Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

ZSÓFI  ÓVODÁBA  MEGY

 

Klasszikus mese óvodásoknak óvodásokról

 

Születésnap

 

                   

                     Kis szobában, kis asztalkán, kicsi tortán három gyertyaszál,

                     Előtte önfeledt, boldog mosollyal egy pici gyermek áll.

                     Számolgatja a gyertyákat: egy, kettő, három

                     Két kezével tapsol egyet: ugye anyu elfújhatom?

 

 

                     Bólint anya, szemében könny: persze kicsim rajta!

                     Egy nagy fújás és elalszik minden gyertya.

                     Felkapja apa a gyermeket és lendíti magasba,

                     Ünnepel mindenki, hisz születésnap van ma!

 

 

                     Zsófika most lett három éves éppen,

                     Zafi kutya vakkant egyet, örömét fejezi ki ekképpen.

                     Kicsi gazdám szép a tortád, oh, de finom is lehet...

                     Zsófi kezéhez nyomja orrát: jut nekem egy szelet?

 

 

 

 

Séta  az  óvodába

 

Békésen alszik kiságyában Zsófi. Mellette a maci is még az álom országát járja.

-- Ébredj kincsem! Ébredezz! -- lép ágyához édesanyja.

Kinyitja szemét a gyermek és ijedten néz:

-- Mi történt, valami baj van anya?

-- Dehogy kicsim, semmi baj nincs. -- mosolyog anya. -- Gyere öltözz, sétálni megyünk.

Piros szoknya, fehér blúz, rákerül a kislányra, előre szalad, ki a kapuba:

-- Merre megyünk, erre-arra? -- s kezével mutat mindkét irányba.

Utoléri az asszony eleven kis gyermekét:

-- Add a kezed Zsófi, s elsétálunk az óvodába.

Ijedten kapja anyjára szemeit Zsófi:

-- Ilyen hamar, máris? -- kérdi

-- Nem maradsz ott, ne félj, csak szétnézünk. -- nyugtatja anya.

De a kislány szíve hevesen kalimpál.Kép

 

A kapuban óvó néni várja kedvesen:

-- Gyere Zsófikám, nézzünk szét a teremben. Ő a Sári. -- mutat egy copfos hajú leányra. -- Itt van Peti és Dani.

Zsófi csodálkozva nézi őket: -- Hű, de egyformák!

-- Igen így van, mert ők ikrek.

-- Gyere velem labdázni! -- fogja meg kezét egy szőke kislány, s húzza a labda felé.

Lép egyet Zsófi tétován, hátra néz, szemében könny: -- Ne hagyj itt, kérlek anyu! -- s két nagy könnycsepp gördül végig orcáján.

Megérti anyja e néma kérést, bátorítóan mosolyog: -- Játssz, csak játssz nyugodtan édesem.

A többi gyermek is közrefogja Zsófit, kiabál egyik is, másik is: -- Ide, ide dobd a labdát nekem!

S repül a pettyes labda, vidám a kis társaság, Csak Zsófi szeme rebben néha-néha hátra, hol anyu áll.

Abba is hagyja a játékot, bár csalogatóan hívja a sok gyerek, de a kislány anyjához bújik: -- Menjünk haza. -- súgja.

Köszönni is elfelejt Zsófi, úgy szedi a lábait.

Óvó néni int: -- Holnap reggel várunk, én és a társaid.

 

 

 

Az  első  nap

 

Megszólal a falióra kis kakukkja: -- Kakukk, kakukk hét óra!

-- Ne hangoskodj! -- morog rá Zsófi. -- Aludni szeretnék! -- s fejére húzza a takarót.

-- Nem úgy van az! Fürgén ki az ágyból! egy-kettő a fürdőbe! -- szó be az ajtón anya.

Zsófi meg sem moccan. Úgy tesz, mint aki nem hallja. Remeg a gondolattól, hogy mennie kell az óvodába.

De jaj, anya mily könyörtelen, takaróját lerántja róla hirtelen!

-- Sietni kell kislányom, mennem kell dolgozni a gyárba, de előtte téged beviszlek hamar az óvodába.

Soha még így nem esett rosszul Zsófinak a felkelés. Reszkető kezével sehogy se ment a fésülködés. Húzta, ráncigálta szép hosszú haját, de a fájdalmat nem érezte egyáltalán. Nagyobb volt a szívébe a harag és a félelme:

-- Miért teszi ezt vele anya? Miért hagyja ott az óvodában? -- sehogy se értette.

Akármilyen lassan is, de elkészült mindennel, indulásra várva állt az ajtóban könnyes szemmel.

-- gyere Zsófikám, siessünk, mert elkések. -- fogta meg a kislány kezét édesanyja.

Kép -- Várj anyu! -- kiáltott a gyermek, s futott vissza a szobába. A Brumi mackójával jelent meg újra: -- Őt a világért itthon nem hagyom! -- mondja.

Elől ment anya kézen fogva húzta Zsófit.

Zsófi pedig maga után húzta a kis macit.

Mosolyogtak, akik látták így őket az utcán, buszon, villamoson.

Így értek az óvodához, nem vették észre, hogy egy kis cirmos cica utánuk oson.

Visít Zsófi, könnyei csurognak: -- Anyu értsd meg kérlek, nem akarok itt maradni!

Óvó néni türelmesen és kedvesen szól a kislányhoz: -- Adj puszit anyukádnak, s gyere a pajtásokhoz.

Két kézzel kell Zsófit lefejteni anyjáról, aki nem tud megszólalni a fojtogató sírástól.

Érzi a kis cica, hogy valami nagy baj van most, s mindent elkövetne, csak tudna a kislányon segíteni.

Toporzékol, rúg, vág Zsófi: -- Anyu, anyu ne hagyj itt!

-- Ha a munkámnak vége, jövök érted!

De ez nem vigasztalja Zsófit.

Odaszalad Eszter, Sári és Dani is: -- Ne sírj, gyere velünk játszani.

-- Nem akarok! -- szipog Zsófi és rájuk sem néz.

Nem fogadja el a reggelit sem, pedig csábítóan kacsint rá az asztalról a finom édes méz. Csak fogja két kezébe mackóját, s el nem mozdulna a fal mellől, a könny továbbra is folydogál a két szeméből

Ragyogóan süt a szeptemberi nap. Hívogatóan hinti szét melengető sugarait. Ki is mennek az udvarra játszani, futkosni a gyerekek. Hintáznak, karikáznak, labdáznak és kergetőznek.

Csak Zsófi áll a kerítésnek dőlve, vágyakozva néz ki a járókelőkre.

Könnye még mindig nem apad, s sok fújástól az orra is jól bedagad.

Egyszer csak felfigyel a cirmos cicára, aki nem tágított az óvoda kerítése mellől.       Látja a kislány bánatát, kitalálja annak fájó gondolatát. Eszébe jut ismét, hogy segítsen rajta. Így begörbíti hátát, farkát magasba tartja.

-- Minyáú pici lány, miért itatod az egereket?

Beugrik a kerítésen és Zsófi lábához dörgöli selymes szőrét: -- Ne sírj! -- dorombólja halkan. -- No ne sírj már, itt maradok veled, s ha te is akarod a barátod leszek.

Abbahagyja Zsófi a szipogást, s felemeli arcához a kiscicát.

-- Persze, hogy akarom, hogy a barátom legyél. -- s eljátszanak ketten, míg meg nem szólal a templom harangja, jelezve, hogy itt a dél.

-- Most menj be szépen Zsófikám a többi gyerekkel és edd meg az ebéded. Alvás után várlak megint, s ha érted jön anyukád, elkísérlek haza.

Be is megy a kislány, az ebédhez ülne, ha el nem eredne újra a könnye.

-- Anyut akarom! -- zokog fel.

Óvó néni megsimogatja, bátorítóan mosolyog:

-- Egyél Zsófi hamar. Nézd a többiek is esznek, Sári és Dani már másodszor merítenek.

Megpróbálja Zsófi lenyelni könnyeit és vele egy pár falatot, de nem tudja elfelejteni a gondolatot: -- Miért hagyta itt anya? Jön-e érte majd, vagy elfelejti?

Ezekkel a szomorú gondolatokkal bújt be kis ágyába, de sehogy sem tudott elaludni. És ahogy így álmatlanul sírdogálva forog jobbra-balra, ekkor egy pici, piros ruhás kedves lény ugrott mellé az ágyba.

-- Pszt, ne félj! Én vagyok az álommanó, messziről jöttem,

Üzentek értem, s azon nyomban nagy sebesen repültem.

Idetelepedek kényelmesen a párnád szélére,

S álomport hintek álmos két szemedre.

Hunyd le kis szemed, aludj csendesen,

Álomország tündére fogad téged kedvesen.

 

Egy ugrás csak, s már itt is vagyunk meseország kellős közepében,

Nézzünk körül kissé a madarak és állatok sűrű erdejében.

Széthajtja Zsófi a bokrok üde zöld és harmatos ágait,

Mereszti szemét és csodálkozva nézi az állatok játékait.

-- Nézd manócska! Ugrálnak, bújócskáznak vidáman!

-- Igen Zsófikám épp úgy, mint ti játszotok az óvodában!

 

Egyetlen madárka és állatka sem sír, nem húzódik félre,

Felszabadultan, boldogan játszanak óvó nénik örömére.

S ha eljő az idő, anya, apa siet értük, haza viszi őket,

Délután szüleikkel beszélgetnek, játszanak, készítenek etetőket.

-- Véletlenül sem kell attól tartaniuk, hogy anyjuk ott felejti?

Kérdi Zsófi szipogva. -- Nem ám, hiszen anya gyermekét szereti!

 

Elővesz a manó akkor egy csodálatos varázstükröt, a lányka elé tartja:

-- Nézz bele Zsófi -- biztatja -- ez szüleidet neked megmutatja.

-- Jé! Ott van anyu, dolgozik, a számítógépet programozza!

-- Ott meg apu! -- kiált a kislány -- Ő meg a cipőt foltozza!

Mind a ketten munka közben sűrűn az órára néznek,

Sietnek, hogy gyermekükért az óvodába időben érkezzenek.

 

 

Ugye, ugye, most már tudod, hogy nincs miért sírnod,

Ha felébredsz vidáman kell a gyerekekkel uzsonnáznod.

Szót fogadott Zsófi a kis manónak, elaludt mélyen,

S ébredés után nem sírt, az asztalhoz ült szépen.

Egymás után nyelte a finomabbnál finomabb falatot,

Amikor jól lakott, eltette a kis cicának a maradékot.

 

Tárt karokkal futott édesanyja elébe: -- Jó, hogy jöttél értem!

-- Ahogy a munkámmal elkészültem, siettem, ahogy ígértem.

Óvó néni beszámolt a nap eseményeiről részletesen:

-- Nem volt a kislánnyal semmi baj, délután különösen.

Szeretettel nézett Zsófira anyu, simogatta haját büszkén,

Apa is boldog lesz, hogy úrrá lett a bátorság kicsi gyermekén.

 

Otthon Zsófi csak mesélt, csak mesélt a cirmos cicáról,

A piros ruhás álommanóról, s a gyönyörű Álomországról.

-- Nem félek ezután az oviba menni! -- kiáltotta örömmel,

-- Dolgozhattok nyugodtan, én várlak benneteket türelemmel.

-- Óvó néni vigyáz rám és jóra tanít, a pajtásokkal játszom,

-- Cirmi cica a barátom, s alvás közben Meseországot bejárom!

 

 

Zsófi  és  a  jelzőlámpa

 

Szervusz Cirmi barátom, jó reggelt, látod nagy lány vagyok,

Apu, anyu úgy döntött, óvodába ezután egyedül járhatok.

Tudom, ha a jelzőlámpa piros, tilos a túloldalra átmennem!

Ha a lámpa sárga, még mindig nem szabad a járdáról lelépnem!

 

De, ha zöldre vált, nincs akadály semmi,

Szabad az úttesten szépen áthaladni!

Ezt nem elég tudni, be is kell mindig tartanom,

S akkor hidd el hosszú bajszoskám, nem lesz soha bajom!

 

Elismerően bólint a cica: -- Nagy vagy Zsófi, látom,

Én azért elkísérlek az óvodába, hisz te vagy a barátom.

Így mennek együtt zöld jelzésnél át az úttesten,

Barátságosan mosolyog, aki látja őket kettesben.

 

 

Zsófi  a  napos

 

Óriás piros lufiba kapaszkodik Zsófi és száll, száll fel a magasba. Egy arra repülő madárka csőrével belecsíp a feszülő lufiba. Bumm... szétdurran és a kislány a fűbe pottyan.

Ijedten nyitja ki szemeit. Körülnéz. Mosolyra húzza száját. Még épp, hogy pitymallik, de felismeri szobája kedvenc bútorait. A szekrényét, tetején a sárga macijával, a polcokon a könyveit, asztalkáját.

-- Álmodtam. -- s eszébe villan, hogy ma korán akar kelni.

Fürgén pattan ki ágyából és igyekszik a fürdőszobába menni.

A fürdő előtt édesanyjába ütközik:

-- Hohó, mindjárt fellöksz! Hová, hova ilyen sebesen és ilyen korán? -- néz csodálkozva Zsófira.

A kislány szemében lázas izgatottság tükröződik, csak úgy ragyog:

-- Tudod anya, ma én leszek a napos az oviban. -- mondja lelkendezve. -- Sietnem kell. Kérlek, te is siess, hogy el ne késsünk!

-- te leszel a napos? Úgy? Akkor fürgén a mosakodással! -- s kedvesen megsimogatja Zsófi kócos haját.

 

-- De lassan döcög ez a villamos! -- morog Zsófi

Anyukája mosolyog magában.

Akármilyen lassan is döcög a villamos, odaért az óvoda elé. Zsófi gyorsan leugrott róla.

-- Nyáú! -- ugrott félre az útjából a Cirmi cica. -- Kicsin múlott, hogy majdnem rám ugrottál! Miért ez a nagy sietség?

-- Jaj kis cicám! Hát nem tudod, hogy ma én leszek a napos? -- kérdi tőle Zsófi türelmetlenül. -- Hisz tegnap mondtam neked.

-- Igaz, igaz. -- csap a homlokára Cirmi barátja. -- Elfelejtettem.Kép

-- Szia anyu! -- nyújtja puszira piros arcát a kislány. -- Ne haragudj, de mi már futunk is Cirmivel.

-- Azért a jelzőlámpánál vigyázzatok! -- inti lányát az asszony.

Zsófi izgatottságában se nem hall, se nem lát. Cirmi cica kapja el a szoknyája szélét a gyalogos átkelő helyen:

-- Állj meg barátom, állj meg! Nem látod, hogy a jelző lámpa pirosat jelez? Piros és akkor az úttestre lépni tilos!

Megtorpan Zsófi hirtelen. A lámpára néz mérgesen:

-- A fenébe, még ez is! Nem elég, hogy csak döcögött a villamos, most még a lámpa is jelzi, hogy lelépnem az útra Tilos!

-- Ne türelmetlenkedj, időben odaérsz az oviba. -- nyugtatja a cica. -- Te leszel az első. Mire a többiek megérkeznek, fehér köténykédben ott állhatsz már az ajtóban.

A dadusnéni fel is kötötte Zsófira a pici köténykét, ami jelképezi, hogy ő a napos, készítheti a gyerekek reggelijét. Komoly arccal terítette le abrosszal a kis asztalkát, tette mindenki elé a friss kalácsot, a gőzölgő kakaót. Olyan izgatott volt Zsófi, hogy ő maga alig evett, csak társait biztatta egyre:

-- Szépen egyetek és eleget!

Hozzá lépett az óvó néni, vállára tette a kezét, kedvesen mosolygott:

-- Ügyes vagy Zsófikám, de te is sokat egyél.

Reggeli után tálcára rakta a kislány az üres csészéket, s úgy, ahogy otthon anyjától látta, lerázta a terítőket.

-- Most pedig -- dörzsölte össze két kis tenyerét -- vizet kérek a dadusnénitől és a virágokat megöntözöm.

Egész nap tett-vett Zsófi a pajtásai körül, ellátta őket papír zsebkendővel, játékkal és boldog volt, hogy mindenki örül. 

Zsófi nagy munkája közben ki-ki szaladt az udvarra a Cirmi cicához:

-- Jaj bajszoskám úgy félek, most kell tálalnom az ebédet! Mi lesz velem, ha kiejtek a kezemből egy tányért, vagy ügyetlenségemben a poharat leverem?

Cirmi cica két lábra állt, hogy a kerítésen felérje Zsófi arcát, s azt érdes nyelvével végignyalva, így vigasztalja:

-- Sose félj barátom, csak bátran tedd a dolgod, sem a pohár, sem a tányér nem repül meglásd a földre.

 

A Cirmi cica is kifutott a virágos rétre. Piros, kék, fehér és lila virágot szedett a tányérok mellé a szép terítőre. Majd gondolt egyet, s felugrott az ablak párkányára, hogy onnan fentről nézze, mit is csinál az ő kis barátja.

Pisze orrát az üveghez nyomta, így leste mily ügyesen sürög-forog fehér kötényében az asztalok között Zsófika. Kopogott neki, hogy nyissa ki az ablakot, s átnyújtotta a sok szép színes virágot.

Mire Zsófi édesanyja munka után sietett érte, hogy vigye haza, Zsófi fáradtan vonszolta lábait, de még szívesen maradt volna az oviban. Otthon aztán anyjának, apjának nem győzte mesélni, milyen jó volt neki a gyerekek között naposnak lenni.

 

 

 

 

Zsófi  és  a  számok

 

                                     Az óra mutatója igen lassan halad előre,

                                     Zsófi nem figyel csöppet sem a beszélőre.

                                     Óvó néni pedig magyaráz a számokról,

                                     Nem mind a tízről, csak az első háromról.

 

                                     Ha egy számhoz hozzáadok egyet és még egyet,

                                     Kapok akkor hármat, nem többet és nem kevesebbet.

                                     Ismételd Zsófi, kíváncsi vagyok tudod-e!

                                     Rázza a fejét a kislány: -- Nem tudom. -- felelte

 

                                     Hazafelé észreveszi Zsófi bánatát Cirmi,

                                     Valami történt az óvodában? -- kérdezi.

                                     Nagyot sóhajt a kislány, elcsuklik a hangja:

                                     Nem figyeltem matekórán a számokra.

 

                                     Nem tudom mennyi az egy meg egy, meg egy,

                                     Nem figyeltél, az eszed nem volt ott, egyre megy.

                                     Tudnál nekem segíteni Cirmi? -- könyörög Zsófi,

                                     Szeretném, ha tudnám a számokat összeadni.

 

                                      Jól van Zsófi, a barátnak segít a barát,

                                      Látod ott a bokron azt a három madárkát?

                                      Visszafelé próbáljuk megoldani a példát.

                                      Mennyi marad az ágon, ha elzavarok két madárkát?

 

                                      Azzal felborzólja a szőrét, farkát lengeti,

                                      Ezzel a bokorról a két verebet elkergeti.

                                      Elröppen a két madár nagy csiripeléssel,

                                      Egy maradt! -- kiáltja Zsófi. Cirmi bólint elismeréssel.

 

                                      Boldog a kislány, örömében nagyokat ugrál:

                                      Nem is nehéz a számokkal bánni, jól magyaráztál!

                                      Cirmi cica komoly marad, inti Zsófit a jóra:

                                      Oda figyelj az óvó nénire, ha a számokat tanítja!

 

 

 

 

Séta  a  városban

 

Csörög a tányér, a pohár. A kis naposok, bár óvatosan szedik le az asztalról, s rakják tálcára azokat, mégis összekoccannak, csörögnek.

-- Ha készen vagytok a reggelivel -- szól az óvó néni --, foglalkozás órán elmegyünk sétálni.

Pillanatok alatt sorba állt a kiscsoport, kéz a kézben. Alig várták az indulást. Imádtak sétálni a városban. Sok érdekességet láttak minden séta alkalmával. Óvó néni megfogta a sor elején álló Zsófi kezét. Dadus néni Peti kezét fogva zárta a sort.

-- Hová megyünk? -- érdeklődött Zsófi.

-- Először elsétálunk a vasútállomásra. Megnézzük a vonatokat, amelyek úgy futnak az országunk városai, falvai között, mint a testünkben az erek. -- felelte az óvó néni. -- Arra kérlek benneteket, hogy legyetek óvatosak, viselkedjetek rendesen! Ne ugráljatok és a magyarázatokra nagyon figyeljetek!

-- Ígérjük így lesz! -- zúgták a gyerkőcök, s közben izgatottan sugdolóztak egymás között, milyen is lesz az a hatalmas vonat.

Mint kitűnt, vonaton még egyik kiscsoportos sem utazott.Kép

-- Mi a nagyihoz -- mondta Eszter --, mindig autóval megyünk.

-- Mi meg busszal. -- jelentette ki Dani.

Teli izgalommal sétáltak a város szélén épült vasútállomáshoz.

Szájtátva nézték az éppen kiinduló, emberekkel tömött vonatot, amit egy vasutas bácsi irányított, egy zöld kerek kis táblával, jelezve, hogy mehet a vonat, szabad a pálya. Nézték az állomás előtt a vasúti síneken várakozó villanymozdonyt. A vezető bácsi mosolyogva köszönt a csöppségekre. Leugrott hozzájuk.

-- No, ki szeretne szétnézni ebben a masinában?

-- Én!

-- Én! -- kiáltották kórusban a gyerekek.

A bácsi nem lepődött meg ezen. Felemelte Zsófit, majd Esztert. Feltette a mozdonyra. A két kislány azt sem tudta mit nézzen.

-- Ez mi?

-- És ez mi? -- kérdezték és mutogattak ide-oda csöpp kezükkel.

A vasutas bácsi szép sorjában elmagyarázott mindent.

-- Ez az indító kulcs. Ez a fékező rendszer. Ez a jelző síp. -- s megnyomta a gombot. Felharsant a fütty szó. Fütyült a mozdony.

Visongtak a gyerekek. Röpke egy óra alatt mindenki megismerkedett a villanymozdony belsejében lévő összes műszerrel.

-- Mekkora sebességgel száguld ez a mozdony? -- kérdezte kíváncsian Peti.

-- Nyolcvan-száz kiló méterrel. -- válaszolta a vezető bácsi.

-- Hű, az óriási! -- nyitotta tágra a csodálkozástól a szemeit Peti.

Már a belváros utcáin sétált a kis csapat, de még mindig a vonatról beszélgettek izgatottan:

-- Micsoda hatalmas kerekei voltak! -- ámuldozott Sári.

-- Itt megállunk. -- szólt az óvó néni egy bolt előtt. -- Ez egy zöldséges bolt. Bemegyünk.

Itt is volt nézni való. A polcokon szépen rakva sorakoztak a káposzták, saláták, zöldségek, sárgarépák. Ládákban csábítóan mosolyogtak az óvodásokra a piros, fénylő almák.

-- Nézd Eszter, mennyi narancs! -- kiáltott fel Zsófi a narancsok láttán.

-- Ott meg banán hegy van! -- nyalta végig nyelvével a szája szélét Peti.

Óvó néni elővette a pénztárcáját.

-- Kérek tizenkét darab érett banánt. -- mondta az eladó néninek. S amikor megkapta, megkérdezte: -- Mennyit fizetek?

- Egy kiló és negyven deka, százötvennégy forintot kérek. -- mondta a boltos néni.

Óvó néni kifizette a banán árát, amennyit az eladó mondott. Figyeltek a gyerekek a vásárlásra, hogy cserélt gazdát a pénz és a banán, s közben a banánt csak úgy tömték a szájukba.

-- Ez ám a finom! -- dicsérték és az óvó néninek megköszönték.Kép

Visszafelé sétálva az óvodába, megtekintettek sok-sok kirakatot.

-- Nézzétek azt a szép kis faragott asztalkát! -- mutatott óvó néni a kirakatba. -- Ügyesen megmunkálta az asztalos bácsi. Akinek szüksége lesz erre az asztalra, eljön ide a boltba és a pénzéért megvásárolja.

Gyönyörködtek sok szép játékok között, fodrosra varrt hálóingek, blúzok és szoknyák láttán.

-- Óvó néni tessék nézni, ebben a kirakatban gépek vannak! -- mutatta Dani. -- Itt még traktor is van.

-- Igen, ezek szerszámgépek. -- magyarázta óvó néni.

 

Éppen delet harangoztak, amikor visszaért az óvodába a kis csapat. Korgott a gyomruk az éhségtől, a lábuk fájt a sok menéstől. Ebéd után, amikor kis ágyukba pihenni tértek, még mindig a látottakról meséltek.

 

Az óvodából hazafelé menet, Zsófi nem fogyott ki az élménybeszámolóból. Mesélt, mesélt Cirminek.

-- Képzeld bajszoskám a vonatvezető bácsi, amiért vezeti a mozdonyt, fizetést kap.

-- Mi a csodát kap? Fizetést? Ilyen ennivalóról én még nem hallottam. -- csodálkozik a cica.

-- Oh, te butus, te! -- nevet a kislány. -- A fizetés nem ennivaló, hanem pénz. Ezen a pénzen tud venni ennivalót, ruhát, tüzelőt.

-- Most már értem. Tehát az emberek azért dolgoznak, hogy cserébe a munkájukért pénzt kapjanak, azon aztán azt vesznek, amire szükségük van. -- gondolkozott hangosan Cirmi. -- A te apukád is pénzt kap azért, mert cipőket készít és javít?

-- Igen. -- felelte Zsófi. -- Apa azért készít cipőket, hogy az embereknek legyen szép divatos cipőjük, amit a lábukra húznak. Cserébe ezért apa pénzt kap, amin nekem vesz ruhát, játékot, fagyit, magának autót.

-- S anyukádnak szép bútort, mosógépet, amit egy másik bácsi készít. -- tette hozzá Cirmi cica. -- Nagyon érdekes ez, mindenki dolgozik, hogy mindenkinek jó legyen.

-- Ez így van Cirmikém. Ma ezen a sétán sok mindent megmagyarázott nekünk az óvó néni.

 

 

 

Fogorvoshoz  megyünk

                                                             

Hirtelen ébredt Zsófi. Rögtön eszébe villant, mivel búcsúzott tegnap az óvó néni.

-- Gyerekek holnap úgy készüljetek, hogy fogorvoshoz megyünk!

Óvatosan kisandított a paplan alól Zsófi. Az órára nézett.

-- Talán még nincs reggel?! -- ebben reménykedett.

Az óra kis kakukkja azonban abban a pillanatban kidugta a fejét és harsogta, hogy hét óra van.

-- Azt már nem! -- sóhajtott ijedten a kislány és gyorsan a fejére rántotta a takarót.

-- Csend legyen, álmos vagyok még!

-- Nem lehet Zsófi, hiszen nézd, már dereng az ég! -- kakukkolt vígan a kismadár.

-- Hallgass kérlek, hallgass már!

 

Csendben nyílt az ajtó.

-- Jó reggelt Zsófikám! Ébredj te hétalvó! -- szólt be anyja.

Zsófi meg sem mozdult. Úgy tett, mint aki alszik mélyen.

Irgalom nincs.

-- Kislányom, egy-kettő indulj mosakodni szépen!

Zsófi kinyitotta a szemét, ásított egy jó nagyot. -- Nem akarok ma oviba menni, hiányzok egy napot.

Ijedten fogta meg az asszony lánya homlokát: -- Beteg vagy? Fáj valamid? Lázad van talán?

Zsófi megfogta édesanyja kezét, könyörgőn nézett a szemébe: -- Fogorvoshoz megyünk ma. -- jelentette ki kétségbe esve.

Anyukája megértette csöpp lánya félelmét, leült az ágy szélére, ölébe vette, s megpróbálta vigasztalni, nyugtatni.

-- Óvodába feltétlen el kell menni. Ha megengedném , hogy itt hon maradj, rosszat tennék neked. A doktor bácsi nem tudná megnézni, van-e lyukas fogad, amit vagy be kell tömni, vagy k kell húzni. Így menti meg a többit.

-- De úgy félek! -- bújt anyja mellére Zsófi. -- Fájni fog, ha kihúzzák?

-- Csak egy ici-picit fáj, de azután a fogmanók a fogaid nem rágják. Az is lehet, hogy minden fogad ép és egészséges, kár előre ennyire keseregned.

Csöppet vigasztalódott a kislány, de óvodába menet Cirmi cicával másról sem beszélt, csak arról, mi lesz ma a doktor bácsinál.

-- Ugye elkísérsz a fogorvoshoz bajszoskám?

-- Persze, hogy el -- dorombolt a cica --, nem hagyom cserben a barátocskám.

Így, amikor a gyerekek kéz a kézben  indultak az orvoshoz, Cirmi ott ballagott Zsófi mellett, neki-neki dörzsölődzött a lábához. Néma csendben vonult a kis csapat az úton, szívük szorongott, s félelemmel gondolkodtak el a foghúzáson.

Elsőnek Dani ment be a rendelőbe kissé vacogva, de pár perc múlva meg is jelent az ajtóban, mosolyogva.Kép

-- Nincs lyukas fogam! Mindegyik egészséges, ragyogó! Biztos sok nyers gyümölcsöt eszek és este megmosom a fogam jól. -- mondta a doktor bácsi.

Zsófi csak áll a sor végén: -- Én leszek az utolsó! -- dadogta fehéren, mikor meglátta Sárit kijönni a rendelőből, ki sírt keservesen.

-- Egy fogamat kihúzott a doktor bácsi. -- mondta Sári szipogva.

-- Fájt nagyon? -- érdeklődött Peti sajnálkozva.

-- Á, nem, csak megijedtem. -- felelte Sári és máris mosolyra húzódott a szája.

-- Már mindenki bent volt -- súgta Cirmi cica barátjának --, most te következel. Remélem nem sírsz, s bátor leszel?

Ránézett Zsófi a cicára, kezét összeszorította ökölbe: -- Félek ugyan, de azért is bátor leszek! -- s belépett a rendelőbe.

Kedvesen mosolygott rá a doktor bácsi, felkapta könnyedén és felültette a fogorvosi székbe: -- Így ni. Nagyra nyisd a szád, hadd nézzek bele. Fölül rendben van mind, de itt alul, ni-ni, dolgoztak elég jól a manók. De sebaj, majd adok én nekik! -- azzal a fúróval belefúrt a lyukas fogba, s a manók elszaladtak egytől-egyig.

-- Kész is van. -- tömte be a lyukat a doktor bácsi. -- Ügyes és bátor voltál. -- kapta a dicséretet Zsófi.

 

Visszafelé a gyerekek sokkal vidámabbak voltak, nevettek, meséltek, minden foghúzást, tömést megtárgyaltak. Cirmi farka úgy lengett, mint egy győzelmi zászló. -- Büszke vagyok rád nagyon Zsófi! -- mondta és úgy ugrált, mint egy kis csikó.

Ahogy barátja után ballagott, látszott, hogy most elgondolkodott: -- Nem értem, sehogy sem értem -- csóválta fejét ide-oda --, ha minden reggel, délben és este alaposan megmosod a fogad, alul és felül, hogy tudtak a fogmanók ennyi kárt tenni ott belül?

Zsófi úgy tett, mint, aki nem hallja, min morfondíroz a barátja. -- Hanyag voltam eddig a fogmosásra -- mondja magában --, de ezután másképp lesz, több időt szánok rá, s így a manók elmehetnek vándorútra. 

 

 

 

 

Meseóra

 

Ballagott Zsófi az oviba Cirmi barátjával. Közben elmerengett, a gondolata játszott óvó néni búcsúszavával:

-- Holnap meseórát tartok. Arról mesélek majd, hogyan élnek a madarak és az állatok.

Észrevette Cirmi, hogy Zsófi gondolatai messze járnak, csak ment, nem figyelt fel, hogy a jelzőlámpa pirosat mutat:

-- No, no Zsófikám, a lámpa tilosat jelez ám! -- kapta el a kislány szoknyáját.

Megrezzent Zsófi hirtelen, s a cicára mosolyog kedvesen:

-- Kösz, hogy vigyázol rám Cirmi. Arra gondoltam, milyen meséket mond nekünk ma az óvó néni.

Irigykedik a cica a barátjára, meg a többi kis óvodásra:

-- Jó nektek, hogy óvodába járhattok, hol teljesedik minden kívánságotok. Ott vidáman vagytok, sokat játszotok és szép meséket is hallotok.

-- Ne búsulj Cirmikém, ígérem délután hazafelé a sok mesét neked is elmesélem.


Egy-kettőre elfogyott a tányérról a vajas kenyér és a szalámi, alig várták a gyerekek, hogy meséljen az óvó néni.

-- Látom már nagyon türelmetlenek vagytok, halljátok hát, mit csináltak az erdőben a kis medvebocsok. Azzal leült a feszülten figyelő fiúk és lányok közé a kis székre, s meséjével elvitte őket a kerek erdő szélére.

 

 

A  két  medvebocs

 

Egyszer volt, hol nem volt, egy erdő kellős közepén volt egy tágas barlang. Ennek a barlangnak a mélyén lakott egy medve család. Két eleven bocs játszadozott napestig a barlang előtt elterülő tisztáson.

Hiába ugráltak, hancúroztak reggeltől estig, mégsem tudták átaludni az éjszakát.

-- Már megint kinn bóklásznak ezek a bocsok. -- mondta medve mama a párjának.

-- Nem is marad nekünk reggelire méz. -- dörmögött mérgesen medve papa.

Így ment ez éjszakáról, éjszakára.Kép

-- Hiába vannak kint egész nap a levegőn, hiába mozognak annyit, úgy látszik ez még mindig nem elég ahhoz, hogy nyugodtan aludjanak éjjel. -- morgolódott medve mama minden éjjel, amikor felébredt a bocsok brummogására, amint jóízűen nyalakodtak, hol a mézes bödönből, hol a málna pudingból.

Ahogy nőttek, növekedtek, mind messzebbre merészkedtek a tisztástól. Egyszer kijutottak az erdő szélére.

-- Hú, de szépen süt a nap az erdőn túl! -- kiáltott fel a két bocs.

Észrevették, hogy az erdő mellett egy paraszt ember szántja a földjét egy sovány gebe lóval, akit az eke elé fogott.

-- Gyí te szürke, gyí! -- csattogtatta ostorát a szegény ló füle mellett. -- Húzd már azt az ekét, az áldóját neki!

A ló azonban olyan gyenge volt és olyan fáradt, hogy hiába volt meg benne az igyekezet, hogy segítsen gazdájának, nem volt már ereje a száraz földbe az ekét húzni.

-- Látod, amit én látok? -- kérdezte az egyik bocs a másiktól.

-- Látom biz. De te is arra gondolsz, amire én? -- kérdezett vissza a testvér bocs.

-- Arra, biz arra! -- bólogatott a kis medve.

-- Akkor indulás! -- s a két bocs odacammogott az emberhez.

Az, amint meglátta a medvéket, hanyatt-homlok futott, hogy mentse az életét, úgy megijedt.

-- Ne fuss el! -- kiáltottak utána a bocsok. -- Nem bántunk mi téged!

Kép Megállt az ember, kételkedve fordult meg.

-- Azt mondjátok, nem akartok széttépni? -- kérdezte hitetlenkedve.

-- Azt mondjuk, azt ám! Azért jöttünk, hogy segítsünk ennek a fáradt lónak megszántani a földet. -- felelték a kis medvék kórusban. -- Úgy megsajnáltuk szegényt.

-- De ti még olyan fiatalok vagytok. Hiszen még csak gyerekeknek néztek ki. -- mondta az ember.

-- Erőnk azonban nagy. -- felelték a bocsok. -- Próbálj ki bennünket!

Úgy is tett az ember. Lova helyett a két medvét fogta az eke elé és csodák csodájára, egy szempillantás alatt felszántották az egész földet. Mire a nap alábukott a domb mögött, hogy aludni térjen, az ember is vígan indulhatott haza lovával, meg volt szántva mélyen a föld.

A medvebocsok is hazatértek a barlangba. Vacsora után álomra hajtották buksi fejüket és úgy aludtak egész éjszaka, mint a mormota.

-- Mi történhetett a fiainkkal? -- ébredt, most meg a nagy horkolásra medve mama. -- Végig alusszák az egész éjjelt. Vajon mibe fáradtak el ennyire?

A bocsok aludtak mélyen reggelig, közben mosolyogtak álmukban elégedetten, hogy jót cselekedtek.

 

 


 

 

 

 

                                                      

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.