Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kép  

VIRÁGKERTÉSZ A KIS VAKOND

 

   Furcsa álomból ébredt a kis vakond. A napocska bekukucskált a parányi ablakon és látta, hogy erősen dörzsöli szemeit a vakond.

-- Jó reggelt -- köszönt be --, én ébresztettelek fel?

-- Jó reggelt napsugár. -- köszönt vissza a kis vakond. -- Nem te keltettél fel, dehogyis te -- dörzsölte még mindig a szemeit --, az álmom riasztott fel.

-- Mit álmodtál? -- érdeklődött a nap.

-- Csodálatos virágot láttam álmomban. -- felelte a vakond. Gyönyörű csillag alakú virágot, amely változtatta színét, hol fehér volt, hol piros, hol meg kék.

-- Nagyon érdekes álom. -- csodálkozott a nap, de elköszönt és folytatta útját az égen.

A kis vakond hozzálátott napi munkájához, de takarítás közben, ásás közben is makacsul kísértette a furcsa álom. Állandóan az csengett a fülében, hogy a virág tündére azt mondta neki: -- Ez a virág a tiéd lehet, ha akarod.

S eltelt a nap, eljött az este. A kis vakond lefeküdt és álmában újra látta a szép virágot, és a tündér most is azt mondta neki: -- Ez a tiéd lehet, ha akarod.

Eltelt két nap, eltelt három nap, s az éjszakák követték őket, és a kis vakond álma ismétlődött. S amikor a negyedik nap reggelén felébredt, elhatározta, utána jár, milyen virág ez, amelyikről ennyit álmodik.

Reggeli után első útja a könyvtárba vezetett.

-- Virágokról szóló könyvet kérek. -- mondta a könyvtárosnak.

A könyvtáros megcsóválta a fejét, elmosolyodott és a kis vakond elé rakott egy halom könyvet: -- Tessék, ezek a könyvek a virágokról szólnak.

A kis vakond majd kétrét görnyedt a könyvek súlya alatt. Alig tudta egyensúlyozni az egymásra helyezett olvasnivalókat, el sem látott felettük, csak sejtette, hol az út.

Egyszer előrebillent a rakománya, ilyenkor futott pár lépést, és amikor hátra billent a sok könyv, akkor hátra lépett.

Így ért haza, ilyen tánclépésekben. Otthon ezután belebújt a lapok közé és olvasott. Pápaszemes orra majdnem súrolta a betűket. Szívta, szívta magába a virágokról szóló tudományt.

Úgy belemélyedt az olvasásba, hogy nem hallotta barátja kopogását, csak akkor vette észre, mikor az megállt mellette.

-- Gyere kirándulni -- hívta Fürge Ürge --, gyönyörű idő van.

-- Nem, most nem érek rá. -- mondta a kis vakond és már bele is feledkezett ismét az olvasásba.

Fürge Ürge bosszúsan ballagott el.

-- Ha nem, hát nem. -- mormogta a bajusza alól és nem tudta elképzelni, mi üthetett a barátjába.

Késő délután, amikor hazafelé bandukolt a kirándulásból, ami nagyon unalmas volt egyedül, belesett a kis vakondhoz és csodálkozott.

-- No, mi fene, ez még mindiKép g olvas?! Csak tudnám, mivel tömi tele a fejét!

Így ment ez napokig. A kis vakond csak olvasott és olvasott. Hiába hívták a pajtásai, ki sem tette a lábát a házából. Amikor az utolsó könyvnek is az utolsó betűjéhez ért, becsukta a könyvet, levette szeméről a szemüveget és így szólt magához: -- Azt hiszem mindent tudok, amit a virágokról tudni lehet. Tudom mikor, milyen talajba kell elvetni a magokat. Tudom, hogyan kell keresztezni az egyes fajokat, hogy szebb, nemesebb virágot termesszek ki. Ismerem a sok-sok virág neveit, de olyan virágról, amiről álmodtam, nem olvastam. Hogy lehetne az enyém az a virág, ami nincs is?

Szomorúan ült és nézett maga elé, de egyszer eszébe jutott valami, s mint a rugó felpattant és nagy munkához látott.

Ide-oda tologatta a bútorokat a konyhában mind addig, míg az egyik sarok üres nem lett. Itt berendezett magának egy kis laboratóriumot. Dolgozott napestig. Kevergette, rázogatta a különböző talajmintákat. Kémcsövekbe melegítette, forralta a tápsókat. Hol a könyv fölé hajolt, hol a kémcsőben nézegette a fortyogó oldatot figyelmesen.

Fürge Ürge bekukucskált az ablakon és nem akart hinni a szemének.

-- Mit csinál ez? -- azzal elfutott az arany hörcsöghöz. -- Gyere már, nézd meg te is, mit művel a barátunk. Attól tartok valami baja van.

Az arany hörcsög is úgy vélekedett, hogy a vakondnak az agyára ment valami.

-- Durrr ... -- nagy csattanás hallatszott bentről, s látták, hogy egy barna folyadékkal teli kémcső felrobbant. Az egész arcát beterítette a megszeppent kis vakondnak.  De ez a kis baleset nem szegte a kedvét, folytatta a kísérletezést tovább, míg nem egyszer a cserepekbe ültetett magok kidugták fejüket a földből.

A kis vakond el nem mozdult mellőlük, öntözgette a tápoldattal, és egy reggel, amikor felébredt, tekintete a virágokra esett. Abban a pillanatban bontották ki szirmaikat a bimbók.

A kis vakondnak még a lélegzete is elállt örömében. Fehér, csillag alakú virág pompázott előtte, mely már nem is fehér, hanem piros, de ... jé, most meg már kék!

-- Itt a virágom! -- kiáltott fel a vakond. -- Az álom virágom! Sikerült!  Mi legyen a neved, kicsi virágom, mi legyen a neved?

Ráncolta a homlokát, törte a fejét.

-- Szivárványvirág. -- mondta hirtelen. -- Szivárványvirág. -- ízlelgette a szót. -- Igen, ezennel elkeresztellek szivárványvirágnak.

Elfutott Fürge Ürgéhez, majd az arany hörcsöghöz.

-- Gyertek, nézzétek meg, milyen gyönyörű virágot kereszteztem ki. -- szólt hozzájuk lelkendezve.

-- Gyönyörű!

-- Érdekes! -- csodálták a barátai és most értették meg, miért olvasott és dolgozott olyan sokat a kis vakond.

Beültették a kertet a csodálatos virággal. Harmatcseppekkel öntözték reggel. A napsugár simogatta bársonyos szirmait. A madarak dalaikkal ringatták álomba a kis virágot.

A kis vakond boldog volt, de büszke is a szépséges virágra.Kép

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.