izgalmas játék száguldani a motorral.

-- Hurrá, megint én lettem az első! -- kiált fel és nem unja meg már tizenkettedszer végignézni, mint locsolják a győztesek, főleg ő, a habzó pezsgőt a hatalmas üvegből, hol egymásra, hol csak úgy a földre. Annyira belemerül a játékba, hogy teljesen megáll körülötte az idő. Elfeledkezik arról, hogy holnap töriből összefoglaló dolit írnak.

Nem veszi észre, hogy anyukája egyre sűrűbben áll meg a nyitott ajtó előtt és egyre sűrűbb ráncokkal a homlokán nézi fiát, aki a világ összes versenypályáján már végigszáguldott ötszáz köbcentis motorjával, százötven-százhatvan kilóméteres óránkénti sebességgel. S anya amikor látja, hogy fiacskája ujjai ismét a billentyű gombjait kezdik nyomkodni, újabb kört indítva, ezt már nem tudja megállni szó nélkül:

-- Danikám, a leckéd már kész holnapra?

Összerezzen Dani a hangra, no nem azért, hogy a házi feladata hirtelen sürgőssé vált, hanem mert anyukája visszahozta a valóságba, ide ebbe az egyszerű, hétköznapi szobába. Úgy megrezzent, hogy a motor kiszáguldott az útról a mezőre, magával sodorva a kilométert jelző oszlopot.

-- Jaj anya, miattad most karamboloztam és meg is előztek a többiek. -- mondta szemrehányó hangon. -- Vége ennek a versenyemnek. -- sóhajtotta.

-- Vége bizony, mára végképp vége. -- mondta anya ellentmondást nem tűrő hangon. -- Kapcsold ki a gépet és tessék tanulni!

-- De anya, ez lenne a világbajnokság utolsó pályája. -- próbált meg alkudozni Dani és könyörögve nézett hátra anyjára. -- Csak még ezt az egy kört, légyszi. -- de látta a haragos szemekbe nézve, hogy nincs kegyelem, ki kell kapcsolni a gépet, vége a világbajnokságnak.

-- A tankönyveid előtt ülnél egyszer ilyen érdeklődve, s ennyi ideig. -- zsörtölődött anya.

Mit tehetett Dani? A szülői szigor ellen nincs a tiltakozásnak tovább helye. Dúlva-fúlva, de kikapcsolta a számítógépet s engedelmesen, csöppet sem rajongva elővette a könyveit és a füzeteit.

-- Bárcsak felnőtt lehetnék! -- tört fel a lelkéből. -- Mennyivel jobb a felnőtteknek! Mindig azt csinálják, amihez éppen  kedvük van.

Ímmel-ámmal, unalmas ábrázattal írta a matek példákat.

-- Mire jó ez a sok számolás? -- dörmögött magában, nehogy anya meghallja, mert a végén nem nézheti meg a tévében " Az életmentők " következő sorozatát.

Rápillantott az órájára:

-- Hű az angyalát, már ennyi idő van? Igyekeznem kell, hisz fél óra múlva kezdődik.

Szőke feje ismét a füzet fölé hajolt. Beletúrt dús hajába:

-- Hogyan is kell felállítani ezt az aránypárt?

Fogott az esze, mint a borotva, ha oda tudott volna figyelni a leckéjére, ha teljes szívvel csak a matekkal és a történelemmel foglalkozna, talán ez a fél óra elég is lenne, hogy elkészüljön a tanulással, de ni csak... a Csabáék már kint fociznak, s hogy kacagnak! Bepréseli magát ez a kacarászás a zárt ablakon, mintha csak őt akarná bosszantani. Már el is felejtette, hogy mikor is volt, s miért is tört ki a francia forradalom.

Két kezét rátapasztotta füleire, szemeit a könyv lapjára szegezte és hangosan hadarni kezdte:

-- A francia polgárok nem elégedtek meg a " harmadik rend " - del, a világért sem voltak hajlandók adót fizetni, ők is bele akartak szólni a politikába, ezért a rendi országgyűlést ... -- vett egy nagy levegőt és becsapta a könyv fedelét. -- Ebből elég volt mára, óra előtt holnap a suliban majd még átolvasom.

Felugrott az íróasztala mellől, vágyakozva nézett ki a barátaira, akik vidáman kergették a labdát, de úgy döntött, inkább a tévé elé ül.

-- Készen is vagy a házi feladatoddal? -- lépett a szobába édesanyja, amikor meghallotta a televízió halkra állított hangját.

-- Nem volt sok leckém. -- válaszolt Dani, aki belülről mérgelődött, hogy anyjának milyen jó a füle, azonnal meghallotta, hogy bekapcsolta a tévét, pedig úgy levette a hangot, hogy ő alig érti, mit is mond a színész.

-- Megtanultad történelemből az összefoglalást is? -- csodálkozott anya. -- Hiszen épp, hogy tanultál egy fél órát.

-- Minden kész. -- próbált meg Dani közömbös, megnyerő hangon felelni, de anyja biztosan mégis hallotta kicsengeni hangjából, -- mert milyen gondolatolvasók is ezek a felnőttek --, hogy nem egészen van minden rendben a körül a fránya történelem körül.

-- Jó, akkor kikérdezem. Add ide a könyvet!

-- De anya, már elkezdődött " Az életmentők ". -- dobbantott türelmetlenül Dani.

-- Azt hiszem a lecke fontosabb. Na ide azt a könyvet! -- vette a kezébe és tette fel a szemére anya a szemüvegét.

Daninak nem volt mit tennie, végtelen bosszúsan előrántotta a töri könyvet, kikapcsolta a tévét és beletörődve a sorsába így szólt:

-- Előbb még átolvasom egyszer. -- persze hogy átolvassa, hiszen semmire sem emlékszik belőle, s tudta, hogy az életmentők nélküle mentik ki a meggondolatlanul vízbe ugrókat.

-- Milyen jó a felnőtteknek! -- sóhajtott fel lelke legmélyéből. -- Nekik bezzeg nem kell tanulni! Oh, ha felnőtt lehetnék!

Dani tizenkét éves fiúcska. Minden érdekli az égvilágon, ami nem függ össze szorosan a tanulással. Eleven észjárásával pillanatok alatt, első hallásra agyába vési az akciófilmek főszereplőinek nevét, legyen az akármilyen nemzetiségű is. Tudja hány fajta repülőgép száguld a levegőben, mekkora sebességgel, hány hajtóművel, milyen rakétákkal felszerelve. Megjegyzi, szintén első hallásra, mikor, milyen űrhajót lőnek fel a világűrbe. Társaitól hallott, sokszor nem éppen gyerekfülnek való, vicceket el nem tudná felejteni, és azt el is kell mondania a szüleinek, s miért ne éppen ebéd, vagy vacsora közben, vagy uram bocsá ..., ha anya épp a szomszédasszonnyal beszéli meg a legfrissebb divatirányú híreket.

De most tanulnia kell, mert anyja hegyezi a fülét, hogy tényleg a francia forradalommal foglalkozik-e, és még ráadásul ki is kérdezi.

--Oh, ez a tanulás! -- sóhajt, tudj Isten, ma délután már hányadszor. -- Ennél unalmasabb dolog nem igen van a világon! Miért kell nekünk tudni, mit csináltak a franciák a tizennyolcadik században?

Nehogy azt higgyük, Dani nem szeret iskolába járni. Á, dehogyis. Szereti ő az ötösöket is, csak tanulni, küzdeni nincs akaratereje értük.

Iskolába menni, az csuda jó! Ott vannak a barátok, akikkel lehet kergetőzni, verekedni, nemcsak a szünetekben, de titokban még óra alatt is ... csak a tanárbácsi észre ne vegye ..., mert akkor jön a fegyelmi beírás az ellenőrzőbe, s ha anya, vagy ami még rosszabb, az apa kezébe kerül idő előtt, mielőtt ő előre ki nem gondolja, miért is épp neki írt be Gyuszi bácsi figyelmeztetőt, akkor jön egy hosszú, vég nélküli hétre kiszabott büntetés.

És az iskolában lehet csencselni, csereberélgetni mindenfélét, mindenfélére. A legkönnyebben eladható dolog a tízórai. Hogy mi mindent lehet egy szelet szalámis-vajas kenyérért kapni? Azt jobb, ha anyáék nem is sejtik. Csak azt nem tudják szegények megérteni, hogy fiacskájuk csontja miért zörög úgy.

-- Biztos a kamasz kor miatt ilyen vékony ez a gyerek. -- mondja aggódva anya apának, ki beleegyezően rábólint:

-- Tényleg nagyon megnyúlt ez a fiú.

S Dani eltöpreng néha, amikor zsebre vágja a csillogó kulcstartót, amit pont most kapott a tízóraijáért:

-- Mi ízlik annyira ennek a Solymosinak ezen a vajas deszkán? Csak úgy tömi magába két pofára.

Mosoly szaladt egy pillanatra végig az arcán, de ölében megbillent a történelem könyv és ez visszahívta a franciákhoz.

Magolt, magolt míg nem érezte, hogy a feje dagadni kezd, az agya lüktetett.

-- Na most aztán igazán elég volt. -- döntötte el Dani és indult megkeresni anyukáját, hogy végre essen túl az ellenőrzésen.

S túl esett. Anya még meg is dicsérte. De nehogy azt higgyétek, kis hősünk megszabadult mára minden kötelességtől, minden rossztól. Hogy most már azt csinálhat, amit akar, amit szeretne. Á dehogyis.

Épp az utolsó könyvet gyömöszölte a táskájába, amikor meghallotta apa hangját, aki vacsorázni hívta.

Először úgy tett Dani, mint aki nem hallja.

-- Ezzel a kis idővel is nyerek valamit. -- suttogta a kis halainak, akik bezzeg örültek volna neki, ha gazdijuk megszórná az akvárium vízfelületét vacsorára finom bolhákkal. Nem így Dani. Neki összerándult a gyomra már a gondolatra is, hogy vacsoráznia kell menni.

Újra hallotta apját egész közelről.

-- Dani, gyere vacsorázni.

-- Megyek. -- szólt csöppet sem lelkesen. -- Mi a vacsora? -- ült az asztalhoz. -- Nem is vagyok éhes.

Az asztalnál rákacsintott a vaj, a kenyér, a szalámi. Kedvesen, mosolyogva kínálta magát a zöld paprika, a pirosló paradicsom.

-- Ne mosolyogj rám, úgy sem eszek belőled. -- nyújtotta rá mérgesen a nyelvét Dani.

Magába kényszerített fél szelet vajas kenyeret, egy csésze kakaót s már tolta is félre maga elől a tányérját:

-- Ezt nem tudom megenni.

-- Meg kell enned. -- mondta anyja, de Dani már állt is fel a székről.

-- De tényleg nem tudom megenni. Kösz a vacsorát.

Édesanyja nagyot sóhajtott és beletörődve így szólt:

-- Egészségedre, indulj fürdeni.

-- A fenébe -- indulatoskodik Dani, de csak gondolatban --, jó mesefilm megy a nyolcas csatornán. -- de nem tudja magát türtőztetni, muszáj a papucsán kitölteni a mérgét. Hatalmas erővel röpíti szegény papucsot a falnak az előszobában, de ezt szerencsére anyáék nem hallják.

Nyakig merül a kellemesen meleg,  fürdőhabtól illatos vízbe.

-- Bezzeg a felnőttek imádnak enni. Nekik nem számít mit esznek, bab vagy kelkáposzta főzelék vagy szalonna. Kóstolnák meg egyszer vacsora helyett a csokit, esetleg a rágógumit, majd tudnák akkor, melyik a jobb és nekem se kényszerítenék, hogy egyem a szalámit. Ha én egyszer felnőtt leszek ...!

Előhúzta a ruháskosár mellől a fürdőszobába becsempészett hajókat és mosakodás helyett vízicsatába indult a Földközi tengerre.

-- Miért fogyasszam a szappant? Hiszen minden este fürdök, egy kicsit sem vagyok én koszos. -- mondta a kormányosnak két lövés között.

De jaj, halk léptek az ajtó felől, -- hogy a fenébe tudja ez a szőnyeg így elnyelni a lépések zaját!? -- s már tárul is ki az ajtószárny, még arra sincs idő, hogy visszadugja a kosár mellé a hajókat. Azonban sikerül a két combja alá préselni őket és ártatlan szemeit az ajtó résben álló anyára emelni, ki kérdőn néz rá.

-- Mindjárt kész vagyok. -- szól Dani és odaadó figyelemmel kezdi dörzsölni két tenyere között a szappant.

-- Igyekezz. -- mondja anya és visszacsukja az ajtót.

-- Hát nem felháborító -- mérgelődik tiszta szívéből a fiúcska --, még a fürdőszobában sem lehet nyugodt az ember! Bárcsak felnőtt lennék!

Lemosta kezéről a sok szappanhabot, rá nem kente volna az arcára, vagy a füleire, minek is az, és sebtiben megtörölközött. Karjáról, hátáról a pizsamája szívta fel a vizet.

Egy-két rántás ide, egy-két rántás oda, kész a fogmosás. Több fogkrémet nyelt le, mint amennyit a fogára szánt.

Végre a szobájába volt csukott ajtó mögött.

-- Most lesz egy fél órám, rajzolok. -- gondolta és gondolatát követte is azon nyomban a tett.

Gyorsan kirakott az íróasztalára minden kelléket, ami a rajzoláshoz feltétlen szükséges. Rajzpapírt, ceruzát és legfőképpen a motoros újságot, mert úgy döntött, ma nem helikoptert örökít meg ceruzájával a papírra, hanem egy Yamaha 250-es versenymotort.

Nagyon ügyesen rajzol. Az iskolában ebből az egyből dicséretes.

Figyelmesen, nagy gonddal, értő ceruzavonásokkal rajzolt és a fehér lapon hamarosan kiformálódott a motor karcsú váza.

Élvezte a rajzolást. De ez a röpke fél óra nem elég a mestermunkához. Rengeteg aprólékos vonalat kellene még húznia ahhoz, hogy élethűen, minden küllőivel, sebváltójával díszelegjen előtte a híres motor.

S talán még nincs is meg a fél óra ...

-- De istenem, már hallom is anya nesztelen lépéseit ...!

Halkan, igazán nem úgy törtet be anyja, nyílik az ajtó:

-- Rakd el a táskádba a tolltartód és irány az ágyba. -- utasítja kedves, halk hangon Daniját, vigyázva, hogy ki ne zavarja szeméből az álom apró jeleit. Mert tudja, hogy fia, bár még a rajzlap fölé hajol és szorgalmasan rajzolja a motor gumijára a mintákat, már kezd lankadni, álmosodni. Hiába hozzá van szokva, hogy korán ágyban van.

De Dani még küzd az álmosság ellen, szeretné az álommanót altatóporával együtt egy kis időre még messze tartani szemeitől.

-- Anya kérlek, engedd meg, hogy befejezzem a rajzolást, már nem sok van vissza. -- kérleli anyját, miközben rajzol tovább, fel sem pillant a papírról.

Édesanyja hozzá lép és a válla fölött figyelmesen nézi Dani rajzát.

-- Ez kicsi fiam még nem egyhamar lenne kész. Majd holnap folytatod. -- mondja és elismerően simogatja meg Dani fénylő haját. -- Nagyon ügyes vagy, szépen rajzolsz. Szép ez a motor.

-- Anya, ez egy világhírű motor. -- csillan fel Dani szeme és mindent elmond a motorról, amit csak el lehet róla mondani, hogy hegyi versenyzésre is alkalmas, hogy miért tervezték olyan magasra a keréktől a sárhányót, hogy mekkora sebességet tud kipréselni belőle a versenyző, hogy ... -- s sorolná talán reggelig a motor tulajdonságait, ha anyja meg nem állítja:

-- Elég, elég Danikám, tényleg csodálatos motor, de most már le kell feküdnöd.

-- Nem vagyok álmos. -- próbálja húzni az időt még egy kicsit Dani, de vesztére.

-- Jó, ha nem vagy álmos, akkor egy kicsit olvashatsz. Úgy sem vagy még a felénél sem " A kőszívű ember fiai " - nak.

-- Oh, csak ezt ne! -- dübörög az agyában szegény fiúnak a tiltakozás, de ha már azt mondta nem álmos, nem tehetett mást, megadóan vette le a könyvespolcáról a vastag könyvet -- szerinte rettentő vastag, hogy lehet egy írónak ennyit írni egy könyvben --, bebújt a takaró alá és olvasni kezdett.

-- Jó éjszakát. -- hajolt fölé anyukája és puszit nyomott az elkeseredéstől piros arcocskára. -- Aludj jól, álmodj szépeket.

-- Te is. -- mondta Dani, aki elhatározta, hogy amint behúzza maga után az ajtót anya, rögtön ledobja a könyvet és inkább alszik, mert ez az erőszakos álommanó már ott zörgeti az álomporos zacskóját az ágya felett.

Azonban egy-két mondat után, amikor az egyik szereplő a havas sztyeppén száguld a szánján a sötét éjszakában és utána erednek az üvöltő, éhes farkasok, elfeledkezett mindenről, az álommanóról, a fantasztikus motorról a rajzon. Együtt siklott a hatalmas hóban a szánon Baradlayval, háta borsódzott a félelemtől, és izgult, hogy a lovak gyorsabbak legyenek a farkasoknál.

-- Ilyen izgalom nem kell egy kisfiúnak éjszakára. -- szánta meg az álommanó és egy jó nagy marékkal kivett a zacskónyi álomporból és Dani szemeire szórta.

Küzdött Dani erősen az álompor ellen. Pislogott nagyokat, megfordult a másik oldalára, de hiába. Az álompor sokkal erősebb volt. Lecsukódott Dani szempillája. Egyszer-egyszer még résnyire kinyílt, de rebbent egyet és zárva maradt. A könyv lecsusszant a földre. Baradlay Ödön egyedül szánkózott tovább a hideg éjszakában. Dani mélyen elaludt.

Anya szép csendesen bejött a kisszobába. Feltette a könyvet a polcra, betakarta kicsi fiát, lekapcsolta a villanyt.

-- Aludj szépen. -- suttogta és kiment.

Dani egyre mélyebbre és mélyebbre zuhant az álomvilágban. Útközben eszébe jutott újra, hogy milyen jó is a felnőtteknek. Nekik nem kell soha korán lefeküdniük. Tévézhetnek, olvashatnak, vagy ki tudja mi minden jó dologgal foglalkoznak lefekvés előtt -- kártyáznak, videóznak -- mondta a kisfiú egy gyönyörű, fényes ruhájú, aranyszőke hajú tündérnek, aki odaszállt valahonnan a felhők közül hozzá.

-- Tündérke, ha én lefekszem, már nem tudhatom, hogy anya és apa mit csinálnak, csak azt tudom, hogy nagyon irigylem őket. Ha én felnőtt lehetnék, de jó lenne!

Rámosolygott kedvesen Danira a kék szemű tündér. Leült melléje és megfogta a kezét:

-- Nagyon szeretnél felnőtt lenni? Nem tudod kivárni, míg évek múlva megnősz? -- kérdezte tőle csilingelő hangon.

-- Nagyon, nagyon szeretnék most rögtön felnőtt lenni! -- válaszolt Dani nyomban. -- Tudsz nekem ebben segíteni? -- s esdeklődve nézett a tündér barátságos szemeibe.

Elkomolyodott a tündér, homlokán mintha felhő suhant volna át. Szótlanul, csendben fürkészte Danit egy darabig, ki várakozva nézett vele farkasszemet:

-- Vajon mit válaszol a tündér?

Végül  megtörte a csendet a szépséges tündér és így szólt:

-- Jól van kKépisfiú, teljesítem a kívánságodat. Felnőtt lehetsz, de mond meg nekem, ki szeretnél lenni?

-- Hát felnőtt! -- kiáltotta türelmetlenül Dani. -- Felnőtt. -- ismételte meg.

-- Igen, igen felnőtt, de ki? -- kérdezte kedvesen ismét a tündérke.

Összeráncolta a kisfiú a homlokát, felrántotta a szemöldökét, erősen gondolkozott:

-- Hű, ha! Hogy ő eddig még soha nem gondolt arra, hogy ki szeretne lenni? -- Mindenki. -- mondta nagyon halkan. -- Apa, anya, tanár bácsi, doktor bácsi, motorversenyző.

-- Egyszerre ennyi ember szeretnél lenni egy személyben? -- rázta a fejét a tündér hihetetlenkedve.

Dani bólintott, de ez a bólintás csöppet sem volt már annyira határozott:

-- Hát ... akkor ... nem is tudom ... -- s látszott rajta, hogy zavarban van és, hogy milyen tanácstalan lett, mert hirtelen nem tudja eldönteni, ki is szeretne lenni ... apa? ... anya? ... vagy talán más?

Megsajnálta a szép tündér a vergődő kisfiút, aki nem tudott választani a felnőttek közül.

-- Azért vagyok tündér, mert teljesíteni tudom a kívánságokat. S amiért te olyan nagyon-nagyon szeretnél idő előtt felnőtt lenni, a te kívánságodat is teljesítem. Adok neked egy piros varázssüveget, ha ezt a fejedre teszed, akkor azzá válsz, aki szeretnél lenni. Mielőtt a fejedre teszed -- adta át a tündér Daninak a csúcsos sapkát --, el kell döntened, ki szeretnél lenni. S ha a fejedre tetted egy teljes napig az is leszel,akit választottál.De nagyon vigyázz Dani, mert, ha napközben meggondolod magad, hogy már nem szeretnél apa, vagy anya lenni, estig nem tudsz változtatni rajta. Estig az leszel, akivé reggel változtattad magad. Adok neked egy teljes hetet. Egy hétig minden nap felnőtt lehetsz.

Dani szíve majd kiugrott a mellkasából boldogságában. Úgy kalimpált ide-oda, hogy csak úgy dübörgött.

Kikapta a tündér kezéből a varázssüveget és meggondolatlanul rögtön a fejére is húzta. Nem gondolt ő egy felnőttre sem, hogy melyik szeretne lenni, csak felnőtt lehessen már azon nyomban.

A tündér szeme haragosan villant egyet, de nem akadályozta meg Danit, hogy a fejére ne tegye a süveget.

Történt is egyszerre nagy hű-hó. Száz felnőtt költözött a kisfiúba, aki futott ide, kiáltott oda, de az óriási hangzavarban semmit sem hallott, semmit nem értett.

-- Felfordult világ! -- sóhajtott lehuppanva a földre Dani. -- Az egész világ a feje tetejére állt!

A tündér hagyta ebben a felfordult világban egy ideig Danit, aki moccanni sem tudott, mert nem tudta ki ő és merre induljon. Akkor gyengéden levette a fejéről a varázssüveget.

Egyszeriben visszaváltozott Dani kisfiúvá és csodálkozva meredt a tündérre:

-- Ez a felfordult világ a felnőttek világa?

Kedvesen és rejtélyesen mosolygott a tündér:

-- Kapkodsz Dani, kapkodsz. Nem döntötted el, ki akarsz lenni. Vigyázz a sorrendre, és jól jegyezd meg, ha a fejedre teszed a varázssüveget, estig nem tudod levenni! Nos az elhatározásodat még akarod, még mindig fenntartod? Felnőtt akarsz lenni?

-- Igen. -- válaszolta sürgetően Dani.

-- Akkor tessék itt a varázssüveg. Egy hétig a tiéd, de én nem leszek veled. -- adta át a süveget Daninak a fényes ruhájú tündér. -- Egy hét múlva jövök érte. -- azzal pördült hármat a saját tengelye körül balról jobbra és úgy eltűnt Dani szemei elől, mintha ott sem lett volna. Csak a varázssüvegről tudta Dani, amit ott szorongatott a kezében, hogy igazi tündérrel beszélgetett.

-- De tündérke, ne menj el, ne hagyj magamra! Segíts nekem! Jöjj kérlek, ha hívlak! -- kiáltott könyörögve a tovatűnő tündér után.

S a szépséges és jóságos tündér megsajnálta a könyörgő kisfiút, visszalibbent a szobába Dani ágya mellé és így szólt:

-- Ne félj, ha nagy bajba leszel, jönni fogok! -- s hipp-hopp, köddé vált.

 

 

 

Második fejezet

 

 

ANYÁNAK A LEGJOBB?

 

    Dani, ahogy egyedül maradt, perceken belül eldöntötte, hogy az összes felnőtt közül, akiket ismer anyának van a legirigylésre méltóbb dolga. Ő egész nap otthon van, rengeteg az ideje, és Daninak az kell, a sok-sok idő.

-- Anya szeretnék lenni! -- mondta határozottan, és a fejébe nyomta a varázssüveget.

A varázslat azonnal hatott, Daniból anya lett. Furcsa érzés kerítette hatalmába, ráncolta a homlokát álmában. Nyögött nagyokat, forgolódott ide-oda az ágyban, valahogy nem találta a helyét.

Hamar reggel lett. Nagyot nyújtózott, minden csontját jól megropogtatta és várt, csendben várt valamire.

De vajon mire? Hirtelen eszébe jutott, hogy nincs ki ébressze, hiszen ő az anya. Felült ágyában, végignézett magán és elmosolyodott. Pizsama helyett vékony selyem hálóing csavarodott testére.

--Hogy nem fázik ebben anya?-- gondolta Dani-anya, de nem volt ideje ezen törni a fejét tovább,mert hiszen neki reggelit kell készíteni az iskolába menő fiának Daninak.

--Nem kell kapkodnom--nyugtatta magát --, mert a reggelivel hamar készen leszek.

S tényleg egy-kettőre az asztalra is tette a finom reggelit, egy egész szelet tejcsokoládét.

Igen csak meglepődött anya-Dani, amikor meglátta az asztalon a tányérján a csokit, de nem szólt egy szót sem, immel-ámmal majszolni kezdte.

-- Érdekes -- jegyezte meg magában az elvarázsolt Dani -- egy csöppet sem lelkesedik anya, illetve Dani a csokiért. Ki érti ezt? -- ingatta a fejét értetlenül.

Ennek ellenére tízóraira szintén egy szelet csokoládét tett anya-Dani táskájába, igaz, hogy kókuszosat.

-- Fő a változatosság. -- mosolygott magában Dani-anya.

Amint becsukódott az ajtó az ál kisfiú mögött, kisietett a buszhoz, hogy iskolába menjen, az újdonsült anya megdörzsölte kezeit és arcán széles vigyorral már ment is a szobába a számítógép elé.

Bekapcsolta a gépet, nyomkodta a gombokat, de valahogy sehogy sem tudta behozni a motorversenyt.

-- Mi van velem? -- morogta magában. -- Elfelejtettem volna melyik gombot kell megnyomni? Az nem lehet!

Valami azonban volt a dologban, mert bizony hiába próbálkozott,  a képernyőn csak nem jelent meg a motorpálya.

-- Sebaj! -- gondolt egyet --, akkor pasziánszozok! -- s tényleg ezzel a játékkal eltöltött egy óra hosszat.

Ekkor azonban meghallotta kukorékolni a kakast, nyávogni a szegény éhes cicát, nyüszíteni a kutyákat, akik szintén követelték a reggelit.

-- Oh a mindenit! -- csapott a homlokára Dani-anya --, egészen elfelejtkeztem róla, hogy anya vagyok.

De nem is neki jutott ez teljesen az eszébe, hanem a tündér kapcsolt be Dani agyában egy gombot, hogy figyelmeztesse felnőtt anyai kötelességére. S Dani-anya félig-meddig igazi felnőtt is lett hirtelen ettől a gomb kapcsolástól. Mintha magnó működne -- valóban az is -- odabent a fejében, és osztogatná a parancsokat, amit sajnos Dani nem tudott egyedül.

Most tehát elugrott a számítógép elől -- s nem is volt ideje a nap folyamán még egyszer elébe ülni -- és indult ellátni az állatokat. kiszórta a tyúkok elé a kukoricát -- rengeteget --, vizet is adott nekik. A macskának tejet öntött, a kutyának szintén tejet vitt, mert azt nem tudta, mit is ennének reggelire.

-- Husikát majd ebédre kaptok. -- mondta nekik. -- Na ezzel meg is lennék -- nyugtázta elégedetten --, most én következem. -- azzal asztalhoz ült és gyömöszölte magába egymás után a csokikat, mert tudta ő hol az édességek rejtekhelye, csak nem mert szó nélkül hozzányúlni eddig.

A " bőséges " reggeli után -- kényszerből -- a magnó parancsszavára -- nekilátott a takarításnak, de úgy látta, ezzel nem sok dolga lesz.

-- Hogy ragyog ebben a szobában minden! -- nézett körül álmélkodva a nappaliban.

Eddig ezt észre sem vette soha. Azért gondosan törölgetett, porszívózott.

A gyerekszobába érve, ijedten csapta össze a kezét:

-- Jézusom, olyan mint egy szemétdomb! Itt minden szanaszét van dobálva. Milyen rendetlen ez a gyerek! -- s ezt tényleg komolyan is gondolta.

Fájt a dereka, sőt minden porcikája, mire a takarítással végzett. Alig állt meg, hogy egyet szusszanjon:

-- Bevásárlás. -- súgta a magnóról egy hang az agyában.

-- Ja, igen. -- vágott a homlokára. -- Vásárolni megyek.

Elővette a bevásárló kosarat, pénzt vett elő a fiókból -- persze anyáéból --

s elindult a boltba.Kép

-- Tessék parancsolni -- szólt hozzá udvariasan az eladó --, mit adhatok?

Dani-anya huncutul mosolygott magában:

-- Tényleg csodálatos ez a varázssüveg. Igazi anya vagyok, amit ez a boltos néni is igazol.-- mondta gondolatban, de hangosan így szólt:

-- Kérek -- várjunk csak, mennyi is kell -- számolt gyorsan -- ebédre, vacsorára -- kérek hat szelet krémest, csokit, három zacskó selyemcukrot, három zacskó francia drazsét.

Elhallgatott és elővette a pénztárcáját. Várakozva nézett az eladóra.

A boltos csodálkozva nézett rá. Ismerte vevőjét, már évek óta nála vásáról nap, mint nap, de ilyen még nem volt, hogy csak édességet vegyen, se kenyeret, se tejet, se szalámit, se zöldséget.

-- Mást nem kér? -- kérdezte tőle végül. -- Kenyeret, vagy tejet? Talán elpártolt tőlem egy másik boltba?

Dani-anya szeme rebbent egyet, mint aki álmából ébred.

-- Ja ... igen ... tényleg ... persze, majdnem elfelejtettem. Kérek egy liter tejet és egy kiló kenyeret.

Kiszolgálta az eladó az elvarázsolt kisfiút, de érezte, itt valami történt, itt valami nincs rendjén.

A köveket rugdosva, a kosarat lóbálva -- majd kipotyogott belőle a vásárolt áru -- ballagott haza Dani-anya. Minden járókelő megfordult utána fejcsóválva, csodálkozva. Az ismerősök rosszallóan, megsértődve néztek rá:

-- Köszöntem neki, de Anna rám sem néz és nem köszön vissza. Megharagudott rám valamiért?

Dani-anya valóban nem nézett se jobbra, se balra, csak lefelé a járdára, minden figyelmét a kavics kötötte le, meg aztán nem igen ismert ő itt a bolt környékén felnőtteket. Akiket ő ismert, azok most az iskolában vannak és ott görnyednek a padokban a füzet fölött.

-- Szegények. -- húzta mosolyra a száját egy pillanatra sajnálkozva. -- Szegények.

Ő bezzeg, gondolt magára, ő nem gyerek, hanem felnőtt, anya, és szabad. Neki nem parancsol senki, azt csinál egész nap, amit éppen akar. Megtapogatta fején a varázssüveget.

A tündér, aki láthatatlanul ott lebegett felette és kísérte minden lépését, szintén elmosolyodott, és a kis magnó ismét megszólalt Dani-anya agyában:

-- Egy kissé igyekezned kellene, mert ebédfőzés előtt még mosnod kell.

Erre a kis varázssapkás megszaporázta a lépéseit, miközben az órájára pillantott.

-- A fenébe majdnem elfelejtettem, hogy mosnom kell. -- morogta bosszúsan.

Hazaérve előszedte a mosnivaló ruhákat, belerakta az egészet egyszerre a gépbe. Ráöntött a ruhákra egy egész doboz mosóport, beindította a gépet és sorsára hagyta.

Bement a gyerekszobába, leült az íróasztal elé és kissé fáradt tekintetét körbejáratta a bútorokon. Szeme megakadt a vastag könyvön..Eszébe jutottak az éhes farkasok.

-- Ahá, olvasni fogok. -- mondta és már nyúlt is a könyvért, de a kis magnó ismét megszólalt az agyában.

-- Hogy érnél már rá fényes nappal olvasni! Hallgatózz egy kicsit, mit hallasz, no mit? -- sürgette a hang.

Leengedte a kezét Dani-anya és hallgatózott. S valóban hangokat hallott, sóhajtozást, nyöszörgést az egész lakásból, a szobából, az előszobából, de még az udvarról és a kertből is.

-- Szomjas vagyok, vizet kérek ... vizet. -- könyörögtek a virágok.

-- Szomjasak vagytok? -- kérdezte csodálkozva az újdonsült anya. -- Ti tudtok beszélni?

-- Persze, hogy tudunk -- bólogattak a virágok a cserepekben --, és ilyenkor nem is kell kérnünk, szoktunk vizet kapni.

-- Jól van, jól van -- állt fel az új anya, miközben kezét sajgó derekára szorította --, ne türelmetlenkedjetek hozom a vizet.

Bőségesen megöntözte a növényeket úgy, hogy úszott az egész lakás.

-- Mi van veletek, miért nem isszátok ezt a finom vizet? -- zsörtölődött velük.

-- Ilyen sok vizet nem tudunk meginni. -- vágtak vissza bosszúsan a virágok. -- Ennyi vizet még soha nem kaptunk egyszerre.

Dani-anya kénytelen volt a tengernyi vizet a felmosó ruhával felszívni a szőnyegről, a padlóról.

-- A fenébe is, ha tudtok beszélni, miért nem szóltatok, hogy ne öntsek rátok ennyi vizet.

A virágok nem szóltak egy szót sem, csendben ingatták leveleiket, és nem tudták elképzelni, mi történhetett ezzel az asszonykával, aki mindig olyan gondos, kedves szokott hozzájuk lenni. Bársonyos hangja simogatja locsolás közben őket, de most nem lehet ráismerni, morc és goromba, sőt ha nem jajgatnak, ma talán még meg is feledkezett volna róluk.

-- Hát sóhajtoztak búsan --, ilyen még nem volt.

Az elvarázsolt Dani nem törődött a virágok sóhajtásával.

-- Ne panaszkodjatok nekem, meg vagytok itatva és kész, nem érek én rá veletek foglalkozni. Megyek teregetni, úgy hallom kész a mosás. -- azzal faképnél hagyta a méltatlankodó, elégedetlenkedő virágokat.

Kinyitotta a mosógép tetejét. Kiszedte a ruhákat a ruháskosárba és az udvaron felállított szárítóra kiteregetett.

-- Mi történt a trikómmal? -- nézte ijedten a kezében tartott foltos, tirke-tarka ruhát. -- Mitől lett ez ilyen? Úgy néz ki, mint egy térkép. Mit fog ehhez szólni anya? -- rémült meg egy pillanatra, de aztán eszébe jutott, hogy hiszen ő az anya. Ettől egy kissé megnyugodott.

Lengette a szél a kiteregetett ruhákat fel-le. A napocska becsukta, majd kinyitotta szemeit csodálkozásában. Még alaposan meg is dörzsölte öklével őket, azt hitte nem lát jól, de a ruhák nem változtak.

-- Ezek a ruhák nem verik vissza az én sugaraimat, nem ragyognak a fényemben.

Bizony nem. A szomszédasszony is -- aki pedig máskor irigykedve nézte anya kiteregetett hófehér ruháit, amint hintáztak a szellőben és vakítottak a napsütésben -- összecsapta két kezét és ámult-bámult.

Dani-anya átköszönt a kerítésen neki:

-- Kézcsókolom. -- s csak amikor látta a furcsa kifejezést a szomszéd néni szemében, jutott eszébe, hogy kijavítsa a köszönését. -- Áh jó napoz kívánok. -- s mint, akinek sietős dolga van a konyhában,  besietett.

Volt is dolga, mert a kakukkos óra ebben a pillanatban ütötte el a két órát.

-- Hűha, mindjárt itthon lesznek apáék és persze szokás szerint farkas éhesen.

Tányérokat tett az asztalra. Kanalat, villát is majdnem rakott a tányér mellé -- már a kezében voltak az evőeszközök -- de eszébe jutott, mi lesz az ebéd, és ahhoz pedig igazán nem kell se kanál, se villa, de még kés sem, elég a két kéz.

Mind a három tányérra két-két szelet csokoládét helyezett és egy-egy marék francia drazsét.

-- Hagy tudják meg végre, mi a finom. -- mosolygott. -- Nem ám tökfőzelék.

Itókát is készített mindenkinek. Egy-egy pohár sűrű narancsszörp igazán szépen díszítette a terítéket sárga színével. Alig végzett az asztal megterítésével, amikor meghallotta családja lépéseit az ajtó előtt. Szélesre tárta előttük az ajtót.

-- Szerbusztok. No mi újság Danikám az iskolában? -- s kajánul mosolygott a bajusza alatt, miközben puszira nyújtotta arcát. -- Neked is van valami újságod? -- fordult apa felé.

Egyikőjük sem felelt, csak kővé meredten nézték a ruhákat a szárítón. Az anyából lett Dani szemében rémület ült:

-- Ezek az én ruháim?!

-- Mi van veletek? -- kérdezte tőlük értetlenül az új anya és követte tekintetüket a ruhák felé. -- Ja, a ruhák miatt vagytok úgy oda? Egyszerűen nem tudom, miért lettek ilyenek. Biztosan a mosóporral van valami gond.

Apa hol Dani-anyára, hol anya-Danira ( az igazi anyára ) pislogott és mintha a négy szempárban -- igen egyszerre, mind a négyben -- ugyanaz a fény csillant volna.

-- Egy tündér szeme! -- gondolta apa. -- Itt van valami titokzatos. -- hangosan így szólt. -- Ezeket a ruhákat, azt hiszem, egyszerre tetted a gépbe.

-- Persze, hogy egyszerre. -- vágta rá az elvarázsolt Dani. -- Miért, nem egyszerre kellett volna?

-- Máskor szét szoktad válogatni -- mondta apa igen furcsa hangsúllyal --, külön a fehéreket és külön a tarkákat.

-- Oh, persze, persze! -- kiáltott fel Dani-anya. -- Hogy is felejtkezhettem meg erről? Hát azért lettek ilyen foltosak a ruhák.

Apa és az igazi anya tekintete összevillant, s mintha össze is mosolyogtak volna.

-- Gyertek ebédelni. -- szólt a varázssapkás anya. -- Biztos éhesek vagytok.

-- Dübörög a gyomrom az éhségtől. -- viccelt apa. -- Mi jót kapunk ebédre?

-- A világ legfinomabb ebédje vár benneteket az asztalon. -- mosolyog Dani-anya, és ismét kaján mosoly játszik a szája szögletében.

Gyors kézmosás, átöltözés itthoni ruhákba és éhesen, de egyben kíváncsian mennek    ebédelni apáék. Érzik, hogy a meglepetések sorozata várja őket a mai nap folyamán. A megérzésük nem hagyta őket cserben. Az asztalhoz érve igen csak meglepődtek.

A tányérokon nem gőzölgött, nem illatozott sem leves, sem főzelék.

Egymásra néz a két ember, apa és az ál Dani, de egyikük sem szól egy szót sem -- tudják, hogy valami varázslat történt? Megtudták a tündértől, vagy csak maguktól éreztek rá? Mindegy, honnan sejtik a dolgot, lényeg -- nem tiltakoznak a csoki ebéd ellen, csendben esznek.

Az elvarázsolt Dani is tördeli és egymás után rakja a szájába a csoki kockákat.

-- Ízlik az ebéd? -- néz apára tétován, mert valahogy nem tetszik neki ez a nagy csend. Máskor az ebédnél vidáman vannak. Ki-ki elmeséli mi történt vele a délelőtt folyamán, de most senki nem szól egy szót sem, csak majszolják a csokit. Tányér sem csörren, pedig az máskor olyan hangulatossá tette az ebédet. De vajon mi csörögne most, amikor nem kanállal esznek?

Apa vesz egy mély levegőt mielőtt megszólalna, ez akár sóhajtásnak is beillik:

-- Jó. -- feleli elbiggyesztve a száját, miközben a fejét jobbra-balra billegteti.

Dani azonban úgy érzi nem aratott valami nagy sikert ezzel az ebéddel, pedig ő igazán jót akart. Kedveskedni szeretett volna apáéknak és ráadásul drága ebéd is ez. Sokkal olcsóbban megúszták volna a bevásárlást, ha valamilyen levest és netán valamilyen főzeléket főz.

S valahogy neki sem ízlik igazán az ebéd. Forgatja, forgatja a szájában a csokit, de nem igen akaródzik már lenyelni, mintha nyomná a gyomrát a sok édesség, úgy érzi kicsit émelyeg a gyomra.

A sűrű, mézédes szörpöt meg éppen hogy csak megnyalja, de képtelen meginni.  Apáék azonban hősiesen az utolsó cseppig lehajtják a sajátjukat.

-- Köszönjük az ebédet. -- törlik meg a szalvétával a szájukat mindketten.

-- El is mosogatunk ugye azonnal, mert tudod hogy ma szülői értekezletre kell mennünk. -- mondja a varázssapkás Daninak felállva apa az asztaltól, és indul kávét főzni.

Mély sóhaj szakad fel Dani-anya lelkéből: --

-- Vinné el az ördög az egész mosogatást, az embernek egy csöpp ideje sincs egész nap. S persze ma lesz a szülői értekezlet, hogy vinné el az ördög azt is! -- s eszébe jutott, hogy ott lapul az ellenőrzőjében az osztályfőnöki figyelmeztető. -- Illetve a Dani ellenőrzőjében! -- gondolja felszabadultan. Neki ahhoz aztán igazán nincs az égvilágon semmi köze.

-- Feleljen érte Dani!

Hangosan csak ennyit mondott:

-- Elmosogathatunk. A szülőiről meg teljesen megfeledkeztem.

Apa ránézett és úgy látta Dani-anya, mintha huncut mosoly bujkálna a tekintetében.

-- Áh, csak képzelődöm. -- hessegette el magától a rossz érzést.

Apa kifőzte és Dani-anya elé tette az ínycsiklandozóan gőzölgő feketekávét.

-- Tessék igyál, jól fog esni ebéd után. -- s újra kaján mosoly játszadozott a szemében.

Az újdonsült anya megrezzent rémületében. Erre igazán nem számított, hogy ő kávét igyon? Megadóan vitte a szájához a csészét és belekortyolt a kávéba. Rettentő fintorra húzta el a száját, és megrázkódott, mint akit hideg ráz.

-- Mi történt kedvesem, nem ízlik a kávé? -- kérdezte apa aggodalmasan.

-- Pedig épp úgy főztem, mint máskor. -- és megkóstolta ő is a kávéját. -- Nagyon finom. -- jelentette ki. -- De ne idd meg drágám, ha nem kívánod, majd én megiszom később. -- s meg sem várta, mit válaszol Dani-anya, elvette előle a csészét. Titokban mintha rákacsintott volna anya-Danira, ki

nagyot nyelt, kívánta a kávét. Izgatta orrát a kávé illata, ezért, hogy ne kínozza magát, úgy döntött bemegy a gyerekszobába:

-- Ja, anya -- szólt vissza az ajtóból az ál anyának --, szabad számítógépezni?

Erre a kérdésre meg Dani-anya nyelt egy nagyot mielőtt megszólalt volna:

Nem a leckéddel kellene inkább foglalkozni?

-- Nincs sok leckém, az ráér. -- rántotta meg a vállát anya-Dani. -- Most szeretnék egy kicsit játszani a számítógépen.

-- Engedd meg neki, hogy játsszon egy fél órát. -- szólt közbe apa. -- Majd tanul később.

Dani-anya ámulva nézett apára.

-- Jól hallottam, tanulás helyett számítógép? Bezzeg eddig ilyet még soha nem mondott. -- gondolta, és így szólt: -- Játszhatsz egy kicsit. -- minden porcikája remegett, úgy kívánkozott a számítógép elé ülni, de nem tehette, ő anya, egy felnőtt, akinek mosogatni kell, meg szülői értekezletre mennie, az ne játsszon.

-- Mosogassunk hát! -- szólt durcás hangon --, essünk minél előbb tul rajta.

Apa csendesen mosolygott magában míg törölgette az edényeket.

-- Melyik ruhádat veszed föl a szülőire? -- kérdezte Dani-anyától csak úgy mellékesen, mintha csak kíváncsiskodna.

Csodálkozva fordult meg az elvarázsolt Dani:

-- Hogy melyiket? Farmer nadrágot húzok. -- feleli gyorsan.

-- Szülőire farmerben akarsz menni? -- húzza fel a szemöldökét apa. -- Vegyél fel inkább egy szoknyát, hozzá az új fekete magas sarkú cipődet. -- ajánlja. -- Még nem is igen volt a lábadon.

Dani rémülten rázza a fejét:

-- Még mit nem, hogy ő szoknyát vegyen föl! Szoknyát...? Meg magas sarkú cipőt? -- rémüldözik gondolatban és még bele is sápad.

-- Bogaram, a kedvemért. -- könyörög apa és átöleli Dani-anya vállát.

-- Ha nagyon akarod. -- adja meg magát a kis varázssapkás és sehogy sem tudja magát elképzelni ezekben a ruhadarabokban. -- Tündérkém segíts! -- fohászkodik magában, miközben magára ölti a szűk szoknyát és a lábára húzza a cipőt.

Óvatosan áll föl, mozdulni sem mer. A térdei remegnek, de mintha az egész előszoba remegne.

-- Istenem, attól tartok egy lépést sem tudok lépni. Szépséges tündér gyere segíts! -- suttogja halkan, nehogy meghallják a többiek.

-- Valami baj van? -- lépett melléje apa. -- Rosszul vagy? -- és együtt érzően karolja át álfelesége karcsú derekát.

-- Baj? Persze, hogy baj van, hogy a fenébe ne lenne baj, amikor még soha életemben nem volt a lábamon magas sarkú cipő. Egy tapodtat sem tudok megtenni benne. Anya hogy tud ebbe menni?! -- mondta magában, és már-már azon volt, hogy feladja, hogy lekapja fejéről ezt a vacak varázssüveget -- ez a hibás mindenért, a világért sem ő --, de ekkor megszólalt a fejében a kis magnó:

-- Hó, hó, lassan a testtel Danikám! Nem tudod levenni a feledről a varázssapkát, ne feledd! Estig ha tetszik, ha nem anya maradsz.

-- Akkor segíts tündérke! -- könyörgött magában Dani.

Meghallotta a tündér a kétségbe esett fohászt, varázspálcájával megérintette a könyörgőt:

-- Indulj el lassan, menni fog. -- súgta a fülébe.

S Dani megkönnyebbült a hang hallatán, és óvatosan lépett egyet-kettőt az ajtó felé.

-- Nincs semmi bajom. -- próbált könnyed hangon felelni apa aggódó kérdésére, s megint úgy érezte, mintha apa gúnyolódna vele. -- Á -- hárította el magától az egészet --, rosszul érzem, képzelődöm, hiszen apa nem tud semmit a varázslatról. Mehetünk az iskolába. -- mondta, és biztos ami biztos, belekarolt apába.

+

   Gyuszi bácsi, Dani osztályfőnöke, beszámolt Dani iskolai munkájáról:

-- Olyan jó eszű gyerek, sokra vihetné a tanulásban, de nincs semmi szorgalma. A magatartása is hagy sok kivetnivalót. -- és sorolta, sorolta mi mindennel foglalkozik Dani óra alatt a tanulás, figyelés helyett, amivel zavarja a tanárt és zavarja a többi gyereket is.

Irult-pirult, izgett mozgott Dani. Szemeit lesütötte és csak a padlót nézte borzalmas zavarában:

-- Rólam beszél a tanbá, bizony rólam. Ez a sok rossz, ez rettentő, még hallani is. -- s kezd megfogalmazódni benne egy elhatározás, hogy ha visszaváltozik egy hét múlva Danivá, meg fog javulni, mert ezt a szégyent alig tudja elviselni, főleg így anya képében.

Szeme sarkából apjára sandított:

--Oh, hogy sajnálom szegényt, hogy ilyen rosszakat kell hallania egy szem fiáról. -- s látta apja szomorú tekintetét, ahogy hallgatja a tanár bácsi véget érni nem akaró szóáradatát.

-- Ma azonban -- hallja Gyuszi bácsi hangját -- nem lehetett ráismerni Danira. Mintha kicserélték volna. Nem rendetlenkedett. Csendben ült az órán és figyelmesen hallgatta tanárai magyarázatát, és ha felszólították felelni, csodálatos volt a felelete. Minden tanár elismerően számolt be Dani mai munkájáról. Én is felfigyeltem rá, hogy ma nem hangoskodott, nem ugrált össze-vissza, mint egy kis szilaj csikó, nem verekedett, nem kötekedett a pajtásaival. Csak azon csodálkoztam -- mondta Gyuszi bácsi --, hogy tízóraira csokit hozott. Ezt pedig még nem láttam soha, hogy vajas kenyér helyett, csak csokit hozott volna tízóraira.

Dani fel nem emelte volna a tekintetét a padlóról a világért sem, feszengett anya bőrében, és megszólalni sem szólalt meg, mert ugyan mit is mondhatott volna.

Helyette apa szólt:

-- Gondolta az anyja, hogy kedvez neki egy kicsit, hátha akkor holnap szívesebben eszi meg majd a vajas kenyerét. -- Miközben ezt mondta, furcsán, áthatóan nézett Dani-anyára, aki épp csak egy pillanatra nézett bele apa szemrehányó szemeibe.

-- Bárcsak túl lennék már ezen a mai napon és főleg ezen a szülői értekezleten! -- fohászkodott magában Dani, de volt még vissza ebből a mai napból pár hosszú óra, ami tartogatott még pár kellemetlenséget számára.

Hazaérve az iskolából így szólt anya-Danihoz:

-- Legszívesebben a föld alá bújtam volna szégyenemben, annyi rosszat kellett végighallgatnom az előbb a szülői értekezleten. -- s elmondta, mit sorolt fel Gyuszi bácsi.

Az elvarázsolt anya csak pislogott, nem tett megjegyzést csak annyit:

-- Ma megpróbáltam rendesen viselkedni.

-- Igen ez érdekes -- mondta apa --, a tanáraid el voltak ragadtatva tőled ma. Miért nem tudsz minden nap ilyen lenni? Olyan nagyon nehéz ez?

Anya-Dani egy szót sem szólt. Az előszobából behallatszott az igazi Dani keserves sóhaja:

-- Bizony nagyon nehéz.

Összemosolygott erre anya és apa. Ezt látni kellett volna az elvarázsolt Daninak.

-- Mi legyen a büntetésed? -- hallotta apja mérges hangját Dani, és most ijedt meg csak igazán:

-- Ne hogy mást büntessen meg miatta apa! Vacsorázzunk. -- lépett be gyorsan a konyhába és közéjük állt, mint aki, meg akarja akadályozni, ne hogy olyan történjen, amit örökké bánna. -- Mit kértek vacsorára?

Anya-Dani és apa, mint akik összebeszéltek, egyszerre válaszoltak:

-- Csokit kérünk csokival.

-- Jaj, csak azt ne! -- keveredett fel Dani gyomra a csoki hallatára. -- Ne együnk inkább egy kis májkrémes kenyeret zöldpaprikával? -- kérdezte reménykedve, hátha lemondanak a csokiról, amiből épp elege volt mára.

Ismét összevillant anya és apa szeme egy pillanatra.

-- Ha Dani is beleegyezik, hogy csoki helyett májkrémes kenyeret eszik, akkor nem bánom, én is azt kérek, bár már kezdtem hozzászokni a csokihoz. Régen ettem ennyi csokit. -- mondta apa.

-- Dani azt eszik, amit kap. -- mondta Dani-anya gyorsan. -- Májkrémes kenyér és kész, nincs tiltakozásnak helye.

-- Szigorú vagy. -- bökte oldalba apa az ál anyát.

-- Neked is annak kellene lenni. Meg sem érdemli a csokit, annyi rossz után, amennyit a tanár bácsi mondott. -- nézett mérgesen Dani-anya és most igazi őszinteség csendült ki a hangjából, hogy komolyan úgy is gondolja, ahogy mondta.

Nagyot sóhajtott anya-Dani és úgy tett, mint aki megérdemli a büntetést.

-- Jól van, akkor májkrémes kenyeret kérek zöldpaprikával.

Az elvarázsolt kisfiúnak soha nem ízlett ennyire a friss kenyér, a paprika, mint most. Meg is evett belőle két szeletet. Vacsora közben megint arra gondolt, de jó lenne, ha véget érne ez a nap. Legszívesebben a kádban ülne, s most érezte, jól fog esni tetőtől-talpig megcsutakolni magát a szappannal.

-- Milyen messze van még az az idő, hogy a kádba mehessek, hiszen még vissza van vacsora után újra a mosogatás, amit apa biztos meg is jegyez, mihelyt lenyelik az utolsó falatot.

-- És mi lesz a ruhákkal, amit még mindig kint fújdogál a szél, pedig már csonttá vannak száradva? -- súgja Dani agyában a magnóról a könyörtelen hang. -- S vasalnod is kellene még. Nem gondolod?

 -- Ez nem lehet igaz! -- kiáltott fel Dani.

Csodálkozva néz apa és álanya is hirtelen a felkiáltóra.

-- Mi a baj? -- kérdezik egyszerre. -- Mi nem igaz?

-- Semmi, semmi. -- kapott észbe a varázssüveges Dani. -- Elnézést hangosan gondolkodtam. Szeretném már, ha végre ágyban lehetnék. -- sóhajt fel fáradtan. -- Hosszú volt nekem ez a mai nap.

-- Csak nem vagy ilyen korán álmos? -- kérdezi csodálkozva apa. -- Csak nem azt akarod mondani, hogy nem nézed meg a tévében a filmet? Izgalmas akció film lesz.

Egy pillanatra felvillan Dani szeme az akció film hallatára Segallal a főszerepben, de akkor érzi a sajgó nyilalást a derekában.

-- Nem érdekel engem a film, ágyba kívánkozom. -- mondja csendesen.

Apa huncut mosollyal a szemében, de aggodalmas arccal kérdezi:

-- Beteg vagy?

-- Nem vagyok beteg -- emeli fel tekintetét a tányérjáról Dani-anya --, csak fáradt, rettentő fáradt.

-- Akkor megkérjük Danit, hogy te fürödhess meg elsőnek, és feküdj gyorsan le, mi meg majd Danival utánad megfürdünk. Nos Danikám jó lesz? Anya fáradt. -- fordul anya-Danihoz, aki szeretettel és sajnálkozva simogatja tekintetével az elvarázsolt kisfiát.

S végre ágyban van Dani-anya. Észre sem veszi, hogy a gyerek szobába bújt az ágyba, s úgy látszik apáék sem veszik észre -- mert nem szóltak semmit. Nyakig húzza magára a takarót, de mielőtt lecsukódnának nehéz szempillái, leveszi a fejéről a varázssüveget, a párnája alá gyömöszöli és így sóhajt fel félálomban:

-- Azt hittem anyának a legjobb, de tévedtem.

 

 

. Harmadik fejezet

 

MA APA LESZEK

 

    Dani az elmúlt nap folyamán anyaként nagyon elfáradt, s talán ez az oka, hogy nyugtalanul aludt. Sokat forgolódott az ágyában. A paplan lecsúszott a földre, a lepedő galacsinná gyűrődött alatta. Az is közrejátszott a rossz alvásban, hogy félt attól, mi lesz, ha nem ébred fel korán hajnalban, ugyanis még e kudarc után is rettentően izgatta a gondolat, hogy felnőtt lehet. Így nagyon korán fel kell ébrednie, a fejére nyomni a varázssüveget.

-- Apa korán indul a munkahelyére dolgozni. -- mondta álmában, és még a hajnali felkelés sem riasztotta, sőt kíváncsian várta a reggelt.

Mégis, ilyen felkészülés ellenére is, a tündérkének kellett ébresztenie, mert Dani hajnalra mély, nyugodt álomba merült.

-- Ébredj kisfiú, már így is el fogsz késni a munkából! -- rázta Danit olyan erőteljesen, hogy majd lefordult az álomszuszék az ágyról.

Kinyitotta a fiúcska a szemét, de azt sem tudta kábultságában, hogy hol van és ki is ő most tulajdonképpen, Dani vagy anya? Ráadásul a szobát teljes sötétség borította, erre mondják, harapni lehet a sötétet. A félig leengedett redőny alatt semmi világosság nem szűrődött be.

-- Miért ébredtem fel, hiszen még éjjel van? -- morogta durcásan, és épp a másik oldalára akart fordulni, hogy a fejére húzza a takarót, aludjon még egy jót, míg anyukája kedves, halk hangját meg nem hallja, aki minden reggel, mint egy  tündér surran be a szobájába, hogy fiacskáját egy jó reggelt puszival ébressze. A forduláskor azonban megérezte, hogy valamit szorongat a kezében.

-- Á, a varázssüveg! -- villant agyába a felismerés és eszébe jutott a tündér, a csodálatos varázslat. Egyszeriben a feje búbjára nyomta a süveget s kiugrott az ágyból olyan gyors mozdulattal, hogy beütötte fejét az ágy mellett álló szekrény éles sarkába. A varázssüveg majdnem lerepült a fejéről.

-- Hű, ez fájt! -- sziszegte fájdalmában és megtapogatta a homlokát. -- Jó nagy púp dudorodik. -- sóhajtott mérgesen.

Neki-neki ütődve a bútoroknak botorkált a sötétben a villanykapcsolóhoz. Felkattintotta. Fényár öntötte el a kicsi szobácskát.

Dani végig nézett magán és nem akart hinni a szemének. Egyáltalán nem hasonlított felnőtthöz.

-- Nem változtam apává! -- kiáltott fel rémülten és csalódottan. -- Elvesztette volna a süveg a varázs hatalmát, vagy leesett az előbb a fejemről? -- s ijedten tapogatta meg fején a csúcsos sapkát. -- Megvan. -- nyugtázta azt a tényt, hogy a varázssüveg ott lapul a fején. -- Akkor mi a baj? -- csodálkozott Dani.

Kisietett a fürdőszobába, közben kétségbeesve fohászkodott a tündérhez:

-- Szépséges tündér, valamit rosszul csináltam tegnap, hogy nem tartod be az ígéreted? Nem lehetek mégsem egy hétig felnőtt?

A fürdőszobában is felkapcsolta a villanyt és a mosdó feletti tükörbe nézett. Látta, hogy a varázssüveg fordítva van a fején. Szája megkönnyebbült mosolyra húzódott.

-- Ez az oka hát, hogy nem hatott a varázslat. -- mosolygott és nyomban lekapta a fejéről a bűvös süveget, kifordította a színére és visszatette a fejére. Abban a pillanatban megnyúltak a lábai, a karjai. Megnőtt a dereka, de még a feje is nagyobb lett.

--Milyen furcsa! -- álmélkodott tükörbéli képét nézve, amint ismerős, kedves, bajuszos arc nézett vele farkasszemet. Egész teste megbizsergett a varázslattól, de ekkor megszólalt a kis magnó az agyában:

-- Ha azzal töltöd az időt, hogy gyönyörködsz magadban a tükör előtt, végképp elkésel a munkádból.

Dani összerezzent erre a rémisztő figyelmeztetésre.

-- Nem késhetek el, azt nem tehetem apával!

Befutott a szobájába s megnézte hány órát mutat a karórája.

Az óra könyörtelen volt, mert a mutatója gyorsan haladt az ötös szám felé.

-- Semmi reményem sincs -- sóhajtott fel szomorúan a Daniból lett apa --, hogy az öt órási buszt elérjem, pedig apa mindig ezzel szokott menni. Még ha a mosakodást, a fogmosást el is hagyom, akkor sem érem el ezt a buszt, mert azért felöltöznöm csak fel kell. -- legyintett lemondóan, de ekkor eszébe jutott az autó. Megkönnyebbült erre a gondolatra.

-- Apa vagyok -- nézett végig magán büszkén --, miért ne mehetnék ma autóval dolgozni?

Egyszeriben nem volt már sürgős a mosakodás -- úgy döntött még sem hagyja ki --, a fogmosás, az öltözködés.

Apja szekrénye előtt állva nem tudta eldönteni, melyik öltönyt is vegye fel.

-- Ezt a feketét -- vette ki a szekrényből az öltönyt és forgatta vállfástól a kezében --, vagy inkább a szürkét?

Végül a szürke mellett döntött.

-- Ezt többet láttam már apán, mint a feketét. -- mondta, miközben visszaakasztotta a feketét és kivette a szürke öltönyt. Bordó inget választott hozzá, fekete-szürke csíkos nyakkendőt.

A nyakkendővel azonban nagy bajban volt, sehogy sem sikerült megkötnie. Forgatta, rángatta később már a kezében, de végül az lett belőle, hogy nagy ívben átrepítette bosszúsan a szobán, s az ott kötött ki a virágtartón a virágok között.

Ugyancsak meglepődött délelőtt anya, amikor viráglocsolás közben felfedezte a virágcserépen lógó fekete-szürke csíkos nyakkendőt:

-- Ez meg, hogy a csudában került ide? -- nyitotta nagyra csodálkozásában a szemeit.

Dani meg tudná mondani, aki úgy döntött -- kénytelen volt --, hogy nyakkendő nélkül is elég jól néz ki.

-- Szemrevaló férfi vagyok, így nyakkendő nélkül is. -- mosolygott a tükörképére. -- Megakad a szemük rajtam a nőknek. -- s fésűjével megigazította rakoncátlan hajfürtjeit.

Elkészült az öltözködéssel. Ismét az órájára pillantott, hihetetlenkedve kiáltott fel:

-- Ennyire elszaladt az idő? Már autóval sem érek oda időben a munkahelyemre!

Kapkodott most már a cipőhúzással.Lefutott a garázsba, kinyitotta az ajtót, s már éppen be akart ülni az autóba, amikor rájött, hogy a slussz kulcs nélkül el nem indul az autó.

Vissza a lakásba. Tudta, hogy apja a kis táskájában tartja a kulcsokat. Sebtiben előkotorászta és futás vissza a garázsba.

Kulcs a zárba. Elfordította, s az autó motorja már fel is zúgott. Dani majdnem ütközésig nyomta a gázpedált, pedig apja, kint a tanuló pályán, amikor megengedte, hogy mellette ülve egy kicsit, lassú tempóban vezesse körbe-körbe az autót, megszidta ezért egy párszor:

-- Gyengéden nyomd fiam a gázpedált! Nem kell a motornak hangosan bőgni és főleg nem kell száguldani!

Daninak azonban most száguldani kellett. Így is jócskán késve érkezett a munkahelyére. Kettesével szedve a lépcsőfokokat rohant fel az épületben az irodája felé. A folyosón összeütközött hajszál híján a főnökével:

-- Hát te? -- nézett rá furcsán a főnöke. -- Mi történt? -- és lopva, de azért annyira mégsem, hogy Dani ne vegye észre -- az órájára nézett.

-- Bocsánat a késésért, de egy kissé elaludtam. Nem volt, aki ébresszen, illetve -- kapcsolt hirtelen Dani -- nem volt, ami ébresszen, elfelejtettem beállítani az órát.

-- El van nézve most egyszer. -- mosolygott nem túl barátságosan a főnöke. -- Az asztalodra tettem az üzleti megállapodásról szóló dokumentumot az olaszokkal. Nézd át kérlek, s tájékoztasd az ügyfeleinket még a délelőtt folyamán telefonon, hogy mik a feltételeink.

-- Kösz, rendben. -- válaszolt eléggé sután és értetlenül az apává varázsolt fiú. -- Úr Isten, mi lesz ebből?! -- rémült meg igazán, s gyöngyözni kezdett a homloka kínjában.

Beviharzott az irodába. Félénken nézett a feléje fordult arcokra. Egy-két arc ismerősnek tűnt-- járt már itt Dani képében egy párszor --, de a nevüket nem tudta.

-- Jó reggelt. -- köszönt és az asztalához sietett.

-- Szevasz.

-- Szia. -- hangzottak a köszönések minden asztaltól. -- Már azt hittük nem jössz ma dolgozni. Csodálkoztunk,mert tegnap nem említetted, hogy szabira mennél. -- mondta a szőke asszonyka az egyik asztal mögül, de nem várt a válaszra, munkája fölé hajolt és dolgozott tovább figyelmesen.

A varázssüveges felnőtt -- persze ezt rajta kívül senki nem tudta, a sapkája láthatatlan volt -- feszengve ült és mozgott ide-oda a székén, forgatva kezében a fontos okmányt. Azt sem tudta, mi fán terem ez az üzleti megállapodás.

Keservesen, akadozva olvasta el elejétől végig, majd újra és újra, de nem lett okosabb.

-- Ha százszor olvasom is el, akkor sem tudom mi ez az egész. Mit is mondjon telefonba -- mit is mondana, ha egyáltalán tudná is a telefonszámot.

Rettentően kínlódott:

-- Most mi lesz? Erre nem is gondoltam, amikor elhatároztam, hogy apa leszek. -- gondolta kétségbeesetten. -- Tündér segíts! -- könyörgött magában a tündérhez.

-- Kérsz kávét? -- lépett az asztalához az egyik kollégája, aki megzavarta könyörgésében Danit.

Megrezzent Dani egész testében, ahogy kizökkent a gondolatból. Merengve nézett kollégájára, aki türelmesen tartotta kezében a Daninak szánt kávét.

-- Nos kéred? -- kérdezte újra.

-- Mit? Ja, kávét? --ocsúdott fel az újdonsült hivatalnok. -- Nem kérek. -- rázta meg gyorsan a fejét és még a kezével is tett egy elhárító mozdulatot, amint rémülten utasította vissza a förtelmes keserű löttyöt.

-- Isten őrizz! -- suttogta magában. -- Elég volt tegnap anya koromban az az egy korty bőven, még most is forrong a gyomrom tőle.

Kollégája furcsán és csodálkozva nézett rá.

-- Nem iszol kávét? Beteg vagy? -- kérdezte tőle és a többiek is felemelték a fejüket a munkájukról, hogy megnézzék, tényleg sápadt, beteg-e a munkatársuk.

-- Valami baja biztos van, mert nemcsak, hogy nem kávézik, de ma még rá sem gyújtott. -- súgta Csomor Béla Sárikának.

Erre Sárika gondolt egyet és felállt. Közben felvette asztaláról a cigaretta dobozát, kivett belőle egy szál cigarettát. Danihoz lépkedett, felült az íróasztal szélére és így szólt:

 -- Adnál egy kis tüzet?

Dani most jött igazán zavarba. Mindkét kezét a zakója zsebeibe süllyesztette, közben reménykedett, hátha apja minden kabátja zsebében hord öngyújtót, mert bizony -- igaz jó későn eszébe jutott, hogy apja cigarettázik -- még pedig anya szerint többet, mint kellene.

A kabát zseb azonban üres volt. Dani ekkor felállt és a nadrág zsbeit kezdte kutatni, de itt sem járt több szerencsével.

Fészegen elmosolyodott:

-- Sajnos nincs nálam gyújtó. Otthon felejtettem. Nem is csoda, he reggel abban a nagy rohanásban otthon mardt.

-- Akkor ezek szerint cigid sincs, oh de sajnállak. -- mondta éles hangsúllyal Sárika. Az asztalához sietett és hozta a cigarettás dobozát. -- Parancsolj, gyújts rá. -- nyújtotta Dani felé.

Elsápadt Dani. Erre legkevésbé sem volt felkészülve, hogy ő rágyújtson.

Akármilyen eleven gyerek volt a varázslat előtt, arra még nem gondolt, hogy csenjen apja cigijéből és kóstolja meg.

Tétova, remegő kezekkel nyúlt a cigaretta felé:

-- Nem tudom elfogadjam-e, valahogy nem kívánom. -- mondta, de Sárika kitartóan tartotta elötte a dobozt.

Dani végül kikotort nagy nehezen, sután egy szál cigarettát a dobozból.

Béla hozzájuk lépett és tüzet adott először Sárikának, majd Daninak is.

-- Köhöm...köhöm... -- köhögött azon nyomban Dani és fulladozott. Szinte bele vörösödött.

A kollégák szeme furcsán összevillant:

-- Itt valami nincs rendjén. Összefüggés lehet netán a dudorral a homlokán. -- gondolták, de nem tettek megjegyzést. Nem firtatták a dolgot, dolgoztak tovább.

Dani eldobta a cigarettát, rettentő rosszul érezte magát. Zavarában nem merte felemelni íróasztaláról a tekintetét. Eszébe is villant ismét az üzleti megállapodás.

-- Mindjárt lejár az idő és még nem jutottam semmi eredményre. -- mormogta és idegesen megrándult a bajusza.

Megcsörrent az asztalon a telefon. Ijedten rezzent össze. Tétován nézett a kollégái felé, kik nem néztek rá, dolgoztak, csak amikor már negyedszer berregett fel a telefon, tekintettek rá kérdőn -- miért nem veszed már fel?

Dani sután nyúlt a kagyló után, felemelte és dadogva szólt bele:

-- Tessék, itt Papp Dénes. -- milyen jó, hogy ugyanaz a neve, mint az apjáé.

A főnöke volt a telefon túlsó oldalán, aki afelől érdeklődött, hogy megbeszélte-e már a feltételeket az olaszokkal?

-- Még nem. -- felelt Dani. -- Épp most akarom őket felhívni. -- füllentette.

-- Ne várasd őket tovább. -- utasította a főnöke.

-- Igen azonnal hívom -- ígérte Dani --, nem emlékszem a telefonszámra, meg tudnád mondani? -- kérdezte hirtelen, mielőtt megszakadt volna vonal.

-- Ez aztán igazán szokatlan tőled! -- hallotta Dani a vonal túlsó oldaláról főnöke méltatlankodó hangját, de megadta a kért számot.

Dani homlokáról ekkor már patakokba folyt az izzadság.

-- Tündérke, kérlek segíts! -- suttogta.

S a jóságos tündér -- azért volt jóságos, hogy segítsen a bajba jutottakon -- aki megígérte Daninak, hogy ha bajban lesz a hét folyamán, jön és segít neki, jött is nagy sebesen, csak úgy suhogott a ruhája.

-- Huzat van? -- nézett fel Sárika a számítógép billentyűiről.

Nem látta a tündért, aki odaült Dani íróasztala szélére és elmagyarázta neki -- a tündérek mindent tudnak -- mi is az az üzleti megállapodás.

                          Folytatás  a Varázssüveg-2 oldalon.

 


 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Pécs

(Gabi, 2009.11.30 13:47)

Igy első elolvasásra tényleg nem jó gyereknek lenni. Ha ilyen minden napja, hol van az ő kis akarata?